Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. május 2. Zsigmond
Veszprém
21°C
2026. május 2. Zsigmond
Veszprém
21°C

sport

Sport formájában ismerkedtek az iskolával Sport formájában ismerkedtek az iskolával Idén novemberben is megszervezte a Hajrá Közgáz Diáksport Egyesület az immár hagyományosnak számító Közgáz Ligát a VSZC Közgazdasági és Közigazgatási Szakgimnáziumában. 2018. november 13. 15:45 Idén már 113 750-en futballoznak a Bozsik-program keretében Idén már 113 750-en futballoznak a Bozsik-program keretében Tovább nőtt az OTP Bank Bozsik-programban futballozó gyerekek száma: a 2018/2019-es tanévre több mint hétezerrel emelkedett a résztvevők száma, így már 113 750 gyermeknek rendeznek rendszeresen foglalkozásokat a tanintézményekben. 2018. november 13. 15:25 Két junior világbajnok Kim Rasmussen szűkített keretében Két junior világbajnok Kim Rasmussen szűkített keretében A júliusban junior világbajnok együttesből Háfra Noémi és Tóvizi Petra került be a magyar női kézilabda-válogatott szűkített, 18 fős keretébe, amely hétfőn kezdi a felkészülést a franciaországi Európa-bajnokságra. 2018. november 13. 12:58 Dániában készül a magyar válogatott Dániában készül a magyar válogatott A magyar férfi kézilabda-válogatott Dániában készül a januári, olimpiai kvalifikációs világbajnokságra. 2018. november 13. 8:05 Tar és Schmidmajer vezetésével nyert a Veszprém Tar és Schmidmajer vezetésével nyert a Veszprém A támadó triplázott, a kapus pedig két büntetőt is védett a hajrában hétfőn a Nyírgyulaj ellen, a veszprémi futsalcsapat így hatodik hazai meccsét is megnyerte az NB I-ben. 2018. november 12. 21:18 Rossi: hat pont megszerzése a cél Rossi: hat pont megszerzése a cél A magyar labdarúgó-válogatott számára hat pont megszerzése a cél utolsó két Nemzetek Ligája-mérkőzésén - hangsúlyozta Marco Rossi szövetségi kapitány Telkiben tartott hétfői sajtótájékoztatóján. 2018. november 12. 19:15 Hornyák Dóra gyermeket vár, kimarad a keretből Hornyák Dóra gyermeket vár, kimarad a keretből Hornyák Dóra gyermeket vár, ezért kimarad a magyar női kézilabda-válogatott Európa-bajnoki keretéből. 2018. november 12. 19:10 Gyenge kezdés után biztató második félidő – kikapott a VPSE Gyenge kezdés után biztató második félidő – kikapott a VPSE A Veszprém Pannon SE nyolcgólos vereséget szenvedett a Siófok KTC U22 otthonában vasárnap a női kézilabda NB II Dél-nyugati csoportjának hetedik fordulójában. 2018. november 12. 17:00 Négyszáz versenyző Nemesvámoson Négyszáz versenyző Nemesvámoson Régiós és Liga versenyek, remek időjárás, látványos pálya, jó hangulat, színvonalas versenyzés jellemezte a mezei futók vasárnapi eseményét. 2018. november 12. 12:19 Iskolajátékkal ünnepeltek – a VLS az őszi bajnok Iskolajátékkal ünnepeltek – a VLS az őszi bajnok A Veszprém 5-0-ra felülmúlta a Magyarpolányt, a Balatonfüred viszont botlott az Úrkút otthonában, így az első kör végén Pető Tamás legénysége vezeti a megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság tabelláját. 2018. november 11. 19:15 Győzelmet ért a stabil védekezés Győzelmet ért a stabil védekezés A Veszprémi KKFT négygólos sikert aratott a vendég pécsiek ellen a kézilabda NB I/B Nyugati csoport szombati meccsén. 2018. november 11. 18:47 Izgalmas hajrában győzött a Szeged Izgalmas hajrában győzött a Szeged A MOL-Pick Szeged három góllal győzött vasárnap a dán bajnok Skjern HB otthonában a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének hetedik fordulójában. 2018. november 11. 18:34 Az FTC ismét kikapott a CSM Bucurestitől Az FTC ismét kikapott a CSM Bucurestitől A Ferencváros hat góllal kikapott a román CSM Bucuresti csapatától a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének ötödik fordulójában, vasárnap Érden. 2018. november 11. 17:55 A védekezés volt a kulcs A védekezés volt a kulcs Továbbra is hibátlan a kosárlabda NB I/B Piros csoportban a Hoya-Pannon Egyetem Veszprém, amely szombaton magabiztosan győzte le az MTK Törökbálint gárdáját. 2018. november 11. 8:36
... 908 909 910 911 912 ...
közélet
Donald Trump megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott "fegyveres harcot" Donald Trump megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott "fegyveres harcot" pénteken a Kongresszusnak küldött levelében. Így pörgött a majális a Gyárkertben Idén is sok embert vonzott a Gyárkertbe szervezett majális Veszprémben. Galériánkban megmutatjuk a munka ünnepének legvidámabb pillanatait. Magyar vállalat fejleszthet Hold körüli pályára szánt műholdat A REMRED Technológia Fejlesztő Zrt.-t kérte fel az Európai Űrügynökség (ESA) arra, hogy egy konzorcium vezetőjeként irányítsa a MoonRAD nevű kutatási projektet az ügynökség holdprogramjában – közölte a társaság pénteken az MTI-vel. Hogyan lett munkaszünet a munka ünnepéből? Ma már leginkább a majálisok sör-virsli kombinációja és a tavaszi pihenés jut eszünkbe május elsejéről, pedig a dátum mögött egy kontinenseken átívelő, küzdelmes érdekérvényesítés története húzódik meg. Hogyan lett egy tragikus chicagói merényletből és a nyolcórás munkaidőért vívott harcból az év egyik legkellemesebb szabadnapja? Véglegessé vált a leendő Tisza-kormány névsora A Belügyminisztérium és az Igazságügyi Minisztérium vezetőjének bejelentésével véglegessé vált a leendő Tisza-kormány névsora csütörtökön. Öt nap alatt 154 tonna út menti szemetet gyűjtött össze a Magyar Közút A Magyar Közút Nonprofit Zrt. a Föld Napja alkalmából országos szemétgyűjtési akcióhetet hirdetett, öt nap alatt összesen csaknem 10 afrikai elefánt súlyának megfelelő hulladékot szállítottak el hivatalos lerakóhelyekre a közutas szakemberek. Diáktanács alakul, mentőautó érkezik Csütörtökön rendezték meg az önkormányzat áprilisi közgyűlését, ahol többek között a rendőrkapitányság vezetője is beszámolt az elmúlt éves munkáról.  Sikerrel zárult a „Boldog Iskolák és Óvodák” szakmai napja a veszprémi Báthory Iskola szervezésében Tartalmas, inspiráló és jó hangulatú szakmai napnak adott otthont a Báthory Iskola, ahol pedagógusok, szakemberek és érdeklődők együtt gondolkodhattak a boldogságra nevelés lehetőségeiről. A Boldogságóra köré szervezett esemény minden programeleme nagy sikert aratott, a résztvevők élményekkel és szakmai inspirációval gazdagodva térhettek haza. Május elején indul a balatoni szúnyoggyérítés Biológiai, földi beavatkozással indul idén a balatoni szúnyoggyérítés május 4-5-én - közölte a munkát elrendelő szakértői bizottság vezetője. A nyílt utcán varrta össze egy megkéselt férfi dobogó szívét a magyar főorvos Hazánkban eddig példátlan, és európai szinten is ritkaságszámba menő életmentő beavatkozást hajtott végre Dr. Dubóczki Zsolt. Az Országos Onkológiai Intézet sebész főorvosa a Magyar Légimentők kötelékében teljesített szolgálata során, a nyílt utcán végzett el egy azonnali szívműtétet egy életveszélyesen megsérült fiatal férfin.
kézilabda
Férfi kézilabda EK: első magyar csapatként döntős a Tatabánya A Tatabánya döntőbe jutott a férfi kézilabda Európa Kupában azzal, hogy pénteken saját közönsége előtt 37-34-re legyőzte a bosnyák RK Izvidac együttesét. Női kézilabda MK: a Győr véget vetne a Ferencváros remek sorozatának A női kézilabda Magyar Kupa hétvégi, tatabányai négyes döntőjében a bajnok Győri Audi ETO KC véget vetne a Ferencváros remek sorozatának, a legutóbbi négy idényben ugyanis a fővárosiak nyerték a trófeát. Megalakult a Magyar Kézilabda Szövetség utánpótlás-fejlesztési igazgatósága Megalakult a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) utánpótlás-fejlesztési igazgatósága, amely pénteken megkezdte munkáját Pitz András vezetésével. Európai kézilabdaligák: Hanusz Egon volt a Cesson-Rennes nyerőembere Hanusz Egon hét góllal járult hozzá a Cesson-Rennes 31-30-as hazai győzelméhez az Istres Provence HB ellen a francia férfi kézilabda-bajnokság csütörtöki játéknapján. Egygólos előnnyel utazhat Berlinbe a Veszprém Fantasztikus hajrát produkálva, ötgólos hátrányból felállva 35–34-re legyőzte a vendég Füchse Berlin együttesét a One Veszprém férfi kézilabdacsapata a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első, szerda esti mérkőzésén. A vb-selejtező előtt rendezik a Veszprémi Kézilabdázás Napját Május 17-én, a férfi világbajnoki selejtező visszavágója előtt rendezik meg első alkalommal a Veszprémi Kézilabdázás Napját a sportág legendás képviselőinek részvételével. Remili nélkül várja a BL-negyeddöntőt a Veszprém Biztossá vált, hogy Nedim Remili nem lép pályára a One Veszprém HC Füchse Berlin elleni Bajnokok Ligája-negyeddöntőjének csütörtök esti, hazai első mérkőzésén. Európai kézilabdaligák: Albek Anna hat gólja Dijonban Albek Anna hat góllal járult hozzá a címvédő Metz HB 42-23-as győzelméhez a JDA Bourgogne Dijon ellen a francia női kézilabda-bajnokság szerdai játéknapján. Hétgólos hátrányban a Szeged a BL-negyeddöntőben A Szeged 35-28-ra kikapott a címvédő német SC Magdeburgtól a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének szerdai első mérkőzésén. Női kézilabda BL: a későbbi elődöntőt játssza a Győr A címvédő Győri Audi ETO KC a későbbi elődöntőt játssza a francia Brest Bretagne csapatával június 6-án a női kézilabda Bajnokok Ligája budapesti négyes döntőjében.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.