Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. április 7. Herman
Veszprém
10°C
2026. április 7. Herman
Veszprém
10°C

Mesélő veszprémi diákok

2011. december 12. 12:58
Tizedik alkalommal rendezték meg december 8-án a Jendrassik-Venesz Középiskola és Szakiskolában a Heltai Gáspár városi mesemondó versenyt.

A megméretésen húsz veszprémi középiskolai diák mondta el szórakoztató és tanulságos történeteit egy ugyancsak szép számú közönség, valamint egy figyelmes szakmai zsűri előtt.

Kilenc évvel ezelőtt két középiskolai magyartanár fejéből pattant ki az ötlet, hogy lehetőséget kellene teremteni veszprémi és Veszprém környéki általános- és középiskolások számára, hogy nagyobb nyilvánosság előtt mesés történeteket mondhassanak el, melyek között modern nép- és műmesék egyaránt szerepelhetnek. Az első néhány évben még viszonylag nehéz volt megmozdítani a veszprémi fiatalokat, de egy idő után egyre többen lettek, aztán évről évre egyre több visszajáró résztvevő is megjelent a mesélők között.

 

Mint ahogyan visszajáró vendégekké váltak a zsűri tagjai is. Kaiser Márta Alexandra és Szűcsné Pintér Rozália az első évtől kezdve állandó szakmai segítői a rendezvénynek. Munkájukkal nagymértékben hozzájárulnak, hogy évről évre egyre színvonalasabb produkciók születhessenek. Ugyancsak hagyomány, hogy az iskola részéről szintén egy fő szerepel a zsűriben. Az idei évben Szakács Károly igazgatóhelyettes képviselte a házigazdákat.

A zsűri és a közönség tagjai is megállapíthatták, hogy színvonalas történeteket, jól előadott meséket hallgathattak. Bár majdnem az összes résztvevő megérdemelte volna, hogy valamilyen jutalomban részesüljön, de jutalmazni csak négy előadót tudott a zsűri.

Első helyezett Hadnagy Peggi lett, a Vetési Albert Gimnázium tanulója, felkészítő tanára Dr. Szilágyi Istvánné. A második díjat megosztva hirdették ki Pintér Attila, az Ipari Szakközépiskola és Gimnázium diákja és Renkó Tamara a Lovassy László Gimnázium tanulója között. Attilát Szabó Kalliopé készítette fel, Tamarának pedig Dr. Vondervisztné Kapor Ágnes a mentora. A harmadik helyen ugyancsak a Lovassy László Gimnázium diákja, Nagy Dorina végzett, őt Wenczel Zsuzsanna készítette fel a versenyre.

Az évforduló kereksége és a rendezvény sikere, a résztvevők aktivitása és eredményes szereplése arra buzdítják a szervezőket, hogy tovább folytassák ezt a tíz évet, és ezúton is köszönik minden eddigi résztvevőnek és segítőnek a munkáját, s a jövőben is várják iskolájukba a lelkes mesemondókat és mesehallgatókat.
 

vehir.hu
további cikkek
Futással ünnepelték a húsvétot Veszprémben Európa Sportrégiója Futással ünnepelték a húsvétot Veszprémben A húsvéti ünnepek állandó kísérője Veszprém a Locsoló Futás, amit a 4 évszak 5 verseny SE már kilencedik alkalommal szervezett, ráadásul idén, a Sportrégió évében még nagyobb figyelem hárult rá. A húsvét hétfő délelőttjén megtartott futóversenyen kicsik és nagyok egyaránt rajthoz álltak, és különböző távokon, vidám hangulatban teljesítették a kihívást. Galériánkban mutatjuk a legjobb pillanatokat. tegnap 15:03 Rejtőzködő jelöltek és a rendszerváltás utáni legabszurdabb kampány választás 2026 Rejtőzködő jelöltek és a rendszerváltás utáni legabszurdabb kampány Példátlan szociológiai paradoxon rajzolódik ki a hazai belpolitikában, ugyanis a rendszer elleni lázadás élére éppen az a jól szituált városi középosztály állt, amelyik az elmúlt tizenöt év gazdaságpolitikájának legnagyobb nyertese volt. A Mathias Corvinus Collegium veszprémi képzési központjában megrendezett beszélgetésen Hont András, Németh Róbert és Hoppál Hunor élesen kritizálták az uralkodó elit hibáit, rávilágítva a trónkövetelők súlyos morális és információs deficitjére is. Az elemzők szerint a tartalom nélküli apátia olyannyira elhatalmasodott az ellenzéki térfélen, hogy a változást akaró tömeg manapság egy száraz zsömlére is hajlandó lenne leszavazni. tegnap 21:29 Békét sürgetett XIV. Leó pápa közélet Békét sürgetett XIV. Leó pápa XIV. Leó vasárnap délelőtt a Szent Péter téri szabadtéri oltárnál mutatott be misét, majd délben a bazilika központi lodzsájáról olvasta fel olasz nyelvű húsvéti beszédét. 2026. április 5. 14:45

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.