Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. április 6. Vilmos, Bíborka
Veszprém
12°C
2026. április 6. Vilmos, Bíborka
Veszprém
12°C

Rajtol a 13. Veszprémi Játékok

2011. október 5. 18:46
Nemzetközi összművészeti fesztiválnak ad otthont Veszprém október 6. és 9. között, immáron tizenharmadik alkalommal.


Burján Jenőné

– A rendezvénynek jó a visszhangja, hiszen mintegy 350 magyar és több mint 180 külföldi jelentkezőnk van – jelentette be Burján Jenőné ügyvezető a 13. Veszprémi Játékok sajtótájékoztatóján ma délelőtt. Ezzel kapcsolatban megjegyezte, nincs alapjuk a rendezvény kudarcáról szóló pletykáknak, amelyek Domokos József halála utána terjedtek el. Hozzátette, a fesztivál megálmodójának váratlan elvesztése után a szervezők még nagyobb szeretettel dolgoztak a rendezvényen.


Dávid Roland és Némedi Lajos

Némedi Lajos alpolgármester köszöntőjében hangsúlyozta, hogy bár Veszprémben számos fesztivált rendeznek minden évben, a Veszprémi Játékoknak vannak a leglelkesebb résztvevői. Megnyugtatásul közölte, a város továbbra is a rendezvény mögött áll, majd anyagi és erkölcsi támogatásról biztosította a szervezőket.

Dávid Roland előadóművész, a zsűri tagja ezt követően röviden ismertette a programot, amely a Szépország Fesztiváliroda honlapján megtekinthető: http://www.szeporszag-fesztival.hu

Burján Jenőné végezetül beszámolt a Domokos József-emlékdíj alapításáról, amelyet ettől az évtől kezdve az a résztvevő kapja, aki a legjobban érzi magát a rendezvényen és Veszprémben.

A fesztiválon az előadóművészet lehető legszélesebb skáláján történik a résztvevők megméretése, többek között ének, zene és tánc is megtalálható a versenyprogramokban.
 

Balassa Gergő
Kovács Bálint
további cikkek
Ki gondolta volna, hogy egy tyúkért fogunk izgulni 2026 tavaszán? kultúra Ki gondolta volna, hogy egy tyúkért fogunk izgulni 2026 tavaszán? Akciójelenetek, szerelem, társadalmi kérdések, humor – a legszórakoztatóbb filmek mindezeket kínálják a nézőnek. De mit várhatunk akkor, amikor a főszereplő egy tyúk? tegnap 22:11 A kereszt titka – nagypénteki liturgia a veszprémi székesegyházban húsvét A kereszt titka – nagypénteki liturgia a veszprémi székesegyházban Nagypéntek csendje és megrendítő mélysége töltötte be a Szent Mihály Főszékesegyház falait, ahol Dr. Udvardy György érsek atya vezetésével tartották meg az Úr szenvedésének és halálának liturgiáját. Az egyház egyik legcsendesebb, mégis legbeszédesebb napján nem mutatnak be szentmisét – a „csonka mise” egyszerűsége még inkább ráirányítja a figyelmet a kereszt titkára. 2026. április 4. 12:58 A legnagyobb biológiai képzavar, avagy miért a nyúl hozza a tojásokat húsvétkor kultúra A legnagyobb biológiai képzavar, avagy miért a nyúl hozza a tojásokat húsvétkor A húsvét közeledtével a boltok polcai menetrendszerűen megtelnek a csokoládényulakkal, ami elsőre egy hatalmas biológiai képzavarnak tűnik. A feltámadás legszentebb keresztény ünnepén egy apró emlősállat kerül a középpontba, aki a kertek bokrai alatt színes tojásokat dugdos a gyerekeknek. Ha a dolgok mögé nézünk, és meg akarjuk érteni ennek az abszurdnak tűnő szokásnak a hátterét, egy meglepően izgalmas történelmi és néprajzi nyomozásba csöppenünk. ma 11:30

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.