Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. április 30. Katalin, Kitti
Veszprém
7°C
2026. április 30. Katalin, Kitti
Veszprém
7°C

Gryllus Vilmos 60 éves

2011. október 27. 16:45 // Forrás: MTI
Gryllus Vilmos, a Kossuth-díjas Kaláka együttes tagja október 28-án lesz 60 éves. Eleinte csak maguknak játszottak.

A születésnapját ezúttal a felnőtt közönséggel ünnepli az elmúlt 40 év legsikeresebb dalaiból összeállított koncerttel.

A Gryllus név hazánkban szinte fogalom, hiszen Vilmos és testvére, Dániel a Kaláka együttes tagjai, Dániel lánya, Gryllus Dorka pedig a színészi pályán ért el sikereket.

Vilmos a Kodály módszer szerint tanító Lorántffy Zenei Általános Iskolába járt, tehetsége alapján konzervatóriumban lett volna a helye, ám szülei nemet mondtak. A zene azonban nem hagyta nyugodni, már gimnazista korában zenekart alapított, amellyel a Cream zenéjét játszották. Amikor Dániel bekerült a Műszaki Egyetemre, az akkor még gimnazista Vilmost is hívta "kalákázni", azaz közös munkára, így alakult meg 1969-ben a Kaláka zenekar.

Először csak maguknak játszottak, közben Vilmos is elvégezte az egyetem építőmérnöki karát. Legnagyobb meglepetésükre megzenésített verseket előadó együttesük annyira népszerű lett, hogy az egyetemi klubok kézről kézre adták őket, majd a Marczibányi Téri Művelődési Központban kaptak helyet, ahová azóta is rendszeresen visszajárnak.

Gryllus Vilmos tíz évig játszott az együttesben, de kezdettől fogva szeretett volna mást is csinálni. Ez a más lett az a gyermekszínház, amelyet Levente Péterrel és Döbrentey Ildikóval hozott létre. A rádióban a Ki kopog című műsorban szerepeltek, majd következett az új műfajt teremtő kacagó koncert. A következő állomás a Magyar Televízió Égből pottyant mesék sorozata volt, amelynek zenéjét Gryllus Vilmos írta. Húsz éve indította útjára a gyermekeknek - illetve családoknak - szánt Gryllus Vilmos Daloskönyve sorozatot, a Duna Televízióban rövid ideig futott a Varázsló sorozat. Közben Gryllus Dániellel készített közös munkákat, mint például a jiddis népzenei album vagy az egyházzenei vonatkozású munkák, a Hegyi beszéd és a Tizenöt zsoltár. Önálló lemezeinek derűs, fülbemászó dallamai mesés világba repítik a kicsinyeket, koncertjein a gyerekeket tudatosan bevonja a közös zenélésbe.

1996-ban tért vissza a Kaláka együttesbe, bár ahogy ők mondják, soha nem hagyta ott a többieket, csak egyes időszakokban nem lépett fel velük. A Gryllus testvérek, Radványi Balázs és Becze Gábor alkotta Kaláka igazi utazó zenekar, a legváltozatosabb helyszíneken léptek fel, volt olyan időszak, amikor évente 400 koncertet is adtak. Ezernél is több dalt írtak, két tucatnyinál több lemezük jelent meg, az ő nevükhöz fűződik a Magyar népmesék, a Magyar mondák és a Mesék Mátyás királyról című tévésorozat zenéje, generációk köszönhetik nekik a verssel való első találkozásukat. Zenéjük sokszínű, mindenbe belekóstoltak és mindent saját képükre formáltak. Gryllus Vilmos csellón, gitáron, charangon, kobozon és dorombon játszik - egyebek között. A Kaláka együttes 2000. március 15-én, fennállásának harmincadik évfordulóján Kossuth-díjat, 2004-ben Prima Primissima kitüntetést kapott.

vehir.hu
további cikkek
A nyílt utcán varrta össze egy megkéselt férfi dobogó szívét a magyar főorvos közélet A nyílt utcán varrta össze egy megkéselt férfi dobogó szívét a magyar főorvos Hazánkban eddig példátlan, és európai szinten is ritkaságszámba menő életmentő beavatkozást hajtott végre Dr. Dubóczki Zsolt. Az Országos Onkológiai Intézet sebész főorvosa a Magyar Légimentők kötelékében teljesített szolgálata során, a nyílt utcán végzett el egy azonnali szívműtétet egy életveszélyesen megsérült fiatal férfin. tegnap 13:17 Hegedűs Barbara a Fidesz-frakció szóvivője lesz közélet Hegedűs Barbara a Fidesz-frakció szóvivője lesz Megnevezte a Fidesz-frakció hét szóvivőjét Gulyás Gergely, a képviselőcsoport vezetője szerdán. tegnap 13:07 Miért olyan fontos a Szent Korona, hogy még a mostani képviselők is erre esküdnének fel? közélet Miért olyan fontos a Szent Korona, hogy még a mostani képviselők is erre esküdnének fel? Az áprilisban lezajlott országgyűlési választások margóján, de feltűnt egy nagy nemzeti ereklye is. Persze nem arról van szó, hogy az új miniszterelnök meg akarná koronáztatni magát, sőt, még csak nem is a Tisza Párttól származik az ötlet, hogy az új képviselők esküdjenek fel a Szent Koronára. Hogy ez végül megtörténik-e, még nem biztos, ugyanakkor aktuálissá tette, hogy cikkünkben bemutassunk több érdekességet és megcáfoljunk néhány tévhitet Magyarország minden politikusán és politikai pártján felülemelkedő Szent Korona kapcsán. tegnap 13:07

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.