Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. április 6. Vilmos, Bíborka
Veszprém
13°C
2026. április 6. Vilmos, Bíborka
Veszprém
13°C

Akadálymentesítik a várpalotai Polgármesteri Hivatalt

2008. augusztus 19. 15:30
6 948 514 Forintot nyert el Várpalota a Polgármesteri Hivatal teljesakadálymetesítésére. A pályázatot még 2007-ben nyújtották be a Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanácshoz - tudtuk meg Németh Árpád polgármestertől.
A város hivatalának a műszaki állapota megfelelő, és alkalmas az önkormányzati feladatok ellátására, ám a fogyatékkal élők számára csak nehézségekkel közelíthető meg, illetve használható az épület - mondta Németh Árpád.  Az intézmény szolgáltatásait igénybe vevők közül jelenleg körülbelül 5% azoknak az aránya, akik valamilyen fogyatékkal élnek. Az épületet ugyanakkor használják időskorúak, babakocsival közlekedők kisgyermekesek is, akik számára szintén könnyebbséget jelent majd az akadálymentesített környezet. 

Várpalota Város Önkormányzata 2007-ben pályázatot nyújtott be a Közép-Dunántúli Operatív Program 5.3.2-es intézkedésére. Ennek a konstrukciónak a célja utólagos akadálymentesítés támogatása volt, amely a közszolgáltatásokhoz való egyenlő esélyű hozzáférést hivatott elősegíteni. Ez év tavaszán született döntés, ami alapján Várpalota 6 948 514 Forint összegű támogatást kap az Európai Uniótól és a Magyar Államtól.  

A projekt a támogatási szerződés aláírásával vette kezdetét, és várhatóan az év végére fejeződik be. Cél a korszerű és akadálymentes intézményi környezet megteremtésével a lakossági szolgáltatások színvonalának javításán keresztül hozzájárulni a település életminőségének javításához, népességmegtartó erejének növeléséhez, illetve biztosítani a jogszabályban előírt akadálymentesítési kötelezettség teljesítését.

Az átalakítás során a hivatal külön figyelmet fordít az esélyegyenlőség érvényesítésére, valamint a környezetvédelemre.

vehir.hu
további cikkek
Futással ünnepelték a húsvétot Veszprémben Európa Sportrégiója Futással ünnepelték a húsvétot Veszprémben A húsvéti ünnepek állandó kísérője Veszprém a Locsoló Futás, amit a 4 évszak 5 verseny SE már kilencedik alkalommal szervezett, ráadásul idén, a Sportrégió évében még nagyobb figyelem hárult rá. A húsvét hétfő délelőttjén megtartott futóversenyen kicsik és nagyok egyaránt rajthoz álltak, és különböző távokon, vidám hangulatban teljesítették a kihívást. Galériánkban mutatjuk a legjobb pillanatokat. ma 15:03 Rejtőzködő jelöltek és a rendszerváltás utáni legabszurdabb kampány választás 2026 Rejtőzködő jelöltek és a rendszerváltás utáni legabszurdabb kampány Példátlan szociológiai paradoxon rajzolódik ki a hazai belpolitikában, ugyanis a rendszer elleni lázadás élére éppen az a jól szituált városi középosztály állt, amelyik az elmúlt tizenöt év gazdaságpolitikájának legnagyobb nyertese volt. A Mathias Corvinus Collegium veszprémi képzési központjában megrendezett beszélgetésen Hont András, Németh Róbert és Hoppál Hunor élesen kritizálták az uralkodó elit hibáit, rávilágítva a trónkövetelők súlyos morális és információs deficitjére is. Az elemzők szerint a tartalom nélküli apátia olyannyira elhatalmasodott az ellenzéki térfélen, hogy a változást akaró tömeg manapság egy száraz zsömlére is hajlandó lenne leszavazni. ma 21:29 Békét sürgetett XIV. Leó pápa közélet Békét sürgetett XIV. Leó pápa XIV. Leó vasárnap délelőtt a Szent Péter téri szabadtéri oltárnál mutatott be misét, majd délben a bazilika központi lodzsájáról olvasta fel olasz nyelvű húsvéti beszédét. tegnap 14:45

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.