Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

közélet

Lakossági beszámolón a képviselők / – a polgármester is megjelent – Az elmúlt két évről, illetve a ciklus még hátralévő két esztendejéről tájékoztatta választókörzetének lakosságát dr. Hudvágner Tamás és Vereskuti Béla a Cholnoky iskolában csütörtök este tartott fórumán. Az eredmények mellett a gondokról is szó volt, s bár a megjelentek többsége elégedetten szólt a képviselők munkájáról, akadt bírálat és javaslat is. 2008. november 6. 23:31 Elképesztő költségvetés – ilyet még Kádár se látott / 100-300 ezer munkahely szűnhet meg a közeljövőben Ilyen költségvetésre még nem volt példa Magyarországon. Hat év alatt duplájára nőtt az államadósság, nőt a munkanélküliség, és a gazdasági szféra 100.000-300.000 megszűnő munkahellyel számol. Nagyon nagy a baj és a kormány nem találja a kivezető utat – mondta Bernáth Ildikó országgyűlési képviselő, épp hazatérve a költségvetési vita mai napjáról. 2008. november 6. 22:17 Veszprém vonzza leginkább a tőkét / A legjobbak közt is az elsők Veszprém az ország „legtőkevonzóbb” városa, ezt állapította meg a Világ Gazdaság című lap elemzése, mely a 2004 és 2007 közötti időszakban vizsgálta meg a megyeszékhelyeket, abból szempontból, hogy mennyi is milyen jellegű beruházás telepedett meg ott, s a város miként gazdálkodott az érkezett tőkével. Az elemzésről egészen addig nem tudtunk, míg szerdán fel nem hívott a lap egyik szerkesztője, hogy ezt közölje. Az eredmény pedig több mint megtisztelő – mondta Debreczenyi János csütörtöki sajtótájékoztatóján. 2008. november 6. 21:24 Regionális egészség Két hónap múlva jönnek a regionális egészségbiztosítási pénztárak. A jelenlegi 19 megyei pénztár helyett 7 régiós intézmény látja a feladatokat januártól. Az új rendszerben is egy biztosító működik, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP), csak igazgatási szerveit szervezik át. 2008. november 6. 18:43 Közösen a drog ellen Ezzel a címmel rendezett csütörtökön szakmai fórumot a veszprémi önkormányzat Kábítószerügyi Egyeztető Fóruma és a Megyei Rendőr-főkapitányság. Az érdeklődők a rendőrség tapasztalatairól, a veszprémi kábítószer-ellenes stratégiáról, mindennapi függőségeinkről, a feketepiac működéséről hallgathattak előadásokat délelőtt. Délután a pápai Kábítószerügyi Egyeztető Fórum számolt be tapasztalatairól, továbbá bemutatták a "Közösen a drog ellen" című módszertani DVD-t. 2008. november 6. 18:25 Védőnői négyzetméter A 2004-ben hozott, a területi védőnők feladatkörét meghatározó rendelet nem csak az általuk elvégezhető szűrővizsgálatok és fejlesztési foglalkozások körét írja le, hanem a védőnői tevékenység infrastrukturális követelményeit is megszabja. Ezek szerint ennek alapfeltétele egy legalább 18 négyzetméteres, több szempontnak is megfelelő helyiség. Ez az alapterületi minimum sok kistelepülés számára lehetetlenné teszi a szolgáltatás biztosítását - tudtuk meg csütörtökön Pál Béla szocialista képviselőtől. Képviselőtársa, Hartmann Ferenc utánajárt, elszigetelt esetekről van-e szó, vagy általános problémáról, és kiderült, a valóságidegen követelmény valóban gondot okoz a kistelepüléseknek. Katanics Sándor képviselővel közösen azzal a kéréssel fordultak tehát az Egészségügyi Minisztériumhoz, hogy töröljék a törvényből az alapterületi minimumot. A minisztérium válasza a közelmúltban érkezett meg, a változtatási kérelmet megvizsgálták, jogosnak találták, a változás október 1-től érvénybe lépett. "Több képviselő is jelezte a problémát az év elején" - áll az Egészségügyi Minisztérium levelében - "kezdeményeztük az alapterületre vonatkozó számszerű megfogalmazás törlését". 2008. november 6. 17:48 A tudomány napja: 183 éves a Magyar Tudományos Akadémia / "Dolgozzunk, ne csak kommunikáljunk!" A Magyar Tudományos Akadémia megalapítására, gróf Széchenyi Istvánra és a magyar tudomány történetére emlékeztek a veszprémi Pannon Egyetemen. Gróf Széchenyi István 1825. november 3-án, az országgyűlésen jelentette be, hogy birtokainak éves bevételét tudományos célokra ajánlja fel. Ez a nap nekünk magyaroknak, a tudomány napja. A jeles napon vehették át doktori címűket a phd jelöltek, valamint átadták a Polinszky-ösztöndíjakat az arra legérdemesebb hallgatóknak. 2008. november 6. 13:34 Megyénkkel élénkítené a kapcsolatot Alsó-Ausztria Veszprém megye gazdasági, társadalmi és politikai életével ismerkedett a Tartományi Parlament delegációja Hans Penz elnök vezetésével. Az osztrák vendégeket Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke, Polgárdy Imre alelnök és a megyegyűlés képviselői fogadták szerda délelőtt. 2008. november 5. 20:05 Engedély nélkül is szabályosan Negyedik alkalommal rendezte meg szerdán az önkormányzat az építésügyi konzultációs fórumot, amelyen elsősorban a közelmúltban megváltozott építésügyi jogszabályról volt szó. A változásoknak köszönhetően néhány dologra már nem kell engedélyt kérnünk, de ez nem jelenti azt, hogy bármit bárhogyan megépíthetünk. 2008. november 5. 19:20 Diákok, pedagógusok, iskolák elismerése / – nemzetközi versenyeken is bemutatkoztak a veszprémi diákok – A város valamennyi oktatási intézményét képviselték valamilyen megyei, országos vagy éppen nemzetközi megmérettetésen azok a diákok, akik a szerda délutáni ünnepélyes jutalomátadáson megjelentek. Az önkormányzat négymillió forintot fordított költségvetéséből a jutalmazásra. 2008. november 5. 17:20 800 – 1000 milliárd a vállalkozóknak? Kész szemfényvesztés! / Horváth Zsolt és Bernáth Ildikó konzultációt kezdeményez helyi vállalkozókkal Nem forrás, csak egy lufi a kormány által vállalkozásoknak beígért 800-1000 milliárdos forrásinjekció – derült ki az Új Magyarország programot ellenőrző eseti bizottság keddi ülésén. 265 milliárd a felvehető hitel, több mint 700 milliárd pedig a következménye lehet ennek a hitelfelvételnek. Kommunikációs cselek helyett valós tettek kellenek – mondta dr. Horváth Zsolt országgyűlési képviselő. A honatya tolmácsolta a Fidesz konkrét javaslatait is, miként enyhíthető a vállalkozói szférában a pénzügyi és gazdasági válság hatása. 2008. november 5. 15:08 Egyeztetőfórum: TÁMOP, TIOP, KÖZOP, KEOP, ÁROP A Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség Új Magyarország Pont Hálózata szerda délután egyeztetőfórumot tartott az Új Magyarország Fejlesztési Terv Operatív Programjainak 2009-2010-es évekre szóló akcióterveiről a megyei könyvtárban. 2008. november 5. 14:39 Lépj tovább mesterfokon! / Ma/ Msc nyílt napot tartottak november 4-én a Pannon Egyetem B épületének aulájában. 1999-ben Magyarország képviselői elfogadták a Bolognai Nyilatkozatot. Sokat változott a felsőoktatás szerkezete. A lényeg, hogy az érettségi után alapképzési szakokra lehet jelentkezni, majd az alapszakos diploma megszerzése után, vagy elhelyezkedhetnek a munkaerőpiacon, vagy mesterképzési szakokon folytathatják tanulmányaikat, és mester diplomát szerezhetnek. Egy mesterszintű diplomával mélyebb tudást lehet szerezni, illetve vannak olyan szakmák, amikhez elvárás az Ma/ Msc diploma. 2008. november 5. 13:32 Téglajegyek az új strandért / – gyerekeinknek is épül – A veszprémi lokálpatrióták tízezer darab 1000 Ft-os téglajegy kibocsátásával járulnak hozzá az új városi strand létesítéséhez, működési költségeihez. Erről szerda délelőtt Molnár Ernő, a Lokálpatrióta Egyesület elnöke, önkormányzati képviselő tájékoztatta a sajtót. 2008. november 5. 11:54
... 1541 1542 1543 1544 1545 ...
sport
Férfi kézilabda BL: a Kielce búcsúztatásával negyeddöntős a Szeged A Szeged negyeddöntőbe jutott a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában, mivel a rájátszás első fordulójának 26-23-ra megnyert első mérkőzését követően a szerdai visszavágón 32-32-es döntetlent játszott a lengyel Kielce otthonában. Női kézilabda Eurokupa: könnyed magyar siker Törökországban Az Európa-bajnoki bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott 42-23-ra nyerte meg szerdai Eurokupa-mérkőzését Törökország vendégeként. MotoGP/Superbike-vb - Schmidt Ádám: több szempontból is fontos mindkét verseny Több szempontból is fontos, hogy a gyorsaságimotoros-világbajnokság és a Superbike-vb magyar futamait az idén is megrendezik a balatonfőkajári Balaton Park Circuiten a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökséggel (NRÜ) és a Hungaroring Sport Zrt.-vel együttműködésben - mondta szerdán Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár. Női kézilabda MK: Győr-Ferencváros rangadóval kezdődik a négyes döntő A címvédő Ferencváros és a bajnok Győri Audi ETO KC játssza majd az első elődöntőt a női kézilabda Magyar Kupa tatabányai négyes döntőjében. Xavier Pascual: Párizsban is a győzelem a célunk! Nem a hazai pályán kiharcolt nyolcgólos előny megtartásáért, hanem a győzelemért lép pályára csütörtökön (kezdés: 20.45) Párizsban a One Veszprém férfi kézilabdacsapata a Bajnokok Ligája rájátszásában. Bajnokok Ligája: Madridban nyert a Bayern, Lisszabonban az Arsenal A Bayern München 2-1-re nyert a Real Madrid otthonában a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjének keddi, első mérkőzésén, az Arsenal pedig 1-0-ra győzött a Sporting CP vendégeként. Férfi kézilabda EL: az Elverum kiesett, a Melsungen továbbjutott A két magyar válogatott játékossal felálló norvég Elverum HB a rájátszás első fordulójában búcsúzott a férfi kézilabda Európa Ligában, a három magyart foglalkoztató német MT Melsungen viszont a negyeddöntőbe jutott. Elhunyt Mircea Lucescu, a román válogatott szövetségi kapitánya Elhunyt Mircea Lucescu, a román válogatott szövetségi kapitánya - írja az Agerpres a bukaresti sürgősségi egyetemi kórház közleménye alapján. Szerződést hosszabbított szlovén átlövőjével az OTP Bank-Pick Szeged Az OTP Bank-Pick Szeged férfi kézilabdacsapata a hivatalos honlapján jelentette be, hogy meghosszabbította Borut Mackovsek szerződését. Női kézilabda EL: a házigazdával játszik az Esztergom az elődöntőben A négyes döntő házigazdájával, a francia Dijonnal találkozik a MOL Esztergom a női kézilabda Európa Liga elődöntőjében.
kézilabda
Férfi kézilabda BL: a Kielce búcsúztatásával negyeddöntős a Szeged A Szeged negyeddöntőbe jutott a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában, mivel a rájátszás első fordulójának 26-23-ra megnyert első mérkőzését követően a szerdai visszavágón 32-32-es döntetlent játszott a lengyel Kielce otthonában. Női kézilabda Eurokupa: könnyed magyar siker Törökországban Az Európa-bajnoki bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott 42-23-ra nyerte meg szerdai Eurokupa-mérkőzését Törökország vendégeként. Női kézilabda MK: Győr-Ferencváros rangadóval kezdődik a négyes döntő A címvédő Ferencváros és a bajnok Győri Audi ETO KC játssza majd az első elődöntőt a női kézilabda Magyar Kupa tatabányai négyes döntőjében. Xavier Pascual: Párizsban is a győzelem a célunk! Nem a hazai pályán kiharcolt nyolcgólos előny megtartásáért, hanem a győzelemért lép pályára csütörtökön (kezdés: 20.45) Párizsban a One Veszprém férfi kézilabdacsapata a Bajnokok Ligája rájátszásában. Férfi kézilabda EL: az Elverum kiesett, a Melsungen továbbjutott A két magyar válogatott játékossal felálló norvég Elverum HB a rájátszás első fordulójában búcsúzott a férfi kézilabda Európa Ligában, a három magyart foglalkoztató német MT Melsungen viszont a negyeddöntőbe jutott. Szerződést hosszabbított szlovén átlövőjével az OTP Bank-Pick Szeged Az OTP Bank-Pick Szeged férfi kézilabdacsapata a hivatalos honlapján jelentette be, hogy meghosszabbította Borut Mackovsek szerződését. Női kézilabda EL: a házigazdával játszik az Esztergom az elődöntőben A négyes döntő házigazdájával, a francia Dijonnal találkozik a MOL Esztergom a női kézilabda Európa Liga elődöntőjében. Európai kézilabdaligák: Tóth Rajmond és Jánosi is remekelt Spanyolországban Tóth Rajmond és Jánosi Tamás is csapata legeredményesebb játékosa volt a spanyol férfi kézilabda-bajnokság vasárnapi játéknapján. Férfi kézilabda EK: a bosnyák RK Izvidac vár a Tatabányára az elődöntőben A bosnyák RK Izvidac lesz a MOL Tatabánya KC ellenfele a férfi kézilabda Európa Kupa elődöntőjében. Európai kézilabdaligák: Vámos Petra csapata idén is kupadöntős Vámos Petra három góljával a címvédő Metz HB 41-23-ra verte a Paris 92 csapatát a női kézilabda Francia Kupa szombati elődöntőjében.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.