Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. április 6. Vilmos, Bíborka
Veszprém
13°C
2026. április 6. Vilmos, Bíborka
Veszprém
13°C

kultúra

Megjelent Tés dala, az Átölelt vidék Tés Megjelent Tés dala, az Átölelt vidék Augusztus 22-én debütált a közösségi médiában Tés régen dédelgetett álma, a vidék szeretetét megéneklő dal, az Átölelt vidék videoklipje. 2023. augusztus 31. 9:20 A nyár utolsó napján indul az első INOTA Fesztivál Európa Kulturális Fővárosa A nyár utolsó napján indul az első INOTA Fesztivál Szakmai konferenciával nyit csütörtökön, és családbarát vasárnappal zárul az első INOTA Fesztivál, a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program kiemelt eseménye az azonos nevű hőerőműben - a kettő között pedig száznál is több zenészt, dj-t, fényművészt és vizuális alkotót, illetve többezer fesztiválozót várnak a szervezők. 2023. augusztus 30. 13:54 Mi az értelme a jeltolmácsnak egy koncerten? Gyárkert Mi az értelme a jeltolmácsnak egy koncerten? Volt néhány gyárkertes koncert idén, amikor a színpad egyik szélén a zenekar tagjai mellett feltűnt még egy ember, aki ugyanúgy együtt élt a koncerttel, de teljesen más volt a szerepe, mint a zenekarok tagjainak. Ő jelnyelven tolmácsolta a zeneszámok sokszor nem is egyszerű szövegét. De miért járnak egyáltalán hallássérültek a koncertekre? A jelenség nem rendkívüli, és ahogy Kodály Zoltán is mondta: a zene mindenkié. 2023. augusztus 31. 16:37 Egy mentálisan erős városhoz óriási szükség van a közösségek és a kultúra erejére Egy mentálisan erős városhoz óriási szükség van a közösségek és a kultúra erejére Leendő közművelődési szakembereknek rendeztek háromnapos fesztivált Veszprémben és Felsőörsön, ahol interaktív programokon és pódiumbeszélgetéseken kaphattak átfogóbb képet arról, miért olyan fontos ez a szakma a kollektív jólét szempontjából. 2023. augusztus 30. 11:38 Megkezdődött a Balatoni Filmzene Fesztivál Megkezdődött a Balatoni Filmzene Fesztivál A nagyszínpadon mintegy háromszáz néző előtt Nino Rota és Ennio Morricone filmzenéivel, a Balaton-parton Müller Péter Sziámi és a Felevad Duó, a Fugato Orchestra, az MH Veszprém Légierő Zenekar kora esti fellépéseivel, a Káptalanfüredi Strandon pedig magyar és beat filmzenékkel kezdődött meg a Balatoni Filmzene Fesztivál Balatonalmádiban. A Magtár Kulturális Központban a Danubia Zenekar Cinema Paradiso című estjét Marcello Rota vezényelte, szólót énekelt Cristina Mosca. Olyan jól ismert filmek zenéi szólaltak meg élőben, mint a Keresztapa, A profi, vagy a Volt egyszer egy vadnyugat. 2023. augusztus 26. 16:58 A csillagos ég mindenkié – Ladányi Tamás asztrofotósnak nyílt kiállítása A csillagos ég mindenkié – Ladányi Tamás asztrofotósnak nyílt kiállítása Szombat délelőtt az Agórában nyílt meg Ladányi Tamás kiállítása, melynek címe Veszprém felett az ég. A rendezvény a Magyar Fotográfia Napja alkalmából egész nap várja az érdeklődőket, az erről szóló konferencia mélyebben is láttatja a fotográfia mesterségét. 2023. augusztus 26. 16:13 A józan ész mentsvára épül Felsőörsön A józan ész mentsvára épül Felsőörsön Adott egy kis balatoni település a maga történelmével, hagyományaival és közösségével. Több száz ilyen található a környéken, de Felsőörs mégis eltér tőlük. A faluban egy olyan közösség épül már több, mint tíz éve, akik nem szeretnének megállni a településtáblánál, amikor a hétköznapi kihívásokra keresik a válaszokat. Olyannyira nem, hogy időről időre eljutnak a világ nagy problémáinak boncolgatásához, miközben a józan észre alapozva hisznek a megoldásokban is. Ebben pedig egyik legfontosabb eszközük a Felsőörsi Disputa. 2023. augusztus 26. 11:24 A boldogság évadát nyitotta meg a Veszprémi Petőfi Színház színház A boldogság évadát nyitotta meg a Veszprémi Petőfi Színház A 2023/24-es színházi évad a boldogság jelzőt kapta, szerda délután hivatalosan és ünnepélyesen is megnyitották az új évadot a Veszprémi Petőfi Színházban. 2023. augusztus 25. 11:47 Szeptemberben is színes programokkal készül a Művészetek Háza Szeptemberben is színes programokkal készül a Művészetek Háza Sajtótájékoztatón ajánlották a közönség figyelmébe a Művészetek Háza szeptemberi programjait szerdán.  2023. augusztus 23. 22:19 Szeretfilm Stúdió: közönségtalálkozós vetítések a Fotonban Szeretfilm Stúdió: közönségtalálkozós vetítések a Fotonban A veszprémi Fotonban is bemutatkozik a Szeretfilm Stúdió. Máté P. Gábor rendezését, A szerenád című, felnőtteknek szóló mesefilmet 25-én láthatja a közönség, míg Buvári Tamás legújabb filmjét, A másik érintését 26-án vetítik. Előtte Szántó Viktória beszélget az alkotókkal.   2023. augusztus 23. 12:13 Színpadon elevenednek meg a Cholnoky-testvérek Színpadon elevenednek meg a Cholnoky-testvérek Szeptember huszonharmadikán mutatják be a Pannon Várszínház és a Forte Társulat közös produkcióját, Horváth Csaba rendezését, A Cholnoky-kódot. A darabot Egressy Zoltán felkérésre írta, de természetesen nem véletlen, hogy épp a Józsaf Attila-díjas szerzőt találta meg a feladat, hiszen rendkívül közel áll hozzá a Cholnoky-testvérek munkássága. Egressy Zoltánt kérdeztük... 2023. augusztus 22. 22:19 Varga Mihály Veszprémben: ma egy pogányból lett keresztény állam védi legjobban a keresztény értékeket Európában augusztus 20 Varga Mihály Veszprémben: ma egy pogányból lett keresztény állam védi legjobban a keresztény értékeket Európában Talán nem volt az országban még egy olyan szimbolikus hely, ami otthont adott az augusztus 20-ai államalapítási ünnepnek, mint a veszprémi központi ünnepség helyszín. Vasárnap kora este ugyanis a Vár végében álló Szent István és Boldog Gizella szoborpár tövében gyűltek össze az emberek, akik előtt Varga Mihály pénzügyminiszter mondott beszédet. 2023. augusztus 20. 21:02 Megszentelték és megszelték Veszprém kenyerét augusztus 20 Megszentelték és megszelték Veszprém kenyerét Az államalapítási ünnephez kapcsolódva vasárnap délután a Laczkó Dezső Múzeum előtt először megszentelték, majd fel is szelték a város kenyerét.   2023. augusztus 21. 11:29 Vass László gyűjteményéből a legizgalmasabb és legértékesebb képek kerültek egy tárlatba Művészetek Háza Vass László gyűjteményéből a legizgalmasabb és legértékesebb képek kerültek egy tárlatba Vass László műgyűjtő neve már húsz éve összeforrt Veszprémmel. A Művészetek Háza állandó kiállításain az ő gyűjteményéből láthat időről időre tárlatokat a közönség, most pedig egy új válogatás nyílt meg a legszebb és legértékesebb darabokból. 2023. augusztus 23. 15:40
... 74 75 76 77 78 ...
közélet
Futással ünnepelték a húsvétot Veszprémben A húsvéti ünnepek állandó kísérője Veszprém a Locsoló Futás, amit a 4 évszak 5 verseny SE már kilencedik alkalommal szervezett, ráadásul idén, a Sportrégió évében még nagyobb figyelem hárult rá. A húsvét hétfő délelőttjén megtartott futóversenyen kicsik és nagyok egyaránt rajthoz álltak, és különböző távokon, vidám hangulatban teljesítették a kihívást. Galériánkban mutatjuk a legjobb pillanatokat. Békét sürgetett XIV. Leó pápa XIV. Leó vasárnap délelőtt a Szent Péter téri szabadtéri oltárnál mutatott be misét, majd délben a bazilika központi lodzsájáról olvasta fel olasz nyelvű húsvéti beszédét. Szemerei János: a húsvéti örömhír összeköt Nagy szükségünk van a húsvéti örömhírre, amely összeköt és nem szétforgácsol - mondta Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület püspöke, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke a húsvétvasárnapi istentiszteleten a győri Öregtemplomban. Steinbach József: van bátorítás, igazi isteni bátorítás A feltámadás örömüzenete az, hogy van bátorítás, nem is akármilyen bátorítás, isteni bátorítás - jelentette ki a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke húsvétvasárnapi igehirdetésén, Balatonalmádiban. Udvardy: az erőszak sosem vezet megbékélésre Krisztus feltámadása új perspektívát ad nekünk, megváltoztat minket: apostolai lehetünk az életnek. Udvardy György veszprémi érsek a Szent Mihály-főszékesegyházban tartott ünnepi szentmisén mondott szentbeszédet. Nagy erejű robbanóanyagot találtak Szerbiában a Magyarországot Szerbiával összekötő gázinfrastruktúra közelében Nagy romboló erejű robbanóanyagot és annak működésbe hozásához szükséges gyutacsokat találtak Szerbiában a Magyarországot Szerbiával összekötő gázinfrastruktúra közvetlen közelében - tájékoztatta Aleksandar Vucic szerb elnök vasárnap Orbán Viktor miniszterelnököt. Erdő Péter: húsvét az egész életünket mássá teszi Húsvét az egész életünket mássá teszi, segít, hogy boldogok legyünk. A mi feladatunk pedig az, hogy elmondjuk ezt a titkot a világnak - hangsúlyozta Erdő Péter húsvétkor.  A panelházak között is megjött a húsvéti nyúl Mindegy, hogy éppen melyik évszak és melyik ünnep van, a Haszkovó-lakótelep közössége időről időre vidám összejövetellel ünnepli azt. Nem volt ez másképpen a mostani húsvéti ünnepnél sem, amikor szombaton a Kálvon János Parkba egy jó hangulatú közösségi programra várták elsősorban a környéken élőket. A színpadi zenés programok mellett a gyermekeknek számos foglalkoztatóval készültek, valamint csatlakozva a Sportrégió programsorozatához, egy közös futás is volt a házak között Ovádi Péter országgyűlési képviselő vezetésével. Képriportunk az eseményről. Több százan kutattak a színes tojások után a Veszprémvölgyben Interaktív húsvéti játékra hívta a veszprémieket a VKSZ Zrt. a Kolostorok és Kertekbe, ahol a kisgyermekes családok a Veszprémvölgy kövei és bokrai közé elrejtett színes tojásokat kellett megtalálniuk. Budaházy György: Egyéniben a Fidesz jelöltjére szavaznék a Mi Hazánk helyett Meglepő kijelentést tett a nemzeti radikális oldal ismert alakja, aki arra buzdítja a jobboldali szavazókat, hogy a választási rendszer sajátosságai miatt az egyéni körzetekben a kormánypártokat támogassák.
sport
Futással ünnepelték a húsvétot Veszprémben A húsvéti ünnepek állandó kísérője Veszprém a Locsoló Futás, amit a 4 évszak 5 verseny SE már kilencedik alkalommal szervezett, ráadásul idén, a Sportrégió évében még nagyobb figyelem hárult rá. A húsvét hétfő délelőttjén megtartott futóversenyen kicsik és nagyok egyaránt rajthoz álltak, és különböző távokon, vidám hangulatban teljesítették a kihívást. Galériánkban mutatjuk a legjobb pillanatokat. Többpróbázok sikerei Három korosztály versengett a közelmúltban a fedett pályás többpróba országos bajnokságon, ahol Varga Szonja, a Veszprémi Egyetemi és Diák Atlétikai Club sportolója vármegyecsúcsot ért el. Európai kézilabdaligák: Tóth Rajmond és Jánosi is remekelt Spanyolországban Tóth Rajmond és Jánosi Tamás is csapata legeredményesebb játékosa volt a spanyol férfi kézilabda-bajnokság vasárnapi játéknapján. Férfi kosárlabda NB I/B: szoros meccsen zárta az alapszakaszt az Insedo Veszprém KK Az alapszakasz utolsó fordulójában az éllovas Phoenix-MT Fót látogatott a Vetési Albert Gimnáziumba, ahol az Insedo Veszprém KK végig szoros mérkőzésen, nagy küzdelemben végül 91-84-es vereséget szenvedett.  Férfi kézilabda EK: a bosnyák RK Izvidac vár a Tatabányára az elődöntőben A bosnyák RK Izvidac lesz a MOL Tatabánya KC ellenfele a férfi kézilabda Európa Kupa elődöntőjében. VSC Veszprém: bravúros döntetlen az éllovas ellen A listavezető Gyirmót FC először veszített pontokat hazai pályán a bajnokságban: a VSC Veszprém remek játékkal 2-2-es döntetlent ért el a labarúgó NB III vasárnapi rangadóján. Vármegyei foci: vendégsikerek jellemezték az ünnepi fordulót Lejátszották a VEHIR.HU Veszprém vármegyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság 19. fordulójának valamennyi mérkőzését nagypénteken. A játéknap egyértelműen a vendégcsapatokról szólt: öt pályán is idegenbeli siker született, míg hazai oldalon csak a listavezető Balatonalmádi tudott győzni. Európai kézilabdaligák: Vámos Petra csapata idén is kupadöntős Vámos Petra három góljával a címvédő Metz HB 41-23-ra verte a Paris 92 csapatát a női kézilabda Francia Kupa szombati elődöntőjében. Rosta Miklós visszatér a Szeged kézilabdacsapatához Rosta Miklós nyártól visszatér az OTP Bank-Pick Szeged kézilabdacsapatához - jelentette be a Magyar Kupában címvédő klub vasárnap. Férfi kézilabda NB I/B: alulmaradtak a veszprémi csapatok A Veszprémi Kézilabda KFT idegenben szenvedett vereséget az OTP Bank–Pick Szeged U21 otthonában, míg a Veszprém Handball Academy U21 hazai pályán maradt alul a Mezőkövesdi KC ellen a férfi kézilabda NB I/B hétvégi fordulójában.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.