Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. április 30. Katalin, Kitti
Veszprém
6°C
2026. április 30. Katalin, Kitti
Veszprém
6°C

Átadták a parkolót

2011. november 15. 12:06
Hatmillió forintból oldódott meg a város mintegy tizenöt éve fennálló problémája, ugyanis felújították az SZTK melletti balesetveszélyes parkolót.

– Furcsa helyzet állt elő – fogalmazott Porga Gyula az esemény sajtótájékoztatón –, hiszen a parkoló tulajdonosa a megyei önkormányzat volt, a problémák viszont nálunk, a városnál csapódtak le. A polgármester beszámolt arról a városi és a megyei önkormányzat által februárban kötött megállapodásról, mely szerint a parkoló felújításának költségeit (közel hatmillió forintot) fele-fele arányban biztosítják. Városunk vezetője reméli, hogy a most felújított parkoló mind az orvosok, mind az SZTK-ba járó betegek komfortérzetét javítani fogja.

Lasztovicza Jenő köszöntőjében elmondta, hogy a felújított parkolóban akár negyven autó is elfér. A megyei közgyűlés elnöke kiemelte, hogy a speciális, jó minőségű burkolatnak köszönhetően megszűnt a balesetveszély.


Lasztovicza Jenő és Rácz Jenő

A köszöntők sorát Rácz Jenő, a Veszprém megyei kórház főigazgatója zárta, aki büszkén jegyezte meg, hogy míg sok településen vita folyik a kórházak sorsáról, addig Veszprémben a város igyekszik a kórház és a lakosság érdekeit is figyelembe venni. A főigazgató bejelentette, hogy még idén átadnak egy 500 millió forintos sürgősségi beruházást, valamint decemberben 25 millió forintot érő eszközökkel bővülhet majd a kórház egészségügyi gépparkja.

Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke a sajtótájékoztató zárásaként hozzáfűzte, reméli, a felújított parkoló szép része lesz a városközpontnak.
 

Balassa Gergő
Kovács Bálint
további cikkek
A nyílt utcán varrta össze egy megkéselt férfi dobogó szívét a magyar főorvos közélet A nyílt utcán varrta össze egy megkéselt férfi dobogó szívét a magyar főorvos Hazánkban eddig példátlan, és európai szinten is ritkaságszámba menő életmentő beavatkozást hajtott végre Dr. Dubóczki Zsolt. Az Országos Onkológiai Intézet sebész főorvosa a Magyar Légimentők kötelékében teljesített szolgálata során, a nyílt utcán végzett el egy azonnali szívműtétet egy életveszélyesen megsérült fiatal férfin. tegnap 13:17 Hegedűs Barbara a Fidesz-frakció szóvivője lesz közélet Hegedűs Barbara a Fidesz-frakció szóvivője lesz Megnevezte a Fidesz-frakció hét szóvivőjét Gulyás Gergely, a képviselőcsoport vezetője szerdán. tegnap 13:07 Miért olyan fontos a Szent Korona, hogy még a mostani képviselők is erre esküdnének fel? közélet Miért olyan fontos a Szent Korona, hogy még a mostani képviselők is erre esküdnének fel? Az áprilisban lezajlott országgyűlési választások margóján, de feltűnt egy nagy nemzeti ereklye is. Persze nem arról van szó, hogy az új miniszterelnök meg akarná koronáztatni magát, sőt, még csak nem is a Tisza Párttól származik az ötlet, hogy az új képviselők esküdjenek fel a Szent Koronára. Hogy ez végül megtörténik-e, még nem biztos, ugyanakkor aktuálissá tette, hogy cikkünkben bemutassunk több érdekességet és megcáfoljunk néhány tévhitet Magyarország minden politikusán és politikai pártján felülemelkedő Szent Korona kapcsán. tegnap 13:07

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.