Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. április 30. Katalin, Kitti
Veszprém
7°C
2026. április 30. Katalin, Kitti
Veszprém
7°C

Elkészült az érsekség turisztikai központja

2011. október 29. 21:49
Az összesen 881 millió forintból megvalósuló központot Márfi Gyula veszprémi érsek áldotta meg, majd a jelenlévők megtekinthették a Szalézi Szent Ferencről elnevezett épületet.

Október 29-én került sor a Szaléziánum Érsekségi Turisztikai Központ sajtótájékoztatóval egybekötött megnyitójára. Ahogy arról már korábban beszámoltunk, az egyházi tematikájú központ négy szinten nyújt interaktív, Veszprémhez kapcsolódó információkat és szolgáltatásokat az odalátogató turistáknak. A projekt célja, hogy minden Veszprémbe érkező számára vonzóvá tegye a várost, életre keltve annak egyházi és világi értékeit.

A sajtótájékoztatón Szijjártó Orsolya projektmenedzser az új központot két szempontból is fontosnak tartotta. – Olyan kiállítás, amely a vár és a város történetét dolgozza fel, még nem volt. Másrészt pedig kiemelkedően fontos tény, hogy a város az egyház nélkül nem tudja fejleszteni a turizmusát. A világon 300 millió turista indul útnak vallási okokból évente, a világ összes utazásainak 32%-a vallási indíttatású. Magyarországon ez a szám egyelőre 8%. – támasztotta alá adatokkal is az esemény fontosságát a projektmenedzser.


Dr. Navracsics Tibor és Szijjártó Orsolya

Dr. Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes a város kincsestárának kinyitásához hasonlította a központ létrejöttét, hangsúlyozva, hogy „a megújuló épületek mutatják városunk fejlődését, amely csak akkor tud megújulni, ha a múltjára odafigyelő, gondoskodó közösség tartja fent”. – Az épület szimbolikus jelentőséggel is bír: jó példát mutatva a városi önkormányzat és az érsekség a város érdekében történő együttműködésére – húzta alá a veszprémi származású politikus.

A Szaléziánumot Szalézi Szent Ferencről nevezték el, akit az emberek közti jó kapcsolatokért felelős szentként tartanak számon, emellett pedig ő az írók és újságírók védőszentje is. Dr. Márfi Gyula reményét fejezte ki, hogy az új központ szentélyként fog működni az idelátogatók számára. Ezt követően a veszprémi érsek megszentelte a helyet, majd pedig a látogatók bebarangolhatták az épületet.

A turisztikai központ modern, 21. századi technikával mutatja be a múltat az érdeklődőknek. A földszinten és az emeleten állandó, valamint időszaki kiállítások idézik meg a „halimbai esperes”, Szalai Miklós életét és az egyház érdekességeit.

A termek között járva pazar barokk falfestményekben gyönyörködhetünk, a kor hangulatát pedig barokk zeneművek és tárgyak elevenítik meg.

A vetítőteremben virtuális utazáson vehetnek részt a turisták, ahol megtekinthetik Veszprém és az egyházmegye legérdekesebb látnivalóit. A tetőtérben ízelítő várja a látogatókat többek között az egykori püspök, Padányi Bíró Márton értékes tárgyaiból: miseruhája, pásztorbotja és kelyhe is látható, amelyeket eddig a katolikus egyház nem tárt a nyilvánosság elé.

Ezen felül virtuális könyvek, zenesarok és digitális képkeretek nyújtanak maradandó élményt az érdeklődőknek.

A központban a kisebbekről sem feledkeztek meg, számos lehetőség várja a családos látogatókat is. A gyerekek bepillanthatnak egy hegedűkészítő munkájába, kipróbálhatják a gyertyaöntést, megismerkedhetnek az ostyasütés folyamatával, valamint kézműves foglalkozások, és egy külön játszószoba várja őket.


Dr. Mail József

Dr. Mail József apát a megnyitón úgy fogalmazott, hogy „ha Párizs megért egy misét, akkor ez legalább száz misét ér meg.” És ha egy misét nem is ér meg mindenkinek a múltat a jelenkor technikáival ötvöző központ, a veszprémieknek egy látogatást mindenképp. A Szaléziánum nyári időszakban minden nap, téliben pedig hétfő kivételével egész héten várja a látogatókat november 3-tól.
 

Balassa Gergő
Kovács Bálint
további cikkek
A nyílt utcán varrta össze egy megkéselt férfi dobogó szívét a magyar főorvos közélet A nyílt utcán varrta össze egy megkéselt férfi dobogó szívét a magyar főorvos Hazánkban eddig példátlan, és európai szinten is ritkaságszámba menő életmentő beavatkozást hajtott végre Dr. Dubóczki Zsolt. Az Országos Onkológiai Intézet sebész főorvosa a Magyar Légimentők kötelékében teljesített szolgálata során, a nyílt utcán végzett el egy azonnali szívműtétet egy életveszélyesen megsérült fiatal férfin. tegnap 13:17 Hegedűs Barbara a Fidesz-frakció szóvivője lesz közélet Hegedűs Barbara a Fidesz-frakció szóvivője lesz Megnevezte a Fidesz-frakció hét szóvivőjét Gulyás Gergely, a képviselőcsoport vezetője szerdán. tegnap 13:07 Miért olyan fontos a Szent Korona, hogy még a mostani képviselők is erre esküdnének fel? közélet Miért olyan fontos a Szent Korona, hogy még a mostani képviselők is erre esküdnének fel? Az áprilisban lezajlott országgyűlési választások margóján, de feltűnt egy nagy nemzeti ereklye is. Persze nem arról van szó, hogy az új miniszterelnök meg akarná koronáztatni magát, sőt, még csak nem is a Tisza Párttól származik az ötlet, hogy az új képviselők esküdjenek fel a Szent Koronára. Hogy ez végül megtörténik-e, még nem biztos, ugyanakkor aktuálissá tette, hogy cikkünkben bemutassunk több érdekességet és megcáfoljunk néhány tévhitet Magyarország minden politikusán és politikai pártján felülemelkedő Szent Korona kapcsán. tegnap 13:07

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.