Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. április 30. Katalin, Kitti
Veszprém
9°C
2026. április 30. Katalin, Kitti
Veszprém
9°C

Csökkent a közlekedési balesetek száma

2011. november 18. 17:05 // Forrás: MTI
Az év harmadik negyedévében nyolc százalékkal kevesebb személyi sérüléssel járó baleset történt a közutakon.

Az év harmadik negyedévében nyolc százalékkal kevesebb személyi sérüléssel járó baleset történt a közutakon, mint az előző év azonos időszakában - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken az MTI-vel. A közlemény szerint jelentősen visszaesett a halálos és a súlyos sérüléssel járó, illetve az ittasan okozott balesetek száma, míg a könnyű sérüléssel járó baleseteké csak kisebb arányban csökkent.

Az első három negyedévben több mint 15 ezren szenvedtek közúti balesetet, 427-en életüket vesztették, 3900-an súlyosan és több mint 11 ezren könnyebben sérültek meg. A balesetek sérültjei közül 1191 gyermek volt, 87 százalékuk könnyű sérülést szenvedett, míg négyen meghaltak az utakon. Azok közül, akik személygépkocsiban utazva sérültek meg, 45 százalék nem használta a biztonsági övet, a halálos áldozatok 46 százaléka pedig vétlen volt - tették hozzá.

A balesetek 55 százalékát személygépkocsik, 12 százalékát kerékpárosok, 9 százalékát tehergépkocsik, 6 százalékát segédmotoros kerékpárosok, 5 százalékát motorkerékpárosok és 6 százalékát a gyalogosok okozták. A többi - a jármű, az utasok hibája és egyéb ok miatt bekövetkezett - baleset részesedése 7 százalék. A balesetek 92 százaléka a járművezetők hibájából történt - fűzték hozzá.

Az autópályákon az év első kilenc hónapjában 6 százalékkal kevesebb baleset történt, mint egy évvel korábban. Az autópálya hosszához mért fajlagos mutatók szerint az M1-es autópályán történt a legtöbb baleset, száz kilométerre 47 jutott. Az M5-ös autópályán megsérült személyek 60 százaléka külföldi állampolgár volt. Az úthosszhoz viszonyított mutató szerint a legveszélyesebb útszakasz az M0-s autóút volt, ott száz kilométerre 49 baleset jutott.

A KSH közleménye szerint régiós bontásban az előző év azonos időszakának adataihoz viszonyítva 2011 első kilenc hónapjában a balesetek száma a Nyugat-Dunántúlon két százalékkal nőtt, a Dél-Dunántúlon csaknem azonos szinten maradt, a többi régióban csökkent.

A területen bejegyzett tízezer gépjárműre jutó balesetek száma Észak-Magyarországon a legalacsonyabb (28), az országos átlag 32 volt.

Az ittasan okozott balesetek száma a Dél-Dunántúlon nőtt (7 százalékkal), a többi régióban csökkent. A legnagyobb csökkenést Észak-Magyarországon regisztrálták, 34 százalékkal kevesebb balesetet okoztak ittas állapotban, mint egy évvel korábban - olvasható a közleményben.
 

vehir.hu
további cikkek
A nyílt utcán varrta össze egy megkéselt férfi dobogó szívét a magyar főorvos közélet A nyílt utcán varrta össze egy megkéselt férfi dobogó szívét a magyar főorvos Hazánkban eddig példátlan, és európai szinten is ritkaságszámba menő életmentő beavatkozást hajtott végre Dr. Dubóczki Zsolt. Az Országos Onkológiai Intézet sebész főorvosa a Magyar Légimentők kötelékében teljesített szolgálata során, a nyílt utcán végzett el egy azonnali szívműtétet egy életveszélyesen megsérült fiatal férfin. tegnap 13:17 Hegedűs Barbara a Fidesz-frakció szóvivője lesz közélet Hegedűs Barbara a Fidesz-frakció szóvivője lesz Megnevezte a Fidesz-frakció hét szóvivőjét Gulyás Gergely, a képviselőcsoport vezetője szerdán. tegnap 13:07 Miért olyan fontos a Szent Korona, hogy még a mostani képviselők is erre esküdnének fel? közélet Miért olyan fontos a Szent Korona, hogy még a mostani képviselők is erre esküdnének fel? Az áprilisban lezajlott országgyűlési választások margóján, de feltűnt egy nagy nemzeti ereklye is. Persze nem arról van szó, hogy az új miniszterelnök meg akarná koronáztatni magát, sőt, még csak nem is a Tisza Párttól származik az ötlet, hogy az új képviselők esküdjenek fel a Szent Koronára. Hogy ez végül megtörténik-e, még nem biztos, ugyanakkor aktuálissá tette, hogy cikkünkben bemutassunk több érdekességet és megcáfoljunk néhány tévhitet Magyarország minden politikusán és politikai pártján felülemelkedő Szent Korona kapcsán. tegnap 13:07

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.