Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

kultúra

Veszprémfest - Több kísérőprogram várja a látogatókat Több kísérőprogram várja az idei VeszprémFestre látogatókat: megrendezik a Rozé, Rizling és Jazz Napokat az Óváros téren, a jezsuita kolostorban pedig kamara-rendezvények lesznek. 2013. július 8. 10:31 Keszthelyi Nyári Játékok a Festetics-kastélyparkban A Hét boszorka című koncertelőadással kezdődnek a 14. Keszthelyi Nyári Játékok a Festetics-kastély parkjában. A Balaton-parti városban július 25. és augusztus 18. között tizennégy estén tartanak előadásokat. 2013. július 7. 22:12 Júliusi népszokások Júliusi népszokások Július az aratás hava. Az aratás pedig mindig is nagy szerepet töltött be az emberek életében. Természetes tehát, hogy ehhez az időszakhoz több népszokás is kapcsolódik. 2013. július 5. 21:17 „Ha a graffiti bármit megváltoztathatna, illegális lenne” „Ha a graffiti bármit megváltoztathatna, illegális lenne” A graffitiról szóló sorozatunk lezárásaként egy nemzetközi hírnévnek örvendő brit művész munkásságát ismerhetjük meg. 2013. július 4. 19:50 Hol a határ? Hol a határ? Hol a határ művészet és deviancia között? Erre próbálok válaszolni. Vélemény. 2013. július 3. 23:55 Játék a devianciával: GRAFFITI (2. rész) Játék a devianciával: GRAFFITI (2. rész) Folytatjuk beszélgetésünket Fenyvesi Ottóval a graffitikről. 2013. július 2. 22:14 Vízben oldódó tájak Vízben oldódó tájak Horváth Imre akvarell képeiből – elsősorban táj- és épületábrázolásaiból – nyílt kiállítás hétfőn a Pannon Egyetem aulájában. 2013. július 2. 10:31 Játék a devianciával: GRAFFITI (1. rész) Játék a devianciával: GRAFFITI (1. rész) Mi a graffiti? Művészet? Életmód? Erre keressük a választ Fenyvesi Ottóval, aki kutatta ezt a szubkultúrát. 2013. július 2. 6:22 Mindent a szívről Mindent a szívről A Laczkó Dezső Múzeum Szívdobbanás – A kardiológia múltja és jelene című kiállítása a szívgyógyászat történetének bemutatásán keresztül hívja fel a figyelmet arra, hogy mennyire fontos felelősséget érezni saját egészségünk iránt. Kedden előadás is lesz a témában. 2013. július 1. 11:42 Zágrábban vendégszerepel a Veszprémi Petőfi Színház Zágrábban vendégszerepel a Veszprémi Petőfi Színház. A társulat Miroslav Krleza Agónia című darabjával július 7-én vasárnap lép színpadra a horvát író születésének 120. évfordulója alkalmából. 2013. július 1. 10:36 Indul a Balatonfüredi Művészeti Fesztivál 2013. július 1. 9:59 Mindig a rátótiaknak élt Mindig a rátótiaknak élt A Gyulafirátóti Művelődési Ház vezetője, Némethné Gunther Teréz vehette át a Hadnagy László-díjat a városrészben tartott falunap alkalmával szombaton. Sztárfellépők zárták a rendezvényt. Videó. 2013. június 30. 12:59 Turizmus-nap Veszprémben Játékos ismerkedés Veszprémmel, Navracsics Tibor idegenvezetése a megújuló belvárosban, séták a kulisszák mögött. Mindez július 7-én, a turizmus napján! 2013. június 30. 9:52 Tradíció és innováció – Herend Tradíció és innováció – Herend A Művészetek Háza és a Herendi Porcelánmanufaktúra több éves együttműködésének köszönhetően Meixner Etelka iparművész alkotásaiból nyílt kiállítás a Dubniczay-palotában. 2013. június 30. 0:36
... 298 299 300 301 302 ...
közélet
Kilencvenmillió forintból megújult a Sümegi Járási Hivatal tetőszerkezete Minisztériumi támogatással megújult a Sümegi Járási Hivatal tetőszerkezete. A kormányzati hivatalok épületeinek infrastrukturális fejlesztése az ügyfelekért és az ott dolgozókért egyaránt történik – mondta Dr. Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter, a térség országgyűlési képviselője a beruházás befejezése alkalmából tartott sajtótájékoztatón. G*** nagy háború lesz Magyar Péter szerint Újabb hangfelvétel szivárgott ki Magyar Péterről, a Tisza Párt elnökéről, aki a felvétel szerint zárt ajtók mögött egészen mást mond a háborús veszélyről, mint amit a nyilvánosság előtt hangoztat. Konkrétumok nélküli ígéretek és a vereség forgatókönyve a tiszás Kapitány István veszprémi fórumán A Tisza Párt alternatív valóságába kaphattak betekintést azok a szimpatizánsok, akik szerda kora este kilátogattak az Agóra elé Veszprémben, ahol Kapitány István, Magyar Péter pártjának dedikált gazdasági szakértője maratoni fórumot tartott. Április 23-24-én lehet jelentkezni az általános iskolákba, az óvodai beiratkozás április 20-tól kezdődik Az általános iskolákba április 23-24-én lehet jelentkezni, az óvodai beiratkozás pedig április 20-tól kezdődik és május 20-ig tart - közölte az Oktatási Hivatal (OH) csütörtökön. Gulyás Gergely: Magyarország energiaellátása biztosított Magyarország az energiaellátás szempontjából számtalan kockázattal szembesül, de pillanatnyilag mind az ország gáz- és áramellátása, mind az üzemanyagellátás biztosított - jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön a Kormányinfón. Megnyílt a 18 évesek számára ingyenes európai utazási bérletet biztosító EU-pályázat Megnyílt szerdán a 18 évesek számára ingyenes európai utazási bérletet biztosító uniós pályázat: az úgynevezett DiscoverEU-program keretében több mint negyvenezer európai, köztük - kvóta alapján - 892 magyar fiatalnak oszt ki ingyenes európai utazási bérletet az Európai Bizottság. A Jost is csatlakozott a Sportrégió célkitűzéseihez Újabb veszprémi cég vállal szerepet abban a kialakuló együttműködésben, amelynek célja a veszprémi munkavállalók mozgásperceinek növelése. Pillanatképek a Magyar Vöröskereszt életéből A Magyar Vöröskereszt 2026-ban fennállásának 145. évfordulóját ünnepli. A jubileumi évben a szervezet célja meghatározó pillanatok felelevenítése, és hazai humanitárius jelenlétének összegzése, hogy az önkéntesek, munkatársak és támogatók közösen mutathassák meg, mit jelent ma vöröskeresztesnek lenni. Ennek jegyében hirdeti meg a szervezet a „Pillanatképek a Magyar Vöröskereszt életéből” című fotópályázatot, amelyre 2026. április 15-ig várják a pályaműveket. Oberfrank Pál: Veszprém alkalmat ad az igazi, emberi, érzékeny találkozásokra Miért jó veszpréminek lenni?  A kannabisz legalizálása, alkotói szabadság a tanároknak, szabad szerda azoknak, akik szűrésekre járnak - elolvastuk a Kutyapárt programját Sokáig egy politikai performanszként, a hazai közélet fricskájaként lehetett csak a Kutyapártra tekinteni, a poénokból mára azonban kézzelfogható eredmények lettek, a tét pedig immár a parlamenti küszöb átlépése. Az MKKP átfogó szakpolitikai programja egyértelmű kísérlet arra, hogy megmutassák, a humor mögött kőkemény munka és határozott vízió áll. Elolvastuk a transzparens tervezetet és örök élet, ingyen sör helyett jóval reálisabb programokat találtunk, amiben olyan elemek szerepelnek többek közt, mint a kannabisz legalizációja, a tanárok hétévenkénti alkotói szabadsága, de azért az impotens szúnyogok betelepítése is helyet kapott benne.
sport
Mozgásba jöttek a szeniorok A sportrégió szenior korosztálya számára rendeztek rendszeres testmozgásra ösztönző sportprogramot április elején. Női kézilabda Eurokupa: Kovács helyett Grosch került a keretbe Kovács Anett helyett Grosch Vivien került a magyar női kézilabda-válogatott keretébe, amely az Eurokupa utolsó fordulójára készül. Tehetségkutató táborban bizonyíthattak a VESC fiatal birkózói A Veszprémi Egyetemi Sport Club (VESC) két fiatal versenyzője, Magyarósi Zsombor és Sipos János is megmutatta tehetségét a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia által szervezett táborban. Az első a második ellen – csúcsrangadó a vármegyei fociélvonalban Az éllovas Balatonalmádi a második helyezett Sümeghez látogat a Vehir.hu vármegyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság 20. fordulójának szombati rangadóján. Bajnokok Ligája: kétgólos hátrányban Szoboszlaiék és a Barcelona is A Szoboszlai Dominikkal és Kerkez Milossal felálló Liverpool FC a címvédő Paris Saint-Germain otthonában, az FC Barcelona pedig hazai pályán az Atlético Madridtól kapott ki 2-0-ra a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjének szerdai, első mérkőzésén. Férfi kézilabda BL: a Kielce búcsúztatásával negyeddöntős a Szeged A Szeged negyeddöntőbe jutott a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában, mivel a rájátszás első fordulójának 26-23-ra megnyert első mérkőzését követően a szerdai visszavágón 32-32-es döntetlent játszott a lengyel Kielce otthonában. Női kézilabda Eurokupa: könnyed magyar siker Törökországban Az Európa-bajnoki bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott 42-23-ra nyerte meg szerdai Eurokupa-mérkőzését Törökország vendégeként. MotoGP/Superbike-vb - Schmidt Ádám: több szempontból is fontos mindkét verseny Több szempontból is fontos, hogy a gyorsaságimotoros-világbajnokság és a Superbike-vb magyar futamait az idén is megrendezik a balatonfőkajári Balaton Park Circuiten a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökséggel (NRÜ) és a Hungaroring Sport Zrt.-vel együttműködésben - mondta szerdán Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár. Női kézilabda MK: Győr-Ferencváros rangadóval kezdődik a négyes döntő A címvédő Ferencváros és a bajnok Győri Audi ETO KC játssza majd az első elődöntőt a női kézilabda Magyar Kupa tatabányai négyes döntőjében. Xavier Pascual: Párizsban is a győzelem a célunk! Nem a hazai pályán kiharcolt nyolcgólos előny megtartásáért, hanem a győzelemért lép pályára csütörtökön (kezdés: 20.45) Párizsban a One Veszprém férfi kézilabdacsapata a Bajnokok Ligája rájátszásában.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.