Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. április 29. Péter
Veszprém
14°C
2026. április 29. Péter
Veszprém
14°C

Sokan töltik interneten a kérdőívet

2011. október 1. 18:38 // Forrás: MTI
Mintegy 21 ezer címről töltötték ki a kérdőíveket interneten szombaton, a népszámlálás első napján, délután 4 óráig.

Ez azt jelenti, hogy Magyarország 4,4 millió háztartásából 21 ezerből érkeztek be kitöltött lakás- és személyi kérdőívek a KSH központi informatikai rendszerébe, tehát a 21 ezernél jóval több állampolgár szolgáltatott már adatot - közölte Virágh Eszter, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) népszámlálási szóvivője az MTI-vel.

Virágh Eszter tájékoztatása szerint Budapesten a háztartások több mint egy százalékából már beérkeztek a válaszok, ez 6505 lakást jelent. Pest megyében 2039 háztartásból érkezett adat interneten, sorrendben ezután Borsod-Abaúj-Zemplén, Győr-Moson-Sopron és Hajdú-Bihar megye következik 1065, 994, illetve 980 kitöltött kérdőívvel.

A bő fél nap alatt Nógrád megyéből érkezett a legkevesebb internetes bevallás, ám itt található a legkevesebb cím is, és általában elmondható, hogy azok a megyék, amelyekben több a háztartás, ott az internetes bevallások száma is valószínűsíthetően nagyobb lesz - tette hozzá. Közlése szerint jelenleg is mintegy 10 ezer háztartásban a számítógép előtt ülnek, és éppen az internetes bevallást készítik. Reggel 8 órakor már mintegy 4 ezer kitöltött adatlap érkezett be hozzájuk - mondta.

Telefonközpontjaikban továbbra is "égnek a vonalak", szombaton eddig négy ezren hívták őket különböző kérdésekkel, így az internetes kitöltés is sokszor szóba került. Az elektronikus válaszadásnál minden egyes kérdésnél egy bekeretezett "i" betű mutatja, ha arra rákattintanak, további információkat tudnak meg az adott kérdés megválaszolásának módjáról - hívta fel a figyelmet.

Virágh Eszter szólt arról: kérik a munkáltatókat, tegyék lehetővé alkalmazottaiknak, hogy munkahelyükön kitölthessék a kérdőíveket. Ezenkívül a könyvtárakban is van lehetőség internetes válaszadásra, itt a könyvtárosok a KSH útmutatásai alapján segítenek a program elindításában, azonban az adatok szolgáltatásánál természetesen nem lesznek jelen. Ugyanígy az úgynevezett e-pontokon is lehet kérdőíveket kitölteni. Arról, hogy ezek mely településeken és hol találhatók, a www. nepszamlalas.hu honlapon lehet tájékozódni.

Az internetes kitöltésre október 16-a éjfélig van lehetőség a www. enepszamlalas.hu honlapon, ahol egy - a lakáskérdőívek első oldalán található - azonosító és egy egyedi kód megadásával érhetők el a kérdőívek.

A szóvivő kitért arra, vannak olyan visszajelzéseik, hogy néhány helyen még nem kapták meg a papíralapú kérdőíveket. Ezzel kapcsolatban jelezte, október első napjaiban újra kimennek a számlálóbiztosok, az elmaradásnak pedig az lehetett az oka, hogy a címek nem voltak egyértelműen beazonosíthatóak.
 

vehir.hu
további cikkek
A nyílt utcán varrta össze egy megkéselt férfi dobogó szívét a magyar főorvos közélet A nyílt utcán varrta össze egy megkéselt férfi dobogó szívét a magyar főorvos Hazánkban eddig példátlan, és európai szinten is ritkaságszámba menő életmentő beavatkozást hajtott végre Dr. Dubóczki Zsolt. Az Országos Onkológiai Intézet sebész főorvosa a Magyar Légimentők kötelékében teljesített szolgálata során, a nyílt utcán végzett el egy azonnali szívműtétet egy életveszélyesen megsérült fiatal férfin. ma 13:17 Hegedűs Barbara a Fidesz-frakció szóvivője lesz közélet Hegedűs Barbara a Fidesz-frakció szóvivője lesz Megnevezte a Fidesz-frakció hét szóvivőjét Gulyás Gergely, a képviselőcsoport vezetője szerdán. ma 13:07 Miért olyan fontos a Szent Korona, hogy még a mostani képviselők is erre esküdnének fel? közélet Miért olyan fontos a Szent Korona, hogy még a mostani képviselők is erre esküdnének fel? Az áprilisban lezajlott országgyűlési választások margóján, de feltűnt egy nagy nemzeti ereklye is. Persze nem arról van szó, hogy az új miniszterelnök meg akarná koronáztatni magát, sőt, még csak nem is a Tisza Párttól származik az ötlet, hogy az új képviselők esküdjenek fel a Szent Koronára. Hogy ez végül megtörténik-e, még nem biztos, ugyanakkor aktuálissá tette, hogy cikkünkben bemutassunk több érdekességet és megcáfoljunk néhány tévhitet Magyarország minden politikusán és politikai pártján felülemelkedő Szent Korona kapcsán. ma 13:07

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.