Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. április 30. Katalin, Kitti
Veszprém
8°C
2026. április 30. Katalin, Kitti
Veszprém
8°C

Veszprém – Nemesvámos kerékpárút

2011. október 26. 16:41
2012 tavaszán kezdődik meg az a 420 millió forintos beruházás, amely során 4,1 km hosszú kerékpárút épül a két település között.

A beruházásra Nemesvámos önkormányzata közel 300 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert el az Új Széchenyi Terv „Kerékpárforgalmi Hálózat Fejlesztése” című pályázaton. A sikerről október 26-án sajtótájékoztatón számolt be Brányi Mária, Veszprém alpolgármestere és Sövényházi Balázs, nemesvámosi polgármester.


Brányi Mária

Brányi Mária bejelentette, „a két település úgy állapodott meg egymással, hogy a költségeket a területi megoszlás arányában fogják viselni”, ugyanis a beruházás összértéke és a támogatás összege közti különbséget a két önkormányzatnak önerőből kell finanszíroznia.

– Külön öröm számomra, hogy a beruházás az állatkert megközelíthetőségét is lehetővé teszi. Az állatkert olyan turisztikai célpont, amivel meggyőzhetjük az embereket arról, hogy ide látogassanak – fogalmazott az alpolgármester.


Sövényházi Balázs

Nemesvámos polgármestere ismertette a tervezett kerékpárút útvonalát. Sövényházi Balázs elmondta, hogy az új szakasz a veszprémi Wartha Vince utcán csatlakozik a megyeszékhely hálózatához. – A temetőig Veszprém városa már korábban megterveztette a szakaszt, így Nemesvámost már csak annak folytatása érinti. A nyomvonal a József Attila utca jobb oldalán halad végig, aluljárón vezet át a 8-as főút tapolcai úti csomópontja alatt, majd az erdő mellett haladva lép be Nemesvámos közigazgatási területére. A településen belül pihenőt és játszóteret is építenénk a kerékpárút mellé – vázolta fel a terveket Sövényházi Balázs.

A polgármester szerint a nemesvámosiak régi álma válik így valóra, mert az új szakasz a biztonságos közlekedést teszi lehetővé a kerékpárosok számára, valamint elérhetővé válik számukra Veszprém belvárosa, Kádára és a Balaton partja is.


Horváth Zsolt

Horváth Zsolt országgyűlési képviselő a sajtótájékoztatón kiemelte a beruházás három fontos tényezőjét, miszerint az új kerékpárút segíti a kerékpárosokat a biztonságos közlekedésben, másodsorban erősíti azt a gondolatot, hogy az emberek biciklivel járjanak munkába, valamint turisztikai szempontból is kiemelkedő vállalkozás.

A nemesvámosi Papp István és a veszprémi Wartha Vince utca közötti új szakasz része lesz az Országos Településrendezési Tervben szereplő kerékpárútnak. A munkák 2012-ben kezdődnek meg, a szakasz átadására 2013-ban kerülhet majd sor.
 

Balassa Gergő
Kovács Bálint
további cikkek
A nyílt utcán varrta össze egy megkéselt férfi dobogó szívét a magyar főorvos közélet A nyílt utcán varrta össze egy megkéselt férfi dobogó szívét a magyar főorvos Hazánkban eddig példátlan, és európai szinten is ritkaságszámba menő életmentő beavatkozást hajtott végre Dr. Dubóczki Zsolt. Az Országos Onkológiai Intézet sebész főorvosa a Magyar Légimentők kötelékében teljesített szolgálata során, a nyílt utcán végzett el egy azonnali szívműtétet egy életveszélyesen megsérült fiatal férfin. tegnap 13:17 Hegedűs Barbara a Fidesz-frakció szóvivője lesz közélet Hegedűs Barbara a Fidesz-frakció szóvivője lesz Megnevezte a Fidesz-frakció hét szóvivőjét Gulyás Gergely, a képviselőcsoport vezetője szerdán. tegnap 13:07 Miért olyan fontos a Szent Korona, hogy még a mostani képviselők is erre esküdnének fel? közélet Miért olyan fontos a Szent Korona, hogy még a mostani képviselők is erre esküdnének fel? Az áprilisban lezajlott országgyűlési választások margóján, de feltűnt egy nagy nemzeti ereklye is. Persze nem arról van szó, hogy az új miniszterelnök meg akarná koronáztatni magát, sőt, még csak nem is a Tisza Párttól származik az ötlet, hogy az új képviselők esküdjenek fel a Szent Koronára. Hogy ez végül megtörténik-e, még nem biztos, ugyanakkor aktuálissá tette, hogy cikkünkben bemutassunk több érdekességet és megcáfoljunk néhány tévhitet Magyarország minden politikusán és politikai pártján felülemelkedő Szent Korona kapcsán. tegnap 13:07

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.