Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. április 30. Katalin, Kitti
Veszprém
9°C
2026. április 30. Katalin, Kitti
Veszprém
9°C

Felkészülnek a katasztrófára

2011. november 18. 11:10
Célegyenesbe érkezett az egész országot érintő gyakorlat előkészítése, november 21-én fiktív csapás „sújtja” majd Magyarországot.

Ahogy arról már korábban részletesen beszámoltunk, országos katasztrófariasztási gyakorlatot tart hétfőn a katasztrófavédelem a médiával együttműködve. A gyakorlaton a katasztrófavédelmi szervek, a tűzoltóságok, a polgári védelem és a teljes közmédia mellett több kereskedelmi és közösségi televízió, rádió is részt vesz.

A gyakorlat során a média műsorszolgáltatói a nap folyamán többször megszakítják majd adásukat, öt közleményt ismertetnek, ám a félreértések elkerülése érdekében fiktív helyszíneket közölnek, a Csillagok háborúja című film bolygóit nevezik meg. Ennek célja, hogy a lakosság megismerje, s így a későbbiekben akár egy valós helyzetben felismerje a katasztrófák esetén történő riasztás és tájékoztatás új formáját.

Erről az eseményről tájékoztatta a veszprémi sajtó képviselőit november 18-án Németh Tamás tűzoltó alezredes, aki a gyakorlat részleteiről, és a lebonyolítás módjáról beszélt. Összefoglalta az akció célját, mely a hivatásos katasztrófavédelmi szervek és a hivatalos tűzoltóságok állományának értesítését, a vezetési törzsek műveletirányító tevékenységének gyakoroltatását, a polgári védelmi szervezetek mozgósítását, valamint a lakosság riasztásának gyakorlását foglalja magában.


Németh Tamás

A tűzoltó alezredes elmondta, hogy a tájékoztatási-berendelési gyakorlatban a megye teljes hivatalos állományát, mintegy 10 ezer embert bevetik, ezen felül pedig még 500 fő gyorsreagálású, polgári személy is csatlakozik az akcióhoz. Hangsúlyozta, hogy az akció során a kapcsolattartás kiemelten fontos lesz, de az, hogy milyen feltételezett katasztrófahelyzetről lesz szó, az majd csak 21-én fog kiderülni.

Németh Tamástól megtudtuk azt is, hogy ehhez hasonló gyakorlat már volt, de országos méretűre még nem volt példa. Az alezredes felhívta a figyelmet arra, hogy a megye lakosságának az akció során most nem lesz feladata, tényleges óvintézkedések bevezetésére ugyanis nem kerül sor.

A teljes gyakorlat három, egymással összefüggő részből áll majd. Egyrészt végrehajtanak egy riasztási és törzsvezetési gyakorlatot, amelyben a katasztrófavédelem teljes, 12 ezer fős hivatásos állománya részt vesz. Egyebek mellett készenlétbe helyezik majd a Kormányzati Koordinációs Bizottság Operatív Törzsét, amely mellett részlegesen működni kezdenek a Fővárosi Védelmi Bizottság, a megyei védelmi bizottságok, a helyi védelmi bizottságok operatív törzsei.

A gyakorlat második fázisában a médiaszolgáltatók tesztelik a médiatörvényben a katasztrófavédelmi szervek részére biztosított kommunikációs csatornákat, köztük az úgynevezett Marathon Terra rendszert, valamint a vezetési törzs által kiadott, valós helyzetet imitáló tesztüzeneteket, közérdekű közleményeket tesznek közzé.

A gyakorlat harmadik fázisában mozgósítják a polgári védelmi kötelezettség alapján létrehozott gyorsreagálású szervezetek mintegy 15 ezer fős csoportjait, akik működésbe hozzák a lakossági riasztó eszközöket, így például megszólaltatnak majd 2500 szirénát. – A gyakorlat során körülbelül 2500 sziréna fog megszólalni a Lakossági Tájékoztató és Riasztó Rendszer részeként, melyeket majd a mozgósított erők fognak működésbe hozni – tájékoztatott Németh Tamás alezredes.

A gyakorlásba bevont egészségügyi szervek támogatásával a 18 - 60 év közötti lakosság tényleges, önkéntes véradása fog zajlani, megyénkben a Veszprémi Területi Vérellátó és a Magyar Vöröskereszt Veszprém Megyei Szervezete közreműködésével.

A gyakorlatról folyamatos információkkal szolgálnak a www.katasztrofavedelem.hu és a www.veszprem.katasztrofavedelem.hu oldalak.
 

Balassa Gergő
Kovács Bálint
további cikkek
A nyílt utcán varrta össze egy megkéselt férfi dobogó szívét a magyar főorvos közélet A nyílt utcán varrta össze egy megkéselt férfi dobogó szívét a magyar főorvos Hazánkban eddig példátlan, és európai szinten is ritkaságszámba menő életmentő beavatkozást hajtott végre Dr. Dubóczki Zsolt. Az Országos Onkológiai Intézet sebész főorvosa a Magyar Légimentők kötelékében teljesített szolgálata során, a nyílt utcán végzett el egy azonnali szívműtétet egy életveszélyesen megsérült fiatal férfin. tegnap 13:17 Hegedűs Barbara a Fidesz-frakció szóvivője lesz közélet Hegedűs Barbara a Fidesz-frakció szóvivője lesz Megnevezte a Fidesz-frakció hét szóvivőjét Gulyás Gergely, a képviselőcsoport vezetője szerdán. tegnap 13:07 Miért olyan fontos a Szent Korona, hogy még a mostani képviselők is erre esküdnének fel? közélet Miért olyan fontos a Szent Korona, hogy még a mostani képviselők is erre esküdnének fel? Az áprilisban lezajlott országgyűlési választások margóján, de feltűnt egy nagy nemzeti ereklye is. Persze nem arról van szó, hogy az új miniszterelnök meg akarná koronáztatni magát, sőt, még csak nem is a Tisza Párttól származik az ötlet, hogy az új képviselők esküdjenek fel a Szent Koronára. Hogy ez végül megtörténik-e, még nem biztos, ugyanakkor aktuálissá tette, hogy cikkünkben bemutassunk több érdekességet és megcáfoljunk néhány tévhitet Magyarország minden politikusán és politikai pártján felülemelkedő Szent Korona kapcsán. tegnap 13:07

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.