Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. április 6. Vilmos, Bíborka
Veszprém
12°C
2026. április 6. Vilmos, Bíborka
Veszprém
12°C

Vár rád a Kabaré

2011. október 6. 10:31
A Kabaré című musicalt tekintheti meg a közönség október 7-én (pénteken) este hét órakor a Veszprémi Petőfi Színházban.

A produkció a Székesfehérvári Vörösmarty Színház csereelőadásaként látható a teátrumban. A stáb Szűcs Gábor rendező vezetésével tegnap este médianapon mutatkozott be a sajtónak. A sikerdarab a székesfehérvári és a veszprémi színház együttműködésének köszönhetően csereelőadásként, bérletes produkcióként látható Veszprémben. A veszprémiek az Anna Karenina című musical-operával vendégeskednek Székesfehérváron.

Masteroff – Kander – Ebb musicaljében az 1930-as évek táján egy fiatal, lelkes, ám még kiforratlan írójelölt, Clifford Bradshaw Berlinbe érkezik, hogy megírja élete nagy regényét. Ebben az időben Berlin izgalmas és szexi, harisnyatartóban fogadja az idegeneket, táncol és pompázik, olcsón kapható gyönyörökkel csábít bárkit, aki az élvezeteket és a szabadságot keresi. A város ugyanakkor meglehetősen szegény, egész családok prostituálódnak, még a felsőbb osztályokból is. Berlin még nem is sejti, hogy a Ruhr-vidék gyárosai mekkora hatalmat adnak majd egy Ausztriából érkező festő, Adolf Hitler kezébe. Az életet átjárja a „dafke” nemtörődömség érzése, a kilátástalanságot elnyomja az alkoholos bódulat, a mámor, és a leplezetlen, fülledt testiség.

A Kabaré az a hely, ahol füstön át a csúnya megszépül, ahol a legvadabb fantáziák is valóra válnak, ahol az éjszakai én nyelvet ölt a nyárspolgárnak, és ahol nincs sok esély a happy end-re. Ebbe a zárt világba érkezik egy magányos, fiatal utazó, útitársa lesz a nagy manipulátor, a Konferanszié és maga a romlatlan bujaság, az örök nő, Sally Bowles...

– Megmutatjuk, milyen volt a szerelem, milyen volt az élet, milyen volt a Kabaré, amikor már annyira nem lehetett hinni semmiben, hogy az ember könnyedén elhitt bármit, ami egy percnyi örömöt adott, s mely perc, talán élete utolsó boldog pillanata volt – mondja Csikós Attila, az előadás dalszövegírója.

Az élő zenekar és a tánckar együttesen mozgalmas, színes előadást ígér, de a féktelen mulatozás mögött felsejlik már az eljövendő tragédia, a második világháború. Olyan színészek hangját és játékát élvezhetjük az estén, mint Ullmann Mónika, Buch Tibor, Csizmadia Gergely, Pusztaszeri Kornél vagy éppen Keller János.

„Öltözz, mert vár az éj. Az élet kabaré, igen, vár rád a Kabaré!”

Szikra Ágnes
Melczer Zsolt
további cikkek
Ki gondolta volna, hogy egy tyúkért fogunk izgulni 2026 tavaszán? kultúra Ki gondolta volna, hogy egy tyúkért fogunk izgulni 2026 tavaszán? Akciójelenetek, szerelem, társadalmi kérdések, humor – a legszórakoztatóbb filmek mindezeket kínálják a nézőnek. De mit várhatunk akkor, amikor a főszereplő egy tyúk? tegnap 22:11 A kereszt titka – nagypénteki liturgia a veszprémi székesegyházban húsvét A kereszt titka – nagypénteki liturgia a veszprémi székesegyházban Nagypéntek csendje és megrendítő mélysége töltötte be a Szent Mihály Főszékesegyház falait, ahol Dr. Udvardy György érsek atya vezetésével tartották meg az Úr szenvedésének és halálának liturgiáját. Az egyház egyik legcsendesebb, mégis legbeszédesebb napján nem mutatnak be szentmisét – a „csonka mise” egyszerűsége még inkább ráirányítja a figyelmet a kereszt titkára. 2026. április 4. 12:58 A legnagyobb biológiai képzavar, avagy miért a nyúl hozza a tojásokat húsvétkor kultúra A legnagyobb biológiai képzavar, avagy miért a nyúl hozza a tojásokat húsvétkor A húsvét közeledtével a boltok polcai menetrendszerűen megtelnek a csokoládényulakkal, ami elsőre egy hatalmas biológiai képzavarnak tűnik. A feltámadás legszentebb keresztény ünnepén egy apró emlősállat kerül a középpontba, aki a kertek bokrai alatt színes tojásokat dugdos a gyerekeknek. Ha a dolgok mögé nézünk, és meg akarjuk érteni ennek az abszurdnak tűnő szokásnak a hátterét, egy meglepően izgalmas történelmi és néprajzi nyomozásba csöppenünk. ma 11:30

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.