Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. április 6. Vilmos, Bíborka
Veszprém
12°C
2026. április 6. Vilmos, Bíborka
Veszprém
12°C

Elkezdődött a 13. Veszprémi Játékok

2011. október 6. 15:09
Az október 9-ig tartó Nemzetközi Összművészeti Verseny és Fesztivál megnyitóját ma délelőtt tartották a HEMO-ban.

A 13. Veszprémi Játékok nyitónapján a zsűri tagja, és egyben a program házigazdája, Dávid Roland köszöntötte a megjelenteket. Beszámolt a Domokos József-emlékdíj megalapításáról, amely a fesztivál megálmodójának tiszteletére született meg.

Némedi Lajos köszöntőjében hangsúlyozta, a város örül a fesztiválnak, mert szervesen illeszkedik Veszprém sokszínű programjai közé. – Mi, veszprémiek, vendégszerető, kultúrát értő és befogadó emberek vagyunk. Bízom abban, hogy ezt vendégeink érezni fogják itt tartózkodásuk alatt – emelte ki az alpolgármester.

Ezt követően kitért arra, október 6. nemzeti gyásznap a magyar nép történelmében: – Ma azokra a hőseinkre emlékezünk, akik az egész emberiség szabadságáért áldozták életüket – mondta Némedi Lajos.

A köszöntők végeztével Dávid Roland ismertette a 13. Veszprémi Játékok programját, amely ezen a linken megtekinthető.
 

Balassa Gergő
Kovács Bálint
további cikkek
Ki gondolta volna, hogy egy tyúkért fogunk izgulni 2026 tavaszán? kultúra Ki gondolta volna, hogy egy tyúkért fogunk izgulni 2026 tavaszán? Akciójelenetek, szerelem, társadalmi kérdések, humor – a legszórakoztatóbb filmek mindezeket kínálják a nézőnek. De mit várhatunk akkor, amikor a főszereplő egy tyúk? tegnap 22:11 A kereszt titka – nagypénteki liturgia a veszprémi székesegyházban húsvét A kereszt titka – nagypénteki liturgia a veszprémi székesegyházban Nagypéntek csendje és megrendítő mélysége töltötte be a Szent Mihály Főszékesegyház falait, ahol Dr. Udvardy György érsek atya vezetésével tartották meg az Úr szenvedésének és halálának liturgiáját. Az egyház egyik legcsendesebb, mégis legbeszédesebb napján nem mutatnak be szentmisét – a „csonka mise” egyszerűsége még inkább ráirányítja a figyelmet a kereszt titkára. 2026. április 4. 12:58 A legnagyobb biológiai képzavar, avagy miért a nyúl hozza a tojásokat húsvétkor kultúra A legnagyobb biológiai képzavar, avagy miért a nyúl hozza a tojásokat húsvétkor A húsvét közeledtével a boltok polcai menetrendszerűen megtelnek a csokoládényulakkal, ami elsőre egy hatalmas biológiai képzavarnak tűnik. A feltámadás legszentebb keresztény ünnepén egy apró emlősállat kerül a középpontba, aki a kertek bokrai alatt színes tojásokat dugdos a gyerekeknek. Ha a dolgok mögé nézünk, és meg akarjuk érteni ennek az abszurdnak tűnő szokásnak a hátterét, egy meglepően izgalmas történelmi és néprajzi nyomozásba csöppenünk. ma 11:30

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.