Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. április 7. Herman
Veszprém
9°C
2026. április 7. Herman
Veszprém
9°C

Nincs ihlet, alkotás van

2012. január 19. 19:59
Akár ez is lehetne Géczi János ars poeticája, akinek Jutunk-e, s mire, édes úr? című verseskötetét, valamint a Múlik című esszékötetét csütörtökön mutatták be.

A József Attila-díjas költővel Ladányi István egyetemi docens és Tömöry Péter író, rendező beszélgetett a rendhagyó eseményen a László Károly Gyűjtemény Várgalériájában.

A Művészetek Háza igazgató-helyettese, Kilián László köszöntőjében kiemelte a bemutató időpontja, illetve a január 22-ére eső magyar kultúra napja közötti párhuzamot. Az intézmény a kultúra és a művészetek istápolására szegődött – tette hozzá.

A kulturális műsor részeként Dohnányi Ernő Zeneművészeti Szakközépiskolából Uher Bálint és Csóka Levente muzsikáját hallgathatta a közönség.


Szabó Dániel

Ezt követően, ráhangolódva a találkozó tényleges okára, Szabó Dániel, az Alig Színpad művésze olvasott fel néhány alkotást az új verseskötetből.


Ladányi István

A Jutunk-e, s mire, édes úr? című kötet kapcsán Ladányi István osztotta meg gondolatait, aki elemzésében kiemelte: sokféle világot hoz létre ez a sokféle vers, melyek külön-külön fognak neki a világ teremtésének – utánzás helyett. A Pannon Egyetem docense rávilágított, hogy bár a „Géczi-vers kíméletlen, nem adja meg az otthonosság érzését”, pontosan ezzel készteti az olvasót válaszreakcióra.


Géczi János

Az általa feltett „létezik-e ihlet” kérdésre a szerző úgy válaszolt, hogy nincsenek konkrét események, élmények, vagy akár ihlet, melyek formálhatják az írást, számára az alkotásnak folyamata van.


Tömöry Péter

Tömöry Péter a Múlik című esszékötet bemutatásakor olyan ember naplójának titulálta a művet, aki számot vet életével és rögzíteni akar valamit. A kolozsvári születésű drámaíró határozottan úgy látta, hogy a kötet szerzője életművet akar csinálni. – Benne van szinte minden motívum, egy hiányzik: az ember.

Az író szavaira reflektálva Géczi János megjegyezte: eredeti formájában valóban lehetett volna napló is, de az idő múlásával inkább olyan könyv lett belőle, amelyhez saját életét is felhasználta.

A könyvet érdemes elolvasni, mert gazdagodik tőle az ember – zárta gondolatait Tömöry Péter.
 

Balassa Gergő
Kovács Bálint
további cikkek
Futással ünnepelték a húsvétot Veszprémben Európa Sportrégiója Futással ünnepelték a húsvétot Veszprémben A húsvéti ünnepek állandó kísérője Veszprém a Locsoló Futás, amit a 4 évszak 5 verseny SE már kilencedik alkalommal szervezett, ráadásul idén, a Sportrégió évében még nagyobb figyelem hárult rá. A húsvét hétfő délelőttjén megtartott futóversenyen kicsik és nagyok egyaránt rajthoz álltak, és különböző távokon, vidám hangulatban teljesítették a kihívást. Galériánkban mutatjuk a legjobb pillanatokat. tegnap 15:03 Rejtőzködő jelöltek és a rendszerváltás utáni legabszurdabb kampány választás 2026 Rejtőzködő jelöltek és a rendszerváltás utáni legabszurdabb kampány Példátlan szociológiai paradoxon rajzolódik ki a hazai belpolitikában, ugyanis a rendszer elleni lázadás élére éppen az a jól szituált városi középosztály állt, amelyik az elmúlt tizenöt év gazdaságpolitikájának legnagyobb nyertese volt. A Mathias Corvinus Collegium veszprémi képzési központjában megrendezett beszélgetésen Hont András, Németh Róbert és Hoppál Hunor élesen kritizálták az uralkodó elit hibáit, rávilágítva a trónkövetelők súlyos morális és információs deficitjére is. Az elemzők szerint a tartalom nélküli apátia olyannyira elhatalmasodott az ellenzéki térfélen, hogy a változást akaró tömeg manapság egy száraz zsömlére is hajlandó lenne leszavazni. tegnap 21:29 Békét sürgetett XIV. Leó pápa közélet Békét sürgetett XIV. Leó pápa XIV. Leó vasárnap délelőtt a Szent Péter téri szabadtéri oltárnál mutatott be misét, majd délben a bazilika központi lodzsájáról olvasta fel olasz nyelvű húsvéti beszédét. 2026. április 5. 14:45

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.