Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. április 6. Vilmos, Bíborka
Veszprém
13°C
2026. április 6. Vilmos, Bíborka
Veszprém
13°C

Veszprémnek fontos az Agóra / – két bizottság is tárgyalta –

2008. augusztus 19. 23:38
A kulturális, valamint a pénzügyi bizottság is napirendjére tűzte augusztus 19-i rendkívüli ülésén az ún. Agóra programot, melynek segítségével a Városi Művelődési Központot szeretnék felújítani. A tét milliárdos nagyságrendű, tudta meg a Vehír Péterné Rózsa Mária bizottsági elnöktől és Mazák Györgytől, a pénzügyi bizottság elnökétől (az ülés rendkívüliségét indokolja a hóvégi beadási határidő, ám addig a képviselő-testületnek is tárgyalnia kell azt).

Az előterjesztés lényege az – mondta Péterné Rózsa Mária –, hogy szülessék egy döntés a művelődési központ felújítása érdekében. A Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program Agóra Pólusra nyújtjuk be a pályázatot, s azt reméljük, hogy a mára lerobbant állapotú Városi Művelődési Központot (VMK) fel tudjuk újítani (a pályázatot az ún. „pólus” városok számára – Veszprém, Székesfehérvár – írták ki).

A pályázat egyébként kétfordulós – tette hozzá az elnök asszony –, s ha sikeresen vette az első fordulót, akkor jöhet a második, immáron nagyobb eséllyel. Ehhez azonban nagymértékben támaszkodnia kell a Székesfehérvár–Veszprém fejlesztési stratégiára, vagyis a régió ún. kulcs projektjeire.

A köznyelvben még sokak számára „Dimitrov”-ként emlegetett VMK megújítása érdekében a város több alkalommal is pályázott címzett támogatásra, ám ez nem jött össze (ez a lehetőség azonban már meg is szűnt). Ezért is érthető, hogy most sokat remél a város vezetése a „Pólus” programtól. A cél nem más, mint az, hogy a kor követelményeinek maximálisan megfelelő kulturális intézmény jöjjön létre.

A pályázat előírásai igen szigorúak – magyarázta Péterné Rózsa Mária –, többek közt meghatározza azt, hogy mennyi rész fordítható a szigorúan és tágabb értelemben vett közművelődési tevékenységre. A létrejövő intézmény olyan formán folytatja tovább közművelődési tevékenységét, hogy közérthető módon mutatja be a térségi innováció eredményeit és a hétköznapok nyelvén számol be a tudományos élet helyi és nemzetközi eredményeiről.

Nagyon fontos – hangsúlyozta Péterné –, hogy a pályázatnak legyenek partnerei is. Ezt a partnerséget találták meg a Pannon Egyetemben. Az első lépéstől fogva mindenki, aki valamilyen módon érintett, tudja, hogy az egyetem mennyire fontos a számunkra (de ez kölcsönösen is igaz). Így lett részese a projektnek az egyetem is, hiszen műszaki, természettudományos, gazdasági stb. területeken tudunk együttműködni. Ezek tevékenységek bemutatása közművelődési feladat is lehet pl. egy-egy előadás, fórum formájában.

A részletek közül néhányat említünk a Vehír olvasói számára: interaktív kiállító tér a régió eredményeiről, de ide kapcsolhatók a kreatív foglalkoztató terek a gyermek és ifjúsági korosztály számára, a jövő műhelyei, az ún. „látvány” laborok, továbbá konferenciák szervezése stb.

Kitörési pont Veszprém számára az egyetemmel, illetve a köré szerveződő kutató intézetekkel történő partneri együttműködés, tette hozzá Péterné Rózsa Mária –, ehhez mindenekelőtt el kell készíteni a város és az egyetem közötti partneri együttműködési szerződést.

A projekt teljes költségvetése egyébként közel 1 milliárd 900 ezer Ft. A saját erő (önrész) pedig 215 millió Ft.   

Zatkalik András
további cikkek
Futással ünnepelték a húsvétot Veszprémben Európa Sportrégiója Futással ünnepelték a húsvétot Veszprémben A húsvéti ünnepek állandó kísérője Veszprém a Locsoló Futás, amit a 4 évszak 5 verseny SE már kilencedik alkalommal szervezett, ráadásul idén, a Sportrégió évében még nagyobb figyelem hárult rá. A húsvét hétfő délelőttjén megtartott futóversenyen kicsik és nagyok egyaránt rajthoz álltak, és különböző távokon, vidám hangulatban teljesítették a kihívást. Galériánkban mutatjuk a legjobb pillanatokat. ma 15:03 Rejtőzködő jelöltek és a rendszerváltás utáni legabszurdabb kampány választás 2026 Rejtőzködő jelöltek és a rendszerváltás utáni legabszurdabb kampány Példátlan szociológiai paradoxon rajzolódik ki a hazai belpolitikában, ugyanis a rendszer elleni lázadás élére éppen az a jól szituált városi középosztály állt, amelyik az elmúlt tizenöt év gazdaságpolitikájának legnagyobb nyertese volt. A Mathias Corvinus Collegium veszprémi képzési központjában megrendezett beszélgetésen Hont András, Németh Róbert és Hoppál Hunor élesen kritizálták az uralkodó elit hibáit, rávilágítva a trónkövetelők súlyos morális és információs deficitjére is. Az elemzők szerint a tartalom nélküli apátia olyannyira elhatalmasodott az ellenzéki térfélen, hogy a változást akaró tömeg manapság egy száraz zsömlére is hajlandó lenne leszavazni. ma 21:29 Békét sürgetett XIV. Leó pápa közélet Békét sürgetett XIV. Leó pápa XIV. Leó vasárnap délelőtt a Szent Péter téri szabadtéri oltárnál mutatott be misét, majd délben a bazilika központi lodzsájáról olvasta fel olasz nyelvű húsvéti beszédét. tegnap 14:45

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.