Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. április 7. Herman
Veszprém
8°C
2026. április 7. Herman
Veszprém
8°C

Középpontban a természetfotózás

2012. január 7. 23:37
Hobbiként kezdett el foglalkozni a fotózással Babják Tamás, majd lassan a munkájává vált. Hamarosan már oktatja is a megszerzett tudást.

– Általános iskolás koromban volt először fényképezőgép a kezemben, az igazi nagy fotózás azonban 1995-ben indult, amikor Olaszországban dolgoztam. Ekkor vettem meg első komolyabb – Minolta – filmes fényképezőmet, amivel rengeteg felvételt készítettem kint. Hazaérkezve előhívattam a tekercseket, amiből összejött egy kiállításra való. Ezek többségét az édesapám szervezte, de mivel én külföldön dolgoztam, nélkülem zajlottak az események. 2002-ben végleg hazajöttem. Három évvel később tértem át a digitális technikára.

– Hogy vált a hobbi munkává?


Babják Tamás

– Egyre több visszajelzést kaptam a képeimre. 2008-ban megkeresett egy pár, hogy fotózzak az esküvőjükön. Addig csak természetfotókat készítettem, a bogarak, lepkék, tájképek után új kihívást jelentett ez a képi világ. Végül sikerült rábeszélniük, s elégedettek voltak a végeredménnyel. Ezt követően már sorba jöttek a hasonló felkérések rendezvények, családi programok megörökítésére. Mindezek eredménye az lett, hogy tavaly megnyitottam saját műtermemet, s közben a fényképész és fotótermék kereskedő szakmát is megszereztem. Azóta folyamatosan képzem magam, rendszeresen járok fotós work-shopokra. Sőt, hamarosan magam is tartok ilyen képzéseket kezdők számára. Valóban, a hobbi kezd átalakulni munkává, ennek eredményeként azonban kevesebb időm jut örömfotózásra.

– Ennyi munka után bizonyára az elismerések sem maradtak el.

– A Napló sajtófotó pályázatán zsáner kategóriában első helyezést értem el, összesítésben pedig második lettem 2008-ban. A Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetsége által meghirdetett egyik versenyre beküldött képemet pedig különdíjjal jutalmazták. Az elmúlt években rengeteg pályázaton részt vettem, eljutott képem Torinóba, több mint 60 önálló kiállításom volt itthon, valamint Erdélyben. De az igazi elismerés mindig az, amit az emberektől kapok, vagy éppen a mosoly, vagy a csodálkozás, amit az arcukon látok, miközben a fotóimat nézegetik.

– Melyik téma áll önhöz a legközelebb?

– A természetfotózás mindig a középpontban szerepel, a kiállításaim egy része is ilyen felvételekből áll össze, valamint portré- és gyerekfotókból. Ez utóbbi különösen közel áll most hozzám, két hete született meg a kisfiam.

– Hol lehet legközelebb találkozni a műveivel Veszprém közelében?

– Az idei év elég termékeny lesz kiállításokból. Január 11-én, szerdán este hat órakor nyílik tárlatom a Kádártai Faluházban. Januárban ezek kívül Székesfehérváron, a Bányató Galériában láthatók a képeim. Előreláthatólag tavasszal Balatonalmádiban, a Magtár Rendezvényközpontban, augusztusban a székesfehérvári Platán Hotelben, októberben pedig Budapesten, az Orientál Hotelben lesznek kiállításaim.

Kapcsolódó oldal: http://www.babjakfoto.hu/ 

Cseh Zoltán
Babják Tamás
további cikkek
Ki gondolta volna, hogy egy tyúkért fogunk izgulni 2026 tavaszán? kultúra Ki gondolta volna, hogy egy tyúkért fogunk izgulni 2026 tavaszán? Akciójelenetek, szerelem, társadalmi kérdések, humor – a legszórakoztatóbb filmek mindezeket kínálják a nézőnek. De mit várhatunk akkor, amikor a főszereplő egy tyúk? 2026. április 5. 22:11 A kereszt titka – nagypénteki liturgia a veszprémi székesegyházban húsvét A kereszt titka – nagypénteki liturgia a veszprémi székesegyházban Nagypéntek csendje és megrendítő mélysége töltötte be a Szent Mihály Főszékesegyház falait, ahol Dr. Udvardy György érsek atya vezetésével tartották meg az Úr szenvedésének és halálának liturgiáját. Az egyház egyik legcsendesebb, mégis legbeszédesebb napján nem mutatnak be szentmisét – a „csonka mise” egyszerűsége még inkább ráirányítja a figyelmet a kereszt titkára. 2026. április 4. 12:58 A legnagyobb biológiai képzavar, avagy miért a nyúl hozza a tojásokat húsvétkor kultúra A legnagyobb biológiai képzavar, avagy miért a nyúl hozza a tojásokat húsvétkor A húsvét közeledtével a boltok polcai menetrendszerűen megtelnek a csokoládényulakkal, ami elsőre egy hatalmas biológiai képzavarnak tűnik. A feltámadás legszentebb keresztény ünnepén egy apró emlősállat kerül a középpontba, aki a kertek bokrai alatt színes tojásokat dugdos a gyerekeknek. Ha a dolgok mögé nézünk, és meg akarjuk érteni ennek az abszurdnak tűnő szokásnak a hátterét, egy meglepően izgalmas történelmi és néprajzi nyomozásba csöppenünk. tegnap 11:30

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.