Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. április 29. Péter
Veszprém
12°C
2026. április 29. Péter
Veszprém
12°C

A folyamatos fejlesztés a cél

2011. szeptember 21. 9:35
Öt részből áll az a koncepció, amelynek első eleme a most épülő körforgalom – nyilatkozta Brányi Mária alpolgármester asszony.

– A körforgalom megépítése milyen projektben valósul meg?

– Egy belterületi útfejlesztési pályázatban együttesen pályáztuk meg Szent István völgyhíd felújítását és a Budapest utca - Jutasi úti csomópont megépítését. A körforgalom megvalósításhoz 266 millió forintos uniós támogatáshoz jutott az önkormányzat, amit 300 millió forint önerővel egészít ki. A viadukt felújítása a nyáron befejeződött, így is időzítettük, hiszen a Bakony felé vezető átkötő útvonal két elemének munkálatait nem lehetett egy időben végezni.

– Hány éves előkészítési folyamat előzte meg a kivitelezést?

– Még a 2006 előtti időszak városvezetése rendelte meg az első körforgalmi csomópont tervet, az előző ciklusban elvégeztük ennek korszerűségi felülvizsgálatát, az előkészített terveket aktualizáltuk és pontosítottuk, majd a kibővített anyaggal pályáztunk – és ezt valósítjuk meg. Az elkövetkezendő 15–20 évben várható forgalmi terhelést – a mostani számítási mód szerint – a csomópont ki tudja szolgálni.

– Milyen koncepcióba illeszkedik be az új körforgalom megvalósulása?

– Elkészítettünk egy belvárosra vonatkozó közlekedési megvalósíthatósági tanulmányt, amelyben az észak-déli tengelyt (a Jutasi út - Kopácsi utcai csomóponttól a Mester utcáig tartó útszakaszt) és kelet-nyugati tengelyt (a plázától a Színházkertig húzódó útvonalat) vizsgáltuk. A jelenlegi közlekedési szerkezetet figyelembe véve, a most tapasztalható adottságokkal kalkulálva jött létre a koncepció. Ennek első nagy eleme a belvárosi körforgalom; a második lépcső – amelyre már most készülnek a tervek – a Levendula üzletház előtti útépítés, a Radnóti tér átépítése és a Mester utcai korszerűsítés. A harmadik elem a kórház előtti csomópont forgalmi rendjének felülvizsgálata – ez nagyon bonyolult forgalmi szituáció, de már készült hozzá a problémát kezelő tanulmányterv, amelyhez a „testhezálló” pályázati lehetőséget keressük. A negyedik elem a Színházkert és környéke – itt nyilvánvalóan nagyobb távlatban gondolkodunk, mert már számolunk a Vas Gereben utcai új parkolóház megépülésével, melynek vonzataként az Óváros tér forgalmi szituációját is újra kell értelmeznünk. Az ötödik lépcső a Bagolyvári és a Kopácsi utca kicsatlakozása a Jutasi útra, amelynél figyelembe kell venni a jelenlegi buszpályaudvar szerepének későbbi megváltozását is, hiszen éppen a legutóbbi közgyűlésen döntöttünk arról, hogy egy intermodális pályaudvar elkészítésének vizsgálatát kezdeményezzük.

– Az építkezéssel együtt járó kellemetlenségeket figyelembe véve mekkora hangsúlyt fektetnek a kommunikációra a beruházásnál?

– Az építkezés során a Pro Veszprém Kft.-vel közösen oldjuk meg a kommunikációs feladatokat. A körforgalom építése során végig működni fog a csomópont, de a forgalmi nyomokat az építkezés miatt le kell szűkíteni, ezért folyamatosan tájékoztatjuk a lakosságot arról, hogy milyen útvonalakat javasolunk a különböző városrészek közötti kapcsolat fenntartására. A központba vezető utak mentén olyan táblákat helyezünk el, amelyeken egyéb útvonal lehetőségekről tájékozatjuk a közlekedőket, emellett a helyi médiában is állandóan informáljuk a lakosságot. Nem csak a forgalmi szituációval kapcsolatban nyújtunk tájékoztatást, hanem a belső zöld szigettel kapcsolatban is – készültek olyan látványképek, amelyek segítenek abban, hogy mindenki maga elé tudja képzelni a megvalósuló fejlesztést.

– Mit üzen a veszprémi polgároknak?

– Nagy türelemre és figyelemre van szükség a közlekedők részéről, mert torlódások a jelentős beavatkozásoknál mindig előfordulnak. Ám ha a polgárok látják, hogy milyen eredménnyel jár a fejlesztés, jobban magukénak érzik, és reményeink szerint toleránsabbak lesznek. Természetesen a most épülő körforgalmi csomópont valódi előnyeit akkor fogjuk megtapasztalni, ha a korábbiakban vázolt körforgalom-láncolat kiépül a városban – ezért fontos az ötlépcsős elképzelés. Úgy gondolom, jó fejlesztési irányokat fogalmaztunk meg, komoly tanulmányokkal alátámasztott konkrét célokkal rendelkezünk, és a megvalósulás során fokozatosan tapasztalni fogjuk, hogy érdemes volt belevágnunk a munkába. A Séd-völgyi rehabilitáció esetében is sokan gondolták, hogy nincs rá szükségünk, ám beigazolódott a fejlesztés szükségessége. Az állatkerti beruházásokat is sikertörténetnek értékelhetjük, és a kerékpárutak építése is előremutató. Terveink szerint a most épülő körforgalom elkészülése után el tudjuk indítani a következő elem munkálatait. Minél több elemet tudunk megvalósítani az ötlépcsős projektből, annál harmonikusabb és korszerűbb lesz Veszprém közúti közlekedése.
 

Szaksz Balázs
Kovács Bálint
további cikkek
A nyílt utcán varrta össze egy megkéselt férfi dobogó szívét a magyar főorvos közélet A nyílt utcán varrta össze egy megkéselt férfi dobogó szívét a magyar főorvos Hazánkban eddig példátlan, és európai szinten is ritkaságszámba menő életmentő beavatkozást hajtott végre Dr. Dubóczki Zsolt. Az Országos Onkológiai Intézet sebész főorvosa a Magyar Légimentők kötelékében teljesített szolgálata során, a nyílt utcán végzett el egy azonnali szívműtétet egy életveszélyesen megsérült fiatal férfin. ma 13:17 Hegedűs Barbara a Fidesz-frakció szóvivője lesz közélet Hegedűs Barbara a Fidesz-frakció szóvivője lesz Megnevezte a Fidesz-frakció hét szóvivőjét Gulyás Gergely, a képviselőcsoport vezetője szerdán. ma 13:07 Miért olyan fontos a Szent Korona, hogy még a mostani képviselők is erre esküdnének fel? közélet Miért olyan fontos a Szent Korona, hogy még a mostani képviselők is erre esküdnének fel? Az áprilisban lezajlott országgyűlési választások margóján, de feltűnt egy nagy nemzeti ereklye is. Persze nem arról van szó, hogy az új miniszterelnök meg akarná koronáztatni magát, sőt, még csak nem is a Tisza Párttól származik az ötlet, hogy az új képviselők esküdjenek fel a Szent Koronára. Hogy ez végül megtörténik-e, még nem biztos, ugyanakkor aktuálissá tette, hogy cikkünkben bemutassunk több érdekességet és megcáfoljunk néhány tévhitet Magyarország minden politikusán és politikai pártján felülemelkedő Szent Korona kapcsán. ma 13:07

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.