Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. május 19. Ivó, Milán
Veszprém
11°C
2026. május 19. Ivó, Milán
Veszprém
11°C

közélet

Együttműködés az állatvédelem és a közlekedésbiztonság határterületén közélet Együttműködés az állatvédelem és a közlekedésbiztonság határterületén 2026. május 4-én együttműködési megállapodást kötött a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány és a Kulturált Közlekedésért Alapítvány. A partnerség célja, hogy a két terület – az állatvédelem és a közlekedésbiztonság – metszéspontjában olyan közös szakmai programok és edukációs kezdeményezések valósuljanak meg, amelyek hosszú távon hozzájárulnak a felelős társadalmi szemlélet erősítéséhez. 2026. május 7. 11:29 Az óvoda, amit a farkas sem tud lerombolni közélet Az óvoda, amit a farkas sem tud lerombolni A hetvenes évek veszprémi bébibummja idején épült és azóta is szűntelenül, generációkon átívelve segíti a kisgyerekeket az első közösségi élményeik megélésében, aztán hogy magabiztosan lépjenek be az iskola kapuján. Az Egry Úti Óvoda ötven éves lett, a kerek évfordulót pedig sikerült úgy megünnepelni, hogy az egyszerre legyen emelkedett, megható, mégis gyermeki szellemiségben vidám és játékos. 2026. május 6. 15:59 Szeibert Antal az Év Veszprémi Tűzoltója kék fény Szeibert Antal az Év Veszprémi Tűzoltója Szeibert Antal címzetes tűzoltó zászlós vehette át az Év Veszprémi Tűzoltója díjat szerda délelőtt Ajkán, a Veszprém Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Szent Flórián-napi állománygyűlésén. 2026. május 7. 11:35 Alkalmat teremtettek az üzleti egyeztetésre közélet Alkalmat teremtettek az üzleti egyeztetésre Országos Beszállítói Fórumot szervezett Veszprémben a Magyar Kereskedelmi és Iparkamra: szerdán az Acticityben találkoztak a nagyvállalatok és potenciális beszállítóik. 2026. május 7. 9:21 Tarr Zoltán: Pósfai Mihály munkájához minden támogatást meg fogunk adni közélet Tarr Zoltán: Pósfai Mihály munkájához minden támogatást meg fogunk adni Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős leendő miniszter a Facebook-oldalán köszöntötte a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) újonnan megválasztott elnökét, Pósfai Mihályt, akinek munkájához és az akadémia független működéséhez minden támogatást meg fog adni az új kormány. 2026. május 6. 11:23 A honfoglalás és a reformáció is szerepelt a történelem vizsgán közélet A honfoglalás és a reformáció is szerepelt a történelem vizsgán A honfoglalás, a reformáció és a dualizmus is szerepelt a szerdai történelem érettségi feladatsorában – írta az Eduline.hu. 2026. május 6. 9:56 Pósfai: Ha most vissza tudunk térni Európába, akkor felívelő időszak jöhet közélet Pósfai: Ha most vissza tudunk térni Európába, akkor felívelő időszak jöhet „Ha elképzelünk egy földgömböt, ami a magyar tudományosság, akkor az MTA a magja” – mondta Pósfai Mihály, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) frissen megválasztott elnöke az intézmény keddi tisztújító szavazása után tartott sajtótájékoztatón. Pósfai elmondta: sokaknak talán nem egyértelmű, hogy az MTA miért tölt be fontos szerepet a magyar tudományos életben, de szerinte messze nem arról van szó, hogy a szervezet csúcsán ülő akadémikusok jelölik ki a tudomány számára az irányokat. 2026. május 5. 15:02 A Pannon Egyetem egyetemi tanára, Pósfai Mihály lett a Magyar Tudományos Akadémia új elnöke közélet A Pannon Egyetem egyetemi tanára, Pósfai Mihály lett a Magyar Tudományos Akadémia új elnöke A Magyar Tudományos Akadémia 200. közgyűlése keddi ülésén megválasztotta új vezetőit. Az intézmény 22. elnöki posztját a jövőben Pósfai Mihály geológus, a veszprémi Pannon Egyetem egyetemi tanára tölti be. 2026. május 5. 11:36 Alig van víz a hazai folyókban és tavakban – súlyos vízhiányt hozhat a nyár közélet Alig van víz a hazai folyókban és tavakban – súlyos vízhiányt hozhat a nyár Már kora tavasszal olyan vízhiányos állapot alakult ki Magyarországon, amely normális években inkább augusztus végén lenne megszokott. 2026. május 6. 2:12 Exponenciális függvények és falusi focicsapatok- ezekkel kell megbírkózniuk az érettségizőknek matekból érettségi Exponenciális függvények és falusi focicsapatok- ezekkel kell megbírkózniuk az érettségizőknek matekból Zajlik a középszintű matematikaérettségi első, 45 perces blokkja. Mutatjuk, milyen témakörökkel és kihívásokkal kellett megküzdeniük a végzősöknek 2026. május 5. 10:02 Idén is segíti az önkormányzat a családok nyári "logisztikai harcát" közélet Idén is segíti az önkormányzat a családok nyári "logisztikai harcát" Bár a tanévből még hátravan néhány hét, a szülők számára már most kulcskérdés a nyári gyermekfelügyelet és kikapcsolódás megszervezése. Sótonyi Mónika, Veszprém alpolgármestere hétfőn ismertette a város idei táborválasztékát. Eszerint a húszéves múltra visszatekintő önkormányzati tábor mellett számos intézményi és sporttábor közül válogathatnak a veszprémi családok. 2026. május 5. 1:56 Tavasztól őszig ingyenes vízisport programok a Kékszalag PORT-ban Balatonfüreden Európa Sportrégiója Tavasztól őszig ingyenes vízisport programok a Kékszalag PORT-ban Balatonfüreden Mind a vízisportok, mind pedig a népszerű szárazföldi sportágak kedvelői megtalálhatták számításaikat május első hétvégéjén Balatonfüreden. A Kékszalag PORT kikötőben rendezett Szezonnyitó sportnapon, miközben folyamatosan adták egymásnak a kormánylapátot valamint a kajaklapátot, a parton a röplabda, a labdarúgás, valamint az ökölvívás voltak a főszereplők.  2026. május 4. 18:35 Meglepő tények a világ leghíresebb kísértetéről - szerencsés olvasóink ráadásul megnyerhetik az idei legszellemesebb és izgalmasabb élményüket is közélet Meglepő tények a világ leghíresebb kísértetéről - szerencsés olvasóink ráadásul megnyerhetik az idei legszellemesebb és izgalmasabb élményüket is Amikor a kísértetek témájához nyúlnak a filmrendezők, a legtöbbször valamilyen horrorisztikus történetet elevenítenek meg a filmvásznon. Üde színfolt viszont a filmtörténetben a kedves, jószándékú szellemfiú esete, akinek történetét 1995-ben ismerhették meg a nézők. Casper azóta is kicsiknek és nagyoknak a kedvence, most pedig elárulunk több érdekességet is a filmforgatásról. Sőt, a Menekülj Szórakoztató Központ jóvoltából egy játékra hívjuk olvasóinkat, ahol a szerencsések egy olyan élményt nyerhetnek, ahol egy kastélyban kell rájönni a rejtélyek kulcsára, mielőtt megjelenne a végig ott bujkáló szellem. 2026. május 4. 12:56 Arany János vagy létösszegző versek: ilyen feladatokat kaptak a diákok a magyarérettségi második részében érettségi Arany János vagy létösszegző versek: ilyen feladatokat kaptak a diákok a magyarérettségi második részében Mutatjuk, milyen irodalmi kihívásokkal kell megbirkózniuk a diákoknak a magyar érettségi vizsga második, szövegalkotási részében. 2026. május 4. 11:24
1 2 3 4 5 ...
sport
Könnyedén nyert Debrecenben a VEHIR.HU Futsal Veszprém A címvédő VEHIR.HU Futsal Veszprém 3-0-ra nyert a DEAC vendégeként a férfi futsal NB I felsőházi rájátszásának hétfő esti, utolsó előtti fordulójában. Így vette be a Balaton-felvidéket és Veszprémet a Tour de Hongrie mezőnye Eső, szél, napsütés, balatoni lankák és veszprémi emelkedők is próbára tették a Tour de Hongrie mezőnyét a vasárnapi zárószakaszon. Galériánkban megmutatjuk ezt a kivételes küzdelmet. Bánhidi: apróságok döntöttek Bánhidi Bence szerint apróságok döntöttek Szerbia javára a magyar férfi kézilabda-válogatottal szemben az olimpiai kvalifikációs világbajnokság selejtezőjének vasárnapi visszavágóján. Vármegyei foci: a Sümegé az ezüstérem A Sümeg idegenben nyerte meg az Úrkút elleni rangadót a VEHIR.HU Veszprém vármegyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság idei utolsó előtti fordulójában, ezzel ezüstérmes lett. Palasics: úgy küzdöttünk, mint bármikor máskor Palasics Kristóf szerint a magyar férfi kézilabda-válogatott tagjai úgy küzdöttek az utolsó pillanatig, mint bármikor máskor, nem ezen múlt, hogy nem tudták egy gólnál nagyobb különbséggel legyőzni Szerbiát az olimpiai kvalifikációs világbajnokság selejtezőjének vasárnapi visszavágóján. Sterbikék újra a kapuban Vajon hány olyan város van az országban, akiknek saját újkori ünnepük van? Nem olyan történelmi alapokon nyugvó megemlékezés, mint például Veszprémben a Gizella Napok, vagy a Székesfehérvári Királyi Napok. Azt, hogy Veszprém nemzetközi ismertségét is mennyire határozza meg a kézilabda, nem kell különösebben bemutatni, ugyanakkor ez a sportág nem csak az itteni klub aktuális szereplésének függvényében van jelen a hétköznapokban. Erre pedig jó bizonyíték volt a vasárnapi I. Veszprémi Kézilabdázás Napja, ahol számos izgalmas meglepetés várta az érdeklődőket. Cseh László bekerült a Nemzetközi Úszó Hírességek Csarnokába Az ISHOF kiemelte, hogy Cseh a nemzetközi versenyeken összesen 74 érmet gyűjtött, 38 aranyat, 19 ezüstöt és 17 bronzot. Női kézilabda EL: a Thüringer kilencgólos előnyről kapott ki a Dijontól a döntőben Kuczora Csenge, Faragó Luca és Szabó Anna csapata, a tavalyi győztes német Thüringer HC kilencgólos előnyt követően 29-25-re kikapott a házigazda JDA Bourgogne Dijontól a női kézilabda Európa Liga döntőjében, a négyes döntő vasárnapi játéknapján. Súlyos vereséget szenvedett Budaörsön a VSC Veszprém A VSC Veszprém 5-1-es vereséget szenvedett a Budaörs otthonában a labdarúgó NB III vasárnapi mérkőzésén, az idény utolsó előtti fordulójában. Veszprémben nyert, de lemaradt a vb-ről a magyar férfi kézilabda-válogatott A kétgólos idegenbeli vereséget követően vasárnap Veszprémben 31-30-ra legyőzte Szerbiát a magyar férfi kézilabda-válogatott, ám összesítésben alulmaradt, így jelen állás szerint nem jutott ki a 2027-es, németországi világbajnokságra.
kézilabda
Bánhidi: apróságok döntöttek Bánhidi Bence szerint apróságok döntöttek Szerbia javára a magyar férfi kézilabda-válogatottal szemben az olimpiai kvalifikációs világbajnokság selejtezőjének vasárnapi visszavágóján. Palasics: úgy küzdöttünk, mint bármikor máskor Palasics Kristóf szerint a magyar férfi kézilabda-válogatott tagjai úgy küzdöttek az utolsó pillanatig, mint bármikor máskor, nem ezen múlt, hogy nem tudták egy gólnál nagyobb különbséggel legyőzni Szerbiát az olimpiai kvalifikációs világbajnokság selejtezőjének vasárnapi visszavágóján. Sterbikék újra a kapuban Vajon hány olyan város van az országban, akiknek saját újkori ünnepük van? Nem olyan történelmi alapokon nyugvó megemlékezés, mint például Veszprémben a Gizella Napok, vagy a Székesfehérvári Királyi Napok. Azt, hogy Veszprém nemzetközi ismertségét is mennyire határozza meg a kézilabda, nem kell különösebben bemutatni, ugyanakkor ez a sportág nem csak az itteni klub aktuális szereplésének függvényében van jelen a hétköznapokban. Erre pedig jó bizonyíték volt a vasárnapi I. Veszprémi Kézilabdázás Napja, ahol számos izgalmas meglepetés várta az érdeklődőket. Női kézilabda EL: a Thüringer kilencgólos előnyről kapott ki a Dijontól a döntőben Kuczora Csenge, Faragó Luca és Szabó Anna csapata, a tavalyi győztes német Thüringer HC kilencgólos előnyt követően 29-25-re kikapott a házigazda JDA Bourgogne Dijontól a női kézilabda Európa Liga döntőjében, a négyes döntő vasárnapi játéknapján. Veszprémben nyert, de lemaradt a vb-ről a magyar férfi kézilabda-válogatott A kétgólos idegenbeli vereséget követően vasárnap Veszprémben 31-30-ra legyőzte Szerbiát a magyar férfi kézilabda-válogatott, ám összesítésben alulmaradt, így jelen állás szerint nem jutott ki a 2027-es, németországi világbajnokságra. Női kézilabda EL: az Esztergom öt góllal kikapott a Viborgtól a bronzmérkőzésen A MOL Esztergom 35-30-ra kikapott a dán Viborg HK-tól a női kézilabda Európa Liga bronzmérkőzésén, a dijoni négyes döntő vasárnapi játéknapján. Nemcsak sport, hanem vallás a kézilabda Veszprémben Vasárnap délelőtt elkezdődött a Március 15. utcai sportcsarnokban az első Veszprémi Kézilabdázás Napja, ami nem túlzás, egy olyan ünnep, amit Veszprémben értenek meg igazán az emberek. Női kézilabda EL: az Esztergom három góllal kikapott a Dijontól az elődöntőben A MOL Esztergom 33-30-ra kikapott a házigazda francia JDA Bourgogne Dijontól a női kézilabda Európa Liga második elődöntőjében, a négyes döntő szombati játéknapján. Vasárnap a kerékpár és a kézilabda is hasít Veszprémben Két kiemelt sporteseménynek is otthont ad Veszprém. Az idén debütáló Kézilabdázás Napja a Március 15. utcai sportcsarnokot tölti meg változatos programokkal, közben a délután folyamán Veszprémben ér véget a Tour de Hongrie országos kerékpáros verseny. Mindkettő felejthetetlen élményeket kínál. Rodríguez: ilyen mérkőzésre számítottunk Chema Rodríguez szövetségi kapitány szerint olyan mérkőzés volt a magyar férfi kézilabda-válogatott szerbek elleni világbajnoki selejtezője, amilyenre számított.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.