Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. április 30. Katalin, Kitti
Veszprém
7°C
2026. április 30. Katalin, Kitti
Veszprém
7°C

Képviselőnek lenni szolgálatot jelent

2011. október 27. 14:39
„Akkor működik jól egy képviselőtestület, ha nem kell magyarázni az eredményeket.” Siklódi Levente önkormányzati képviselő úgy látja, az emberek véleménye fogja majd igazolni a munkájukat.

Heti Ügy-kontrollunkban helyi politikusok mondják el véleményüket a veszprémi önkormányzat egy éves tevékenységéről. Hartmann Ferenc és Porga Gyula után következzék Siklódi Levente fideszes képviselő.

– Milyen tapasztalatokat adott az elmúlt egy év?

– Nagyon komoly tudást és tapasztalatot igényel az, hogy valaki például bizottsági elnökként megállja a helyét, én pedig gyakorlatilag a mélyvízbe lettem bedobva. Elsőéves képviselőként az egyik legfontosabb bizottságnak lettem az elnöke, amely a városstratégiával és városmarketinggel foglalkozik. Nagyon gyorsan kellett megértenem a rendszer működését, hogy születnek a döntések, és hogy milyen feladataink is vannak.

– Milyen eredményeket tudna kiemelni ebből az évből?

– Kétfelé választanám ezt a kérdést. Egyrészt a hetes számú választókerület képviselőjeként meg kell szolgálnom a választópolgárok bizalmát, ezért fontos, hogy minél jobban fel tudjam mérni az emberek igényét. Úgy gondolom, hogy egy képviselő szolgálati munkát végez a kerületében élő emberekért, én is ezen elv mentén dolgoztam. Tudtuk fejleszteni a bölcsődét, az óvodát, felállítottuk a Cholnoky Polgárőrséget, tartottunk virágosztást, és új kukákat, padokat is kihelyeztünk. Emellett megkezdődött a balesetveszélyes Nagy László utcai sportpálya rekonstrukciója is.


Siklódi Levente

– A másik fontos rész a bizottságban és a közgyűlésben végzett munka, ahol mindenképp pozitív dolgokról tudok beszámolni. Nagyon komoly előrelépéseket tettünk az egyetem és a város kapcsolatának rendezésében, emellett részt vettem a veszprémi marketingstratégia kialakításában is. Veszprém nem tudta magát eladni, hogy miért is érdemes a turistáknak és befektetőknek minket választaniuk. Célul tűztük ki, hogy mi legyünk a bakonyi és balatoni régió fővárosa, innentől kezdve stratégiánk és kommunikációnk is ezt az irányt követi.

– Könnyen ment a beilleszkedés az új közegbe?

– Kihívásként éltem meg, hogy minél gyorsabban kivívjam a kollégák tiszteletét, akikkel együtt kell dolgoznom. Az első évben pontosan ezért leültem beszélni az irodavezetőkkel, mert számomra nagyon fontos, hogy meghallgassuk az embereket és tiszteletben tartsuk a másik véleményét. Ha ezekhez tudjuk tartani magunkat, nem lehet gond a hatékony munkavégzéssel.

– Hogyan értékelné az elmúlt egy évet?

– Nehéz volt, de a lehetőségekhez képest próbáltuk a legjobbat kihozni belőle. Sok fórumon elhangzott már, hogy ez az év az alapozás éve volt. Lefektettünk egy koncepciót, hogy honnan hova szeretnénk eljutni, és minden azt mutatja, hogy egy átgondolt úton haladunk.

– Milyen célt tűzött ki maga elé?

– Még egy éve a kampányidőszakban úgy fogalmaztam meg a célt, hogy Veszprémnek egy pezsgő, élhető városnak kell lennie. Büszkének kellene lennünk arra, hogy itt élünk. Egy képviselőtestület akkor működik jól, ha nem kell magyarázni az eredményeket és az emberekben egy olyan érzés alakul ki, hogy igen, most jó Veszprémben élni. Úgy gondolom ide eljutni lesz a legnagyobb kihívás.
 

Balassa Gergő
Kovács Bálint
további cikkek
A nyílt utcán varrta össze egy megkéselt férfi dobogó szívét a magyar főorvos közélet A nyílt utcán varrta össze egy megkéselt férfi dobogó szívét a magyar főorvos Hazánkban eddig példátlan, és európai szinten is ritkaságszámba menő életmentő beavatkozást hajtott végre Dr. Dubóczki Zsolt. Az Országos Onkológiai Intézet sebész főorvosa a Magyar Légimentők kötelékében teljesített szolgálata során, a nyílt utcán végzett el egy azonnali szívműtétet egy életveszélyesen megsérült fiatal férfin. tegnap 13:17 Hegedűs Barbara a Fidesz-frakció szóvivője lesz közélet Hegedűs Barbara a Fidesz-frakció szóvivője lesz Megnevezte a Fidesz-frakció hét szóvivőjét Gulyás Gergely, a képviselőcsoport vezetője szerdán. tegnap 13:07 Miért olyan fontos a Szent Korona, hogy még a mostani képviselők is erre esküdnének fel? közélet Miért olyan fontos a Szent Korona, hogy még a mostani képviselők is erre esküdnének fel? Az áprilisban lezajlott országgyűlési választások margóján, de feltűnt egy nagy nemzeti ereklye is. Persze nem arról van szó, hogy az új miniszterelnök meg akarná koronáztatni magát, sőt, még csak nem is a Tisza Párttól származik az ötlet, hogy az új képviselők esküdjenek fel a Szent Koronára. Hogy ez végül megtörténik-e, még nem biztos, ugyanakkor aktuálissá tette, hogy cikkünkben bemutassunk több érdekességet és megcáfoljunk néhány tévhitet Magyarország minden politikusán és politikai pártján felülemelkedő Szent Korona kapcsán. tegnap 13:07

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.