Dicséretére váljék Ács Tamásnak, egyetlen percre sem
veszítette el közönsége figyelmét. Ami nagy szó, hiszen Szókratész védőbeszéde
még maga műfajában sem számít könnyű műnek. Nyelvezete archaikus és pontosan
felfűzött. Elég egy pillanatra elkalandozni, és végképp el lehet veszíteni
a fonalat. Ez esetben ugye mankó sincs. Nincsenek partnerek, akikkel együtt
lehetne játszani, egyedül kell végigvezetni a nézőt az érvelésen át egészen a
lelki megtisztulásig. S hogy tovább bonyolítsuk a dolgot, komoly díszlet sincs,
inkább csak jelzés értékű. Az egyetlen fogódzó maga a szöveg.
Bírósági tárgyaláson vagyunk. A bíráknak el kell dönteniük, halálra ítélik e Szókratészt, akit Melétosz azért állít az ítélőszék elé, mert földalatti és égi jelenségeket kutat, magát bölcsnek vallja és jogtalanul oktat, tanít – a romlásba viszi az ifjúságot. Szókratész úgymond az utolsó szó jogán igyekszik felfedni az igazságot. A hosszú monológban, a védőbeszédben Platón saját filozófiáját vezeti végig. Szemben a szofistákkal a világ megismerését, a tudásra való éhséget hirdeti. Mert mi Szókratész valódi bűne? Hogy szembe mert fordulni az addigi tanokkal, a dogmákkal, és nagyobb magasságokban az igazságot kutatja. Ezért az igazságért aztán meghalni is kész. Színpadon az igazság csatája az érdekekkel, és csomagolóanyagával az ősi törvénnyel. Az igazság elbukik, hiába a védőbeszéd. De vajon ki jár jobban? Ezt a kérdést Szókratész is felteszi. Az, aki halálba megy, és sírba viszi igazát, vagy akinek tovább kell élnie egy hazug világban? Végül, mielőtt kiinná a méreg poharát, egyetlen dologra kéri az őket elítélő bírákat: „ha majd a fiaim fölserdültek, őrajtuk álljatok bosszút, férfiak, szakasztott úgy bántsátok őket, mint ahogy én bántottalak benneteket, ha látjátok, hogy pénzzel vagy bármi mással inkább törődnek, mint az erénnyel, vagy azt hiszik, érnek valamit, pedig semmit sem érnek: korholjátok akkor őket úgy, mint benneteket én, hogy nem azzal törődnek, amivel kell, s hogy úgy vélik, érnek valamit, pedig semmirekellők."
Rendkívül aktuális a mű napjainkban is. Hiszen az igazságért épp ezeket a csatákat kell megvívni nap mint nap, s épp úgy árnyakkal küzdünk csupán sokszor szélmalomharcot, mint maga Szókratész. Ács Tamás 40 percen keresztül sorolja az érveket saját maga és az igaz szó védelmében. Közben kontaktust tart a nézőkkel. Melléjük ül, játszik velük, bevonja őket a játékba – így lesz partnere maga a közönség.
A fiatal veszprémi színész, aki mellesleg a Pannon Egyetem Színháztörténet szakának végzős hallgatója maga választotta ki Platón művét, s a monodrámával járja az országot. A Vehírnek elmondta, hogy már középiskolás korában közel állt hozzá Szókratész védőbeszéde, és akkor eldöntötte, egyszer színpadra viszi. Most bár van társulata, ő saját maga rendezője, díszlettervezője, sőt dramaturgja is. A Forrásszínházban töltött néhány év után a közelmúltban megszerezte a színész II. szakképesítést. Még három év a színpadon, s utána, ha sikeresen vizsgázik a bírálóbizottság előtt, diplomás, végzett színművész lehet. Ez a rögösebb út, de több munkával és több tapasztalati lehetőséggel is jár – mondta Ács Tamás. Bár még szemtelenül fiatal, életét már most nem tudja színház nélkül elképzelni, de egyelőre nincs a tervei között, hogy tovább álljon. A Forrásszínház egy professzionális és dinamikus társulat, - vallja.
Az előadás után a faluszínben a polgármester, ahogy jó házigazdához illik, vászolyi borral és házi készítésű pogácsával kínálta a vendégeket.
