A Mi Hazánk Mozgalom javasolta, hogy szakítva a hagyományokkal, a megválasztott képviselők első alkalommal a Szent Koronára tegyék le esküjüket az Országházban. Ezt a javaslatot a két másik Parlamentbe jutott párt, a Tisza és a Fidesz is támogatta, a május 9-ei alakuló ülés szervezése pedig ennek a szellemében kezdődött el.
A legújabb hírek viszont arról szólnak, hogy ez mégsem lehetséges, vagyis abban a formájában nem, hogy a koronát elmozdítsák mostani helyéről, azaz átvigyék a Parlamenten belül a Kupolateremből az ülésterembe. Ebben az úgynevezett Szent Korona Testületnek van döntési jogköre, amelynek tagjait az államfőn kívül a miniszterelnök, az Országgyűlés elnöke, az Alkotmánybíróság elnöke, a Kúria elnöke, az MTA és az MMA elnöke alkotja, azaz az összes jelentős közjogi méltóság.
Sulyok Tamás közleményében így fogalmazott: A köztársasági elnök támogatta, hogy az országgyűlési képviselők hivatali esküjéhez a Szent Koronát az Országház plenáris üléstermébe mozgassák át, a Szent Korona Testület azonban végül nem szavazta meg a javaslatot. (…) A fentiek nem zárják ki annak lehetőségét, hogy az erre vonatkozó igény esetén – a vonatkozó jogszabályok betartásával és a történelmi előzmények kellő mérlegelésével – az Országgyűlés előtt történő eskütételre a Szent Korona jelenlétében, annak eredeti őrzési helyén, az Országház kupolacsarnokában, méltó módon kerüljön sor.
Hogy ez valóban így lesz-e, az napokon belül kiderül, addig viszont bemutatunk néhány érdekességet, hogy miért is van ekkora jelentősége egy középkori ötvösműnek a mai napig Magyarországon.
A magyarok emlékezetében az a kép él, hogy államalapító királyunk, Szent István egyenesen a római pápától kapta azt a koronát, isteni felhatalmazást nyerve ezzel az uralkodáshoz. Ebből a mélyen gyökerező hagyományból kelt életre hazánkban a Szent Korona tan, amely a koronát a legfőbb közjogi méltóság rangjára emelte. E különleges jogi elmélet értelmében az igazi, megkérdőjelezhetetlen hatalom magát az ereklyét illette meg, a mindenkori uralkodó pedig pusztán a korona szolgájaként, annak földi képviselőjeként léphetett trónra. Ahogy azonban a tudósok egyre mélyebbre ástak a múltban, világossá vált, hogy a ma ismert korona valójában sosem volt Szent István fején, sőt, rögtön kettő, más korszakban készült ötvösmunkáról beszélünk.
Az alsó abroncsot, a zománcképekkel ékesített úgynevezett görög koronát Dukász Mihály bizánci császár küldte I. Géza királyunknak 1070 körül. Ez a finoman megmunkált mestermű eredetileg egy nyitott diadém volt, amely a keleti udvar kifinomult ízlését dicsérte. A felső, kereszt alakú pántok eredete már jóval rejtélyesebb, mivel a latin feliratokat ábrázoló aranylemezeket a szakértők szerint eredetileg egy másik szent tárgyhoz, talán egy kora középkori ereklyetartóhoz készíthették. A független államiságot szimbolizáló zárt forma végül a tizenkettedik század végén, feltehetően III. Béla uralkodása idején született meg a két különálló ékszer összeillesztésével. A mesteri összeforrasztás egy igen tekintélyes súlyú és méretű koronát eredményezett. A több mint két kilogrammos tárgy viselése komoly fizikai megpróbáltatást jelentett az uralkodók számára a több órás ceremóniák alatt. Ráadásul az abroncs átmérője túlságosan nagy volt egy átlagos emberi fejhez, ezért a királyoknak a koronázáskor egy vastag, külön e célra készített textíliát vagy bőrsapkát kellett alatta hordaniuk, hogy az ékszer stabilan megmaradjon a helyén. Ugyancsak érdekesség az alácsüngő aranyláncok sora, az úgynevezett pendíliák, ám az évszázadok során jó néhány eredeti darab leszakadt róluk és örökre elveszett.
Ahogy teltek az évszázadok, az idő vas foga nyomott hagyott a Szent Koronán is. Ennek egyik leglátványosabb jele a csúcsot díszítő ferde kereszt, amelyhez számtalan magyarázat fűződik. Sokan égi jelet vagy titkos asztrológiai utalást sejtettek a dőlésszög mögött, holott a ferdeségnek egy sokkal prózaibb oka lehet. Az egyik ilyen elmélet szerint valószínűleg egy 17. századi baleset okozta a sérülést. 1638 februárjában, Mária Anna királyné koronázása előtt kiderült, hogy a Bécsből hozott kulcs nem nyitja a koronaékszerek ládáját. A ládát végül lakatosok feszítették fel, a belső réztokot pedig – mivel az is megsérült – Esterházy Miklós nádor egy késsel nyitotta ki. Sokan úgy vélik, a kereszt ebben a nagy sietségben és kapkodásban görbült meg. A magyarság azonban meglátta ebben a balesetben a saját viharos, megtört, mégis minden csapást túlélő sorsát, emiatt sohasem egyenesítették ki. Egy sokkal valós
A fizikai sérüléseknél talán csak a birtoklásáért folytatott küzdelmek voltak fordulatosabbak. A középkorra megszilárdult az a szigorú szokásjog, miszerint a magyar királyi hatalom csupán három feltétel együttes teljesülése esetén számít érvényesnek, a királyt Székesfehérváron, az esztergomi érsek koronázza meg, mindezt pedig elengedhetetlenül a Szent Koronával kellett végrehajtani. Az ereklye birtoklása szó szerint életbevágó volt a trónkövetelők számára. 1440-ben például egy valóságos kémregénybe illő akció keretében Kottanner Ilona udvarhölgy a visegrádi fellegvárból egy vörös bársonypárnába varrva lopta el a kincset, biztosítva ezzel a csecsemő V. László megkoronázását és uralmát.
Az 1848-49-es szabadságharc bukása után Szemere Bertalanék az orsovai erdőben mélyen a föld alá ásva rejtették el a császári seregek elől, ahol évekig a nedves sár mardosta a nemesfémet. A második világháború pusztítása elől a koronaőrség menekítette nyugatra, megmentve a biztos megsemmisüléstől, de így elhagyva az anyaföldet.
A hidegháború éveiben az Egyesült Államokba került, a Fort Knox-i aranytartalékok szigorúan őrzött páncéltermébe. Jimmy Carter amerikai elnök történelmi döntése nyomán végül 1978-ban térhetett vissza végleg hazájába. A hazatérésnek szigorú diplomáciai feltételei voltak, az amerikai fél ragaszkodott ahhoz az elvhez, hogy a kincset egyenesen a magyar nép képviselőinek adják át kikerülve a legfelsőbb pártvezetést, így a Parlamentben tartott ünnepélyes eseményen Kádár János nem lehetett jelen.
