Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. április 30. Katalin, Kitti
Veszprém
7°C
2026. április 30. Katalin, Kitti
Veszprém
7°C

Csalán a Rózsában

2011. október 28. 10:42
Az általános iskola diákjai interaktív környezetvédelemmel kapcsolatos tanórákon vehettek részt október 28-án a városi önkormányzat és a Csalán Egyesület jóvoltából.

A Brányi Mária alpolgármester mentorálása mellett megvalósuló programban a Rózsa Úti Általános Iskola mellett még másik négy intézmény diákjai részesülhetnek hasonló környezeti nevelésben. A Csalán Egyesület munkatársai már jártak a Kossuth, a Dózsa, valamint a Simonyi iskolákban, a sorozatot a Rózsában október 28-án folytatták. A programot a Padányiban zárják majd.

A foglalkozások menetéről Kiss Renáta úgy tájékoztatott, hogy az ismereteket élménypedagógia módszerekkel, játékosan adják át a fiataloknak. – A négy tanóra alatt, amelyet velünk töltenek, törekszünk arra, hogy a „zöld” üzenetek – pl. hogyan vásároljunk okosan, éljünk tudatosan és zöldebben – beépüljenek gondolkodásmódjukba – fogalmazott az egyesület környezeti nevelője.

A diákok a foglalkozások alkalmával forgószínpadszerűen járják végig azt az utat, amelyen a reklámokról szóló kisfilm megtekintése után egy bevásárlólistáról tudatosan tölthetik meg bevásárló kocsijukat, majd a hulladékot szelektív gyűjtőkbe dobhatják.

A Rózsa Úti Általános Iskola igazgatója, Sándor László hangsúlyozta, örül a kezdeményezésnek. – Bár nem vagyunk ökoiskola, nagyon fontosnak tartjuk diákjaink környezetismereti tudásának növelését. Előző évben például országos elemgyűjtő versenyt nyertünk, idén pedig 38 és fél tonna papírt gyűjtöttünk össze – emelte ki iskolája környezetvédelem terén elért eredményeit az igazgató, majd hozzátette, nagyon örülnek a Csalán Egyesület és az önkormányzat közös kezdeményezésének.

A programon a diákok ismereteket szerezhettek a szelektív hulladékgyűjtésről, a tudatos vásárlás fontosságáról, a reklámok mindennapjainkra gyakorolt hatásáról, és ezen felül még ökológiai lábnyomot is mértek a Rózsa iskolában.
 

Balassa Gergő
Kovács Bálint
további cikkek
A nyílt utcán varrta össze egy megkéselt férfi dobogó szívét a magyar főorvos közélet A nyílt utcán varrta össze egy megkéselt férfi dobogó szívét a magyar főorvos Hazánkban eddig példátlan, és európai szinten is ritkaságszámba menő életmentő beavatkozást hajtott végre Dr. Dubóczki Zsolt. Az Országos Onkológiai Intézet sebész főorvosa a Magyar Légimentők kötelékében teljesített szolgálata során, a nyílt utcán végzett el egy azonnali szívműtétet egy életveszélyesen megsérült fiatal férfin. tegnap 13:17 Hegedűs Barbara a Fidesz-frakció szóvivője lesz közélet Hegedűs Barbara a Fidesz-frakció szóvivője lesz Megnevezte a Fidesz-frakció hét szóvivőjét Gulyás Gergely, a képviselőcsoport vezetője szerdán. tegnap 13:07 Miért olyan fontos a Szent Korona, hogy még a mostani képviselők is erre esküdnének fel? közélet Miért olyan fontos a Szent Korona, hogy még a mostani képviselők is erre esküdnének fel? Az áprilisban lezajlott országgyűlési választások margóján, de feltűnt egy nagy nemzeti ereklye is. Persze nem arról van szó, hogy az új miniszterelnök meg akarná koronáztatni magát, sőt, még csak nem is a Tisza Párttól származik az ötlet, hogy az új képviselők esküdjenek fel a Szent Koronára. Hogy ez végül megtörténik-e, még nem biztos, ugyanakkor aktuálissá tette, hogy cikkünkben bemutassunk több érdekességet és megcáfoljunk néhány tévhitet Magyarország minden politikusán és politikai pártján felülemelkedő Szent Korona kapcsán. tegnap 13:07

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.