Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. április 7. Herman
Veszprém
8°C
2026. április 7. Herman
Veszprém
8°C

Könyv Brusznyai Árpádról

2012. január 7. 13:29
Balogh Elemér író A tanár úr című könyvét az 1958. január 9-én mártírhalált halt tanár emlékének ajánlja, akinek egykoron diákja volt.

A könyvbemutató elején Balogh Elemér a „magyarságnak tett szolgálataiért” jubileumi érdemrend kitüntetést vehetett át az eseményt szervező „Az 1956-os Forradalom és Szabadságharc emlékéért” Alapítványtól, és a Magyar Vidék Országos 56-os Szövetségtől.

Az egykori politikai üldözött író Brusznyai Árpád diákja volt, aki A tanár úr című regényének főszereplőjét a mártírhalált halt tanárról mintázta. – A történet Börzsei Áronról és néhány diákjáról szól, ahol a nevek kitaláltak, „a sorsok viszont valóságosak” – fogalmazott. Az író maga is szerepel az ’50-es évek elején játszódó történetben, Csomay néven.


Balogh Elemér

A könyvbemutatón elhangzott, hogy Balogh Elemér 1952-ben volt elsőéves, Brusznyai Árpád  ekkor érkezett tanárként a veszprémi Lovassy László Gimnáziumba. Bensőséges kapcsolatuk akkor kezdődött, amikor az írót kicsapták az iskolából, tanára pedig – egyedüliként a tanári karból – kiállt mellette.

Az évek során számos levelet kapott Brusznyai Árpádtól, melyek közül a könyvben is olvashatunk néhányat. Ezekből kiderül, hogy Balogh Elemér konkrét felsorolást kapott, hogy milyen tanárokra figyeljen, vagy épp ne figyeljen oda az egyetemen, ahol klasszika-filológiát tanult.

Az író részleteket olvasott fel művéből, majd beszélt az ’56-os eseményekről is. – Más-más oldalról is meg lehet közelíteni a forradalmat, de hogy mi is történt valójában, azt csak azok tudják, akik átélték azokat a napokat – tette hozzá.

A könyv nem dokumentumregény, hanem fikció, amely megeleveníti Brusznyai Árpád életének jelentősebb eseményeit.
 

Balassa Gergő
Kovács Bálint
további cikkek
Futással ünnepelték a húsvétot Veszprémben Európa Sportrégiója Futással ünnepelték a húsvétot Veszprémben A húsvéti ünnepek állandó kísérője Veszprém a Locsoló Futás, amit a 4 évszak 5 verseny SE már kilencedik alkalommal szervezett, ráadásul idén, a Sportrégió évében még nagyobb figyelem hárult rá. A húsvét hétfő délelőttjén megtartott futóversenyen kicsik és nagyok egyaránt rajthoz álltak, és különböző távokon, vidám hangulatban teljesítették a kihívást. Galériánkban mutatjuk a legjobb pillanatokat. tegnap 15:03 Rejtőzködő jelöltek és a rendszerváltás utáni legabszurdabb kampány választás 2026 Rejtőzködő jelöltek és a rendszerváltás utáni legabszurdabb kampány Példátlan szociológiai paradoxon rajzolódik ki a hazai belpolitikában, ugyanis a rendszer elleni lázadás élére éppen az a jól szituált városi középosztály állt, amelyik az elmúlt tizenöt év gazdaságpolitikájának legnagyobb nyertese volt. A Mathias Corvinus Collegium veszprémi képzési központjában megrendezett beszélgetésen Hont András, Németh Róbert és Hoppál Hunor élesen kritizálták az uralkodó elit hibáit, rávilágítva a trónkövetelők súlyos morális és információs deficitjére is. Az elemzők szerint a tartalom nélküli apátia olyannyira elhatalmasodott az ellenzéki térfélen, hogy a változást akaró tömeg manapság egy száraz zsömlére is hajlandó lenne leszavazni. tegnap 21:29 Békét sürgetett XIV. Leó pápa közélet Békét sürgetett XIV. Leó pápa XIV. Leó vasárnap délelőtt a Szent Péter téri szabadtéri oltárnál mutatott be misét, majd délben a bazilika központi lodzsájáról olvasta fel olasz nyelvű húsvéti beszédét. 2026. április 5. 14:45

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.