Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. április 6. Vilmos, Bíborka
Veszprém
16°C
2026. április 6. Vilmos, Bíborka
Veszprém
16°C

közélet

Füredi lányé lett az aranyalma / Csizmadia Alíz a 183. Anna-bál szépe A Duna Televízió élő közvetítése alatt SMS-ben szavazhattak a nézők az általuk legszebbnek tartott bálozóra. Természetesen az Anna Grand Hotel vendégei is leadták voksukat, melyeket kevesebb, mint fél óra alatt értékelt a zsűri. Nem sokkal 23 óra után véget ért az izgalom, kihirdették, ki lett a bál királynője és annak két udvarhölgye! 2008. július 26. 23:36 Anna-bál száznyolcvanharmadszor / Kié lesz az aranyalma? Bár 1825 óta tartanak Balatonfüreden Anna-bálokat, a bál szépét csak jóval később, 1862-ben választották meg először. A szép hagyomány pedig tovább él, mert azt a kort idézi, melyre mindannyian büszkék vagyunk - mondta a bál fővédnöke, Gráf József földművelésügyi miniszter. A szebbnél szebb hölgyek közül a zsűri már kiválasztotta azt a tízet, akik közül valaki az idei bál királynője lesz. A előző Anna-bál szépével, Tóth Katinka Annával dr. Bóka Istvánnak, Balatonfüred polgármesterének járt az első tánc. 2008. július 26. 20:48 Szálltak a szívek a Balatonba / a reformkor hangulata Füreden A reformkorban Balatonfüred az ország második fővárosának számított: itt gyülekeztek a haladó gondolkodású politikusok, ifjak és idősebbek, hogy távol a rájuk leselkedő spicliktől kifejthessék nézeteiket, vitatkozzanak az ország jövőjéről. Természetes, hogy elkísérték őket az asszonyok, kedvesek, leányok. Mi több: a tehetősebb helybéliek is a korzónak számító parti fövenyen sétáltak, múlatták az időt a fürdőtelep szórakozóhelyein. Ezen szórakozások kimagasló eseménye volt a nevezetes füredi Anna-bál, melyre szerte az országból érkeztek a bálozni akaró gavallérok, s a lányukat férjhez adni óhajtó anyák és apák. Az Anna-bált megelőzte az a szívhalászat, amelyről Vörösmarty, majd egy évszázad elteltével Krúdy Gyula is megkapóan írt... 2008. július 25. 23:00 Újra áll a turul Várpalotán / "Nem csak a háborúban hősi halált halt katonákról kell megemlékeznünk" Nyolcvan évvel a tragikus balest után úja áll a turul madár Várpalotán a hegytetőn, hogy emlékeztessen az ősi magyar múltra, a trianoni diktátumra és azokra a katonákra, akik 1928-ban a magyar haderő újraszerveződése során egy titokban kifejlesztett ágyú kipróbálásakor haltak hősi halált. Az emlékmű vitéz Csörgey Károly tábornok emlékét hirdette, de a huszadik század viharaiban más emlékművekkel együtt lerombolták. A hagyományőrzők, illetve a Vitézi Rend a baleset 80. évfordulójára helyreállítatta a turulszobrot, melyet a rend tagjai, a Nemzetőrség, az önkormányzat, illetve a Turul Társaság jelenlétében avattak fel pénteken délelőtt. 2008. július 25. 21:11 Pontosan a határokkal / Lezárultak a felvételi jelentkezések. Tegnapi nap folyamán lehullt a lepel a felvételizők előtt. Kiderültek a várva várt felvételi ponthatárok. Idén összesen 96.990 jelentkezőt regisztráltak, akik közül 80.900 fő nyert felvételt valamely egyetemre, főiskolára. Ez a jelentkezési szám visszaesést jelent az öt évvel ezelőtti 167.000 jelentkezőhöz képest. 2008. július 25. 17:14 Női énekes technikás dallamos jazz-thrash-death metal / Kiss Júlia és a To-Mera A veszprémi lány a Without Face-ben kezdte, néhány évvel ezelőtt pedig Angliában alapította meg zenekarát. Eddig két albumuk jelent meg, melyet a kritikusok is elismeréssel fogadtak. E-mailben "beszélgettem" vele zenéről, Angliáról és jövöjéről. 2008. július 25. 13:48 Jó helyen vannak nyáron a veszprémi gyerekek / Nyári tábor a Táncsicsban Augusztus 8-ig öt héten keresztül 5 pedagógus foglalkozik a gyerekekkel a nyári táborban, amit második alkalommal tartanak a veszprémi Táncsics Mihály Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézetben. A tábor célja, hogy azoknak a szülőknek a gyerekei, akik egész nyáron dolgoznak, jó helyen legyenek, foglalkozzanak velük és ne az utcákon csellengjenek. Reggel fél 7-től délután 4 óráig vannak a gyerekek az intézményben. Délelőtt sportolnak, játszanak, meséket és ismeretterjesztő filmeket néznek, délutánonként pedig szervezett programokon vesznek részt. Voltak az állatkertben, arborétumban, kétszer moziban és azt tervezik, hogy jövő héten a balatoni bobpályát is meglátogatják. Pénteken a táborba a képviselők is ellátogattak, akik saját keretükből támogatják a gyermekek programjait. 2008. július 25. 12:48 Új irodát kapott a Veszprémi Kistérségi Társulás / – napirenden a jelzőrendszeres szolgálat – Csütörtökön tartotta soros ülését a Veszprémi Kistérségi Társulás. A Vehír a társulás elnökét, Köbli Miklóst kérdezte. 2008. július 25. 10:32 Jó utat kívánt a polgármester az olimpikonnak! / – Veszprém visszavárja olimpikonját, Orbán Évát – A megyeszékhely egyetlen olimpiai indulóját, Orbán Évát és edzőjét fogadta csütörtök délután hivatalában Debreczenyi János polgármester, a MOB tagja. Kiváló kalapácsvetőnk felkészüléséhez egymillió forinttal járult hozzá a város vezetése (az egyesített cég igazgatóságának egyetértésével és támogatásával). 2008. július 24. 21:38 Digitális kábeltévé-szolgáltatás Veszprémben Augusztus 1-jétől Veszprém teljes területén, Nemesvámoson és Szenrkirályszabadján is elindítja újfajta digitális kábeltelevíziós szolgáltatását a UPC Magyarország. A legbővebb, Silver csomag előfizetői október végéig fokozatosan térnek át a jobb minőséget, számos új funkciót és 23 új tévéadást , illetve akár több nagy felbontású és és prémium filmcsatornát is kínáló szolgáltatásra. Ehhez a UPC díjmentesen és hűségnyilatkozat nélkül biztosít digitális vevőkészüléket. 2008. július 24. 15:11 Csúszik a Balaton átúszás Nem most szombaton, hanem előreláthatóan augusztus 2.-án tartják meg a hagyományos Balaton átúszást Az esemény főszervezője Szántó László azt mondta, bár most úgy tűnik, hétvégén már jó idő lesz, a meteorológusok és a vizimentők szakvéleménye után döntöttek a halasztás mellett. 2008. július 24. 15:04 Árokban a 8-ason Kamion borult árokba a délelőtti órákban Várpalotán. A figyelmetlen sofőr későn vette észre az előtte haladó gépkocsi kanyarodási szándékát, a fékezés során elvesztette uralmát a teherautó fölött és lesodródott az útról. A rendőrség jelenleg is a helyszínen vizsgálja az eset körülményeit, a pórul járt vontató mentésén a tűzoltóság fáradozik. Személyi sérülés nem történt. 2008. július 24. 13:22 Közel ezer Veszprém kártyát igényeltek eddig / A plasztikkal még a benzin is olcsóbb Míg az elmúlt két évben csak 67 Veszprém kártyát igényeltek a helyiek, január óta a kiadott plasztikok száma ezerre nőtt, - mondta Czaun János alpolgármester csütörtök délelőtt tartott sajtótájékoztatóján. A szolgáltatók köre is folyamatosan bővül, a kártya birtokosai most már 60 helyen kapnak 5-10-15 százalékos kedvezményt az árakból. A leghangsúlyosabb funkciója a kártyának még mindig a parkolás, hiszen aki parkoló kártyát igényel 1000 forintért, az évente 7000 forint értékben ingyenesen várakozhat. Ugyanakkor nem szabad megfeledkezni a többi kedvezményes szolgáltatásról sem, hiszen kulturális intézményeink, fesztiváljaink, az állatkert és több vendéglátó egységünk is elfogadóhely. A város vezetése szeretné, ha még népszerűbbé és ismertebbé válna a Veszprém kártya, ezért a kommunikációra rádobnak még egy lapáttal. 2008. július 24. 12:08 Az SZDSZ új megyei választmánya / Először fordul elő, hogy női elnököt választanak megyénkben Bemutatták a megye első női választmányi elnökét, Molnár Margitot, aki annak a Tihanyi Lászlónak a helyét veszi át, aki biztos volt abban, hogy Kóka János lesz az SZDSZ új elnöke. Ahogy országos szinten is, megyénkben is változásra került sor. Az elnöknő fő feladatának a párt parlamentbe kerülését tekinti a következő választásokon. A veszprémi ügyvívő, Béki Gabriella továbbá ismertette a liberálisok állásfoglalását a segélyből élők munkakötelezettségével és az uzsorakamattal kapcsolatban. 2008. július 24. 11:02
... 1580 1581 1582 1583 1584 ...
sport
Férfi kosárlabda NB I/B: szoros meccsen zárta az alapszakaszt az Insedo Veszprém KK Az alapszakasz utolsó fordulójában az éllovas Phoenix-MT Fót látogatott a Vetési Albert Gimnáziumba, ahol az Insedo Veszprém KK végig szoros mérkőzésen, nagy küzdelemben végül 91-84-es vereséget szenvedett.  Férfi kézilabda EK: a bosnyák RK Izvidac vár a Tatabányára az elődöntőben A bosnyák RK Izvidac lesz a MOL Tatabánya KC ellenfele a férfi kézilabda Európa Kupa elődöntőjében. VSC Veszprém: bravúros döntetlen az éllovas ellen A listavezető Gyirmót FC először veszített pontokat hazai pályán a bajnokságban: a VSC Veszprém remek játékkal 2-2-es döntetlent ért el a labarúgó NB III vasárnapi rangadóján. Vármegyei foci: vendégsikerek jellemezték az ünnepi fordulót Lejátszották a VEHIR.HU Veszprém vármegyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság 19. fordulójának valamennyi mérkőzését nagypénteken. A játéknap egyértelműen a vendégcsapatokról szólt: öt pályán is idegenbeli siker született, míg hazai oldalon csak a listavezető Balatonalmádi tudott győzni. Európai kézilabdaligák: Vámos Petra csapata idén is kupadöntős Vámos Petra három góljával a címvédő Metz HB 41-23-ra verte a Paris 92 csapatát a női kézilabda Francia Kupa szombati elődöntőjében. Rosta Miklós visszatér a Szeged kézilabdacsapatához Rosta Miklós nyártól visszatér az OTP Bank-Pick Szeged kézilabdacsapatához - jelentette be a Magyar Kupában címvédő klub vasárnap. Férfi kézilabda NB I/B: alulmaradtak a veszprémi csapatok A Veszprémi Kézilabda KFT idegenben szenvedett vereséget az OTP Bank–Pick Szeged U21 otthonában, míg a Veszprém Handball Academy U21 hazai pályán maradt alul a Mezőkövesdi KC ellen a férfi kézilabda NB I/B hétvégi fordulójában. Férfi kézilabda EK: elődöntős a Tatabánya A Tatabánya elődöntőbe jutott a férfi kézilabda Európa Kupában, mivel 37-35-re nyert a török Nilüfer Belediyespor otthonában a negyeddöntő szombati visszavágóján. A One Veszprém nyerte a vármegyei derbit A címvédő One Veszprém HC magabiztos, 32-20-as győzelmet aratott a vármegyei rivális Balatonfüredi KSE otthonában a férfi kézilabda NB I alapszakaszának szombati fordulójában, így matematikailag is bebiztosította helyét a bajnoki döntőben. Gyirmóton vár nehéz feladat a VSC Veszprémre A listavezető Gyirmót FC Győr otthonában lép pályára vasárnap 17 órától a VSC 2015 Veszprém a labdarúgó NB III újabb fordulójában.
kézilabda
Európai kézilabdaligák: Tóth Rajmond és Jánosi is remekelt Spanyolországban Tóth Rajmond és Jánosi Tamás is csapata legeredményesebb játékosa volt a spanyol férfi kézilabda-bajnokság vasárnapi játéknapján. Férfi kézilabda EK: a bosnyák RK Izvidac vár a Tatabányára az elődöntőben A bosnyák RK Izvidac lesz a MOL Tatabánya KC ellenfele a férfi kézilabda Európa Kupa elődöntőjében. Európai kézilabdaligák: Vámos Petra csapata idén is kupadöntős Vámos Petra három góljával a címvédő Metz HB 41-23-ra verte a Paris 92 csapatát a női kézilabda Francia Kupa szombati elődöntőjében. Rosta Miklós visszatér a Szeged kézilabdacsapatához Rosta Miklós nyártól visszatér az OTP Bank-Pick Szeged kézilabdacsapatához - jelentette be a Magyar Kupában címvédő klub vasárnap. Férfi kézilabda NB I/B: alulmaradtak a veszprémi csapatok A Veszprémi Kézilabda KFT idegenben szenvedett vereséget az OTP Bank–Pick Szeged U21 otthonában, míg a Veszprém Handball Academy U21 hazai pályán maradt alul a Mezőkövesdi KC ellen a férfi kézilabda NB I/B hétvégi fordulójában. Férfi kézilabda EK: elődöntős a Tatabánya A Tatabánya elődöntőbe jutott a férfi kézilabda Európa Kupában, mivel 37-35-re nyert a török Nilüfer Belediyespor otthonában a negyeddöntő szombati visszavágóján. A One Veszprém nyerte a vármegyei derbit A címvédő One Veszprém HC magabiztos, 32-20-as győzelmet aratott a vármegyei rivális Balatonfüredi KSE otthonában a férfi kézilabda NB I alapszakaszának szombati fordulójában, így matematikailag is bebiztosította helyét a bajnoki döntőben. Nagy Martin kézilabdakapus távozik Helsingborgból Nagy Martin nyáron távozik a svéd élvonalbeli OV Helsingborg HK férfi kézilabdacsapatától. Európai kézilabdaligák: Lukács Péter nyolc gólt lőtt A válogatott Lukács Péter nyolc góljával a listavezető Elverum HB 39-32-re nyert a Kristiansand TH otthonában a norvég férfi kézilabda-bajnokság pénteki játéknapján. Óriási csatában nyertek, bejutottak a kölni négyes döntőbe a veszprémi akadémisták! A tavalyi ezüstérmes Veszprém Handball Academy házigazdaként fantasztikus küzdelemben egy góllal legyőzte a német Magdeburgot, így bejutott a férfi európai ifjúsági kézilabdaliga kölni négyes döntőjébe.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.