Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. április 29. Péter
Veszprém
12°C
2026. április 29. Péter
Veszprém
12°C

Milliomos 12 éves

2011. október 10. 18:55 // Forrás: Veszprémi Rendőrség
Több millió forintot lopott egy 12 éves fiú. Először márkás kerékpárt vásárolt belőle, majd laptopot, végül három szatyor édességet. Ezen bukott le.

Nagyobb köteg pénzzel ment be egy Tapolcához közeli kistelepülés boltjába az a 12 éves fiú, akit a napokban vontak kérdőre a rendőrök. A „hirtelen meggazdagodott” fiatal eleinte tagadta, hogy lopta volna a nála található 1,5 millió forintot, ám később beismerte, hogy az összeg mégiscsak bűncselekményből származik.

Meghallgatása során elmondta, falujában felfigyelt az egyik családi ház nyitott hátsó ablakára. Átmászott a kerítésen, majd a nyitott ablakon keresztül behatolt az épületbe, ahol rövid keresgélés után 4,5 millió forintot talált egy zacskóban.

A könnyen jött pénzből először egy márkás kerékpárt vett, majd bebuszozott Tapolcára. Itt egy laptoppal, továbbá értékes mobiltelefonokkal ajándékozta meg magát, de barátainak is adott kölcsön az eltulajdonított pénzből. A nagybevásárlást követően visszatért falujába, ahol a helyi kisboltban még három szatyor édességet vett. Ez tűnt fel az üzletben lévő többi vásárlónak, akik ismerték a fiú előéletét, tudták, hogy volt már érintve lopásban.
 

Gyors ebéd

2011. október 10-én, a kora délutáni órákban egy veszprémi Cserhát lakótelepi élelmiszerüzletben a rendőrjárőr igazoltatott, majd tulajdon elleni szabálysértés miatt feljelentett egy berhidai lakost, aki az intézkedést megelőzően az üzletben a pékáruknál egy bagettnek a felét megette, majd a maradékot visszahelyezte a polcra.

A gyors ebéd után a személy fizetés nélkül kívánt távozni, amiben a biztonsági őr megakadályozta, és a rendőrök kiérkezéséig feltartóztatta. Az elkövető cselekményével 169 Ft kárt okozott az üzletnek.
 

vehir.hu
további cikkek
A nyílt utcán varrta össze egy megkéselt férfi dobogó szívét a magyar főorvos közélet A nyílt utcán varrta össze egy megkéselt férfi dobogó szívét a magyar főorvos Hazánkban eddig példátlan, és európai szinten is ritkaságszámba menő életmentő beavatkozást hajtott végre Dr. Dubóczki Zsolt. Az Országos Onkológiai Intézet sebész főorvosa a Magyar Légimentők kötelékében teljesített szolgálata során, a nyílt utcán végzett el egy azonnali szívműtétet egy életveszélyesen megsérült fiatal férfin. ma 13:17 Hegedűs Barbara a Fidesz-frakció szóvivője lesz közélet Hegedűs Barbara a Fidesz-frakció szóvivője lesz Megnevezte a Fidesz-frakció hét szóvivőjét Gulyás Gergely, a képviselőcsoport vezetője szerdán. ma 13:07 Miért olyan fontos a Szent Korona, hogy még a mostani képviselők is erre esküdnének fel? közélet Miért olyan fontos a Szent Korona, hogy még a mostani képviselők is erre esküdnének fel? Az áprilisban lezajlott országgyűlési választások margóján, de feltűnt egy nagy nemzeti ereklye is. Persze nem arról van szó, hogy az új miniszterelnök meg akarná koronáztatni magát, sőt, még csak nem is a Tisza Párttól származik az ötlet, hogy az új képviselők esküdjenek fel a Szent Koronára. Hogy ez végül megtörténik-e, még nem biztos, ugyanakkor aktuálissá tette, hogy cikkünkben bemutassunk több érdekességet és megcáfoljunk néhány tévhitet Magyarország minden politikusán és politikai pártján felülemelkedő Szent Korona kapcsán. ma 13:07

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.