Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. április 30. Katalin, Kitti
Veszprém
7°C
2026. április 30. Katalin, Kitti
Veszprém
7°C

Tolerancia teszt a belvárosban

2011. november 4. 14:17
Többszöri időpont-módosítást követően pénteken elkezdték a Budapest utca átvágását, ezzel együtt új forgalmi rend lépett életbe a belvárosban. Következzenek az első tapasztalatok.

A Jutasi út – Budapest utca kereszteződésében megvalósuló körforgalom építése újabb jelentős munkaszakaszához érkezett, elkezdték az új aluljáró építését. Ehhez kapcsolódóan teljes szélességében átvágják a Budapest utca „Zöldház” melletti szakaszát, ezért a forgalmat elterelték: a Hotel parkolón keresztül halad a közlekedés péntek reggeltől.

A beruházás megkezdése óta hangoztatják a kivitelezők: aki teheti, kerülje el a belvárost. Mostantól fokozottan érvényes ez a felhívás. Több kereszteződésben az eddigi kettő helyett egy sávon halad át a forgalom, ami jelentősen megnöveli a várakozási időt, a volánnál ülők türelmetlensége pedig tovább nehezíti a közlekedést.

Mint ahogy azt korábban megírtuk, a Jutasi út – Budapest utca kereszteződésében továbbra is a meglévő lámpák irányítják a forgalmat, az Ady, az Ádám Iván és a Bezerédi utcához kapcsolódóan azonban forgalmirend-változások lépnek életbe. Több helyen nem lehet majd balra kanyarodni, így a Jutasi út felől érkezve nem lehet behajtani az Ady Endre, valamint az Ádám Iván utca felé. Az Ady utca felől érkezve nem lehet majd balra kanyarodni a parkoló felé, jobbra haladva pedig a lámpás kereszteződésben nem csak jobbra lehet kanyarodni a Budapest utca irányába, hanem egyenesen, a Jutasi út felé is biztosítva lesz a közlekedés.

Az első napi tapasztalatok alapján még alacsony forgalom esetén is nehézkes átvergődni a belvároson. Ennek fő oka, hogy a Hotel előtt a Jutasi út felé, valamint a Budapest utcán haladók egy sávot vehetnek igénybe – a parkolón keresztül kialakított kerülőúton keresztül –, emiatt rendszeresen feltorlódnak a járművek a gyorsétterem előtt. A Brusznyai utca felől érkezők a bank előtti jelzőlámpás kereszteződésen áthaladva rendszeresen figyelmen kívül hagyják, ha a lámpa sárgára vált, így ezek a járművek (illetve azok, akik figyelmen kívül hagyják, hogy nem tudják elhagyni a kreszteződést) gyakran keresztezik a Hotel felől balra kanyarodók haladási irányát, akadályozzák a zebrán átkelőket, a kórház felől is nehézkessé válik a kikanyarodás.

A kórház előtti kereszteződésnél is gyakran feltorlódnak az autók, ami részben a telített Hotel előtti rész, valamint a szabálytalanul sávot váltók, Kórház utca felől kikanyarodók miatt alakul ki. Sokan próbálják menekülő útként használni a Bezerédi utcát, innen azonban meglehetősen nehéz a kihajtás a Brusznyai utca felől érkező folyamatos kocsisor miatt.

Az Ady utcára továbbra is be akarnak kanyarodni az autósok, valamint onnan balra is szeretnének haladni a tiltás ellenére, egyesek ezt meg is teszik a sárgán felfestett záróvonal ellenére.

Az új forgalmi rendnek megfelelően áthangolták a belvárosi lámpákat, naponta négy ciklus váltakozik – mondta el érdeklődésünkre Schmidt István, hozzátéve, a tapasztalatok szerint legalább egy hétnek el kell telnie, mire a városban közlekedők megszokják az új rendszert. A városfejlesztési iroda vezetőjének jeleztük, néhány helyen a biztonság és jobb átláthatóság érdekében érdemes lenne még sárga felfestést alkalmazni, mutatva az új sávokat, ígéretett tett rá, egyeztet a közlekedési hatóság munkatársaival. Az új forgalmi rend várhatóan az év végig marad életben. 

A beruházás megkezdése előtti sajtótájékoztatón elhangzott, az építkezés egyes szakaszaiban a helyközi és távolsági buszjáratok kerülőúton közlekednek. – A korábbi tervek félpályás lezárásról szóltak az aluljáró építéséhez kapcsolódóan, a mostani változat esetén azonban a buszoknak nem kell más útvonalat kijelölni – tudtuk meg Szöllősi Józseftől, a Balaton Volán Zrt. termelési igazgatójától.

A szokásosnál is nagyobb türelem, tolerancia és idő kell ahhoz, hogy átjussunk a belvároson. Bízzunk benne, hogy baleset nélkül sikerül átvészelni ezt az időszakot. Persze az is nyújtana némi segítséget, ha a sűrű ködben mindenki felkapcsolná a lámpáját!

Cseh Zoltán
Kovács Bálint
további cikkek
A nyílt utcán varrta össze egy megkéselt férfi dobogó szívét a magyar főorvos közélet A nyílt utcán varrta össze egy megkéselt férfi dobogó szívét a magyar főorvos Hazánkban eddig példátlan, és európai szinten is ritkaságszámba menő életmentő beavatkozást hajtott végre Dr. Dubóczki Zsolt. Az Országos Onkológiai Intézet sebész főorvosa a Magyar Légimentők kötelékében teljesített szolgálata során, a nyílt utcán végzett el egy azonnali szívműtétet egy életveszélyesen megsérült fiatal férfin. tegnap 13:17 Hegedűs Barbara a Fidesz-frakció szóvivője lesz közélet Hegedűs Barbara a Fidesz-frakció szóvivője lesz Megnevezte a Fidesz-frakció hét szóvivőjét Gulyás Gergely, a képviselőcsoport vezetője szerdán. tegnap 13:07 Miért olyan fontos a Szent Korona, hogy még a mostani képviselők is erre esküdnének fel? közélet Miért olyan fontos a Szent Korona, hogy még a mostani képviselők is erre esküdnének fel? Az áprilisban lezajlott országgyűlési választások margóján, de feltűnt egy nagy nemzeti ereklye is. Persze nem arról van szó, hogy az új miniszterelnök meg akarná koronáztatni magát, sőt, még csak nem is a Tisza Párttól származik az ötlet, hogy az új képviselők esküdjenek fel a Szent Koronára. Hogy ez végül megtörténik-e, még nem biztos, ugyanakkor aktuálissá tette, hogy cikkünkben bemutassunk több érdekességet és megcáfoljunk néhány tévhitet Magyarország minden politikusán és politikai pártján felülemelkedő Szent Korona kapcsán. tegnap 13:07

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.