Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

közélet

Váltás a szociálpolitikai kerek asztal élén / – új feladatot kap a Máltai Szeretetszolgálat – Egyébirányú elfoglaltságai miatt lemondott a szociálpolitikai kerek asztal elnöke, dr. Albert Vendel. Döntését saját maga jelentette be a fórum kedd esti ülésén, Veszprémben. A kerek asztal tagjai és a vendégek tájékoztatót hallgathattak meg az intézményi átalakításokról, s bemutatkozott Jákói Bernadett esélyegyenlőségi menedzser is. 2008. november 25. 22:06 Nyílt nap a Pannon Egyetemen November 25-én 10 órakor kezdődött a nyílt nap, a Pannon Egyetem B épületének aulájában. Bemutatkoztak az alapszakok egy-egy standdal, és az egyetemi körjárat alatt a leendő egyetemisták megismerhették az egyetem épületeit, és a kollégiumokat. Folyamatosan zajlottak a vetítések, közben hangulatos zene szólt, majd az Universitas táncegyüttes tartott egy kis bemutatót, mialatt az érdeklődök körbejárták a standokat. A Pannon Egyetem alapszakjain kívül jelen volt még az Érseki Hittudományi Főiskola. A regisztrációs pult mellett Szabóné dr. Ravasz Bernadett tartott grafológiai tanácsadást. Ahogy a képeken is látható a nyílt napra igen sokan voltak kíváncsiak. November 26-án a bemutatkozik az egyetem Nagykanizsai Kampusza, illetve annak öt kara. Minderre szintén a B épület aulájában kerül sor. 2008. november 25. 16:45 Emlékdiplomás és pályakezdő tanárokat köszöntöttek / Veszprém szellemi nagysága az iskolák falai közt épült Arany, gyémánt, vas, rubin és gránit diplomákat adtak át kedden délután a veszprémi városházán, azoknak a már nyugállományú tanároknak, akik hosszú évtizedeken át tanítottak iskoláinkban és öregbítették a veszprémi oktatás hírnevét. Az emlékdiplomások, akik 50, 60, 65, 70, 75 évvel ezelőtt lettek pedagógusokká, a Veszprém arany emlékérmet is ajándékba kapták oklevelük mellé. A rendezvényen Debreczenyi János polgármester öt fiatal, pályakezdő tanárt is köszöntött, akik ez év szeptemberében veszprémi iskolákban kezdték tanári pályafutásukat. 2008. november 25. 16:32 Nem nyert, avagy nem nyerhetett Nagyvázsony? / – miniszterelnöki ejnye-ejnye lenne a háttérben? – Nem pályázhat iskolája tornatermének bővítésére a nagyvázsonyi önkormányzat, jóllehet a második fordulóban már megfeleltek a kiírási kötelezettségeknek. A község polgármestere nem adja fel: új utat keres. 2008. november 25. 14:16 Kozmutza Flórára emlékeznek a Kozmutzában / Egy félmilliárdos beruházás kapujában – 2010-től megyei fejlesztő iskola lesznek Az iskola névadójának születésnapja alkalmából idén is megrendezték a Kozmutza-napokat, a Kozmutza Flóra Általános Készségfejlesztő Speciális Szakiskolában és Kollégiumban. Az intézmény vezetése azt szeretné, hogy ezen a napon a sérült gyerekek megmutathassák magukat, tehetségüket, a szülők, illetve a szakma is bepillantást kapjon – hogy telnek a mindennapok az ország talán egyik legelismertebb ilyen iskolájában. A Kozmutza életében meghatározóak ezek a napok. A múlt héten átvehették a megye minőségdíját és már a kapujában vannak annak a félmilliárdos fejlesztésnek, mely után 2010-től Veszprém megye fejlesztőiskolája lesznek, és a halmozottan sérülteknek is kapukat nyitnak. 2008. november 25. 13:45 Boszorkányok az iskolában Bár a keresztény boszorkányüldözéseknek már évszázadok óta vége, bizonyos kultúrákban még mindig természetfeletti, ártó hatalmat tulajdonítanak egyes emberekenek. India is ilyen ország, ahol 2003 óta hozzávetőleg 750 főt, többségében idős hölgyet gyilkoltak meg a vadászatok során. A kormány ezt megelégelve, a hiedelmek eloszlatása céljából tervezi bevezetni az általános iskolákba az okkult tudományok tanait. 2008. november 25. 10:34 Hat község négymilliója / – csatlakozási ajánlattétel a kistérségnek – Hat, a Veszprémi Kistérségi Többcélú Társuláshoz tartozó kisközség között osztanak el négymillió forintot a kistérségi társulás hétfői döntése értelmében. A települések vezetői meghallgatták a Turisztikai Desztinációs Menedzsment (TDM) csatlakozási ajánlatát, szó volt egy okirat-hamisítás gyanújáról is. 2008. november 24. 16:52 Uniószerte alkalmazzák a Robin Hood adót / – nem fogják, nem tudják áthárítani a lakosságra – Az Országgyűlés a közelmúltban szavazta meg a Robin Hood adót. Ennek kapcsán a távhő-kompenzációról tartott sajtótájékoztatót a Magyar Szocialista Párt veszprémi frakciójának vezetője, Hartmann Ferenc. 2008. november 24. 11:57 Hitelt vesz fel az MSZP is / – van hozzá jogosítványuk – Hétszázhuszonhárom millió forint kedvezményes hitelt vesz fel a Magyar Szocialista Párt. Az „üzlet” legális, hiszen egy ötpárti konszenzussal elfogadott törvény biztosítja ennek lehetőségét. 2008. november 24. 9:22 Halál a síneken / – öngyilkos lett a férfi – Vélhetően öngyilkossági szándékkal feküdt a sínekre az a balatonfüredi férfi, akit vasárnap este hat óra után gázolt halálra a vonat Balatonfüreden. 2008. november 23. 19:58 Megjött az első hó! / - veszélyes emelkedők - Az éjszakai és a késő délutáni hó idáig csak apróbb kellemetlenségeket okozott, vigyázni azonban nagyon célszerű a veszélyesebb szakaszokon. 2008. november 22. 20:17 Név szerinti szavazást kedden! / – nemcsak anyagi, de lelki problémákkal is meg kell küzdeni – Nemcsak négyévente, de a választások közötti időszakban is foglalkozni kívánunk közéleti kérdésekkel – mondta Horváth Zsolt országgyűlési képviselő szombat délutáni sajtótájékoztatóján, melynek (és az esti lakossági fórumnak) dr. Iván László volt a vendége. A professzor vezértémája ezúttal a nyugdíjasok helyzete volt. Kiemelte, hogy napjainkban egyre több lelki és testi kockázattal kell szembenéznie nemcsak a nyugdíjasok társadalmának, de gyakorlatilag mindenkinek. 2008. november 22. 18:40 A Bárczi megrendítő erejű gálaestje / – elismerés a legjobbaknak – Ebben az esztendőben is gálaműsorral mutatkozott be a Bárczi Gusztáv Általános Iskola. A HEMO-ban rendezett program ismét bizonyított: az intézményben a nevelő-oktató munka példaértékű, s a sérült gyermekek a színpadon is képesek bemutatni tudásukat. 2008. november 21. 23:25 Magyarország Brüsszelből nézve / Minden tekintetben zuhantak a mutatóink a huszonhetek között Miközben itthon Magyarországon azon lehetőségeket kutatjuk, miként evickéljünk ki a pénzügyi-gazdasági válság sűrűjéből, mentőöveket dobunk és segélycsomagért fordulunk, majd farigcsáljuk a költségvetést, Európa szigorú szemmel tekint ránk. Az Európai Parlamentben ülő képviselőink is azt tapasztalják, egyre gyakoribb a számonkérés, a megállapítás, mi szerint nem teljesítjük a vállalásokat: gyarapszik az államadósság, újabb hiteleket veszünk fel, és zuhanórepülésben van a gazdasági növekedésünk. Egyre világosabb, hogy a belügy nem mindig belügy, főleg ha az kihat a nemzetközi érdekképviseletre, érdekérvényesítésre. Néhány napot Brüsszelben töltve láthatjuk, ez történik. Lehorgasztott fejjel kell-e járnunk, miként változott Magyarország megítélése az Európai Unióban? – erről beszélgettünk Szájer Józseffel, az EP néppárti képviselőjével. 2008. november 21. 22:02
... 1533 1534 1535 1536 1537 ...
sport
Bajnokok Ligája: kétgólos hátrányban Szoboszlaiék és a Barcelona is A Szoboszlai Dominikkal és Kerkez Milossal felálló Liverpool FC a címvédő Paris Saint-Germain otthonában, az FC Barcelona pedig hazai pályán az Atlético Madridtól kapott ki 2-0-ra a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjének szerdai, első mérkőzésén. Férfi kézilabda BL: a Kielce búcsúztatásával negyeddöntős a Szeged A Szeged negyeddöntőbe jutott a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában, mivel a rájátszás első fordulójának 26-23-ra megnyert első mérkőzését követően a szerdai visszavágón 32-32-es döntetlent játszott a lengyel Kielce otthonában. Női kézilabda Eurokupa: könnyed magyar siker Törökországban Az Európa-bajnoki bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott 42-23-ra nyerte meg szerdai Eurokupa-mérkőzését Törökország vendégeként. MotoGP/Superbike-vb - Schmidt Ádám: több szempontból is fontos mindkét verseny Több szempontból is fontos, hogy a gyorsaságimotoros-világbajnokság és a Superbike-vb magyar futamait az idén is megrendezik a balatonfőkajári Balaton Park Circuiten a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökséggel (NRÜ) és a Hungaroring Sport Zrt.-vel együttműködésben - mondta szerdán Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár. Női kézilabda MK: Győr-Ferencváros rangadóval kezdődik a négyes döntő A címvédő Ferencváros és a bajnok Győri Audi ETO KC játssza majd az első elődöntőt a női kézilabda Magyar Kupa tatabányai négyes döntőjében. Xavier Pascual: Párizsban is a győzelem a célunk! Nem a hazai pályán kiharcolt nyolcgólos előny megtartásáért, hanem a győzelemért lép pályára csütörtökön (kezdés: 20.45) Párizsban a One Veszprém férfi kézilabdacsapata a Bajnokok Ligája rájátszásában. Bajnokok Ligája: Madridban nyert a Bayern, Lisszabonban az Arsenal A Bayern München 2-1-re nyert a Real Madrid otthonában a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjének keddi, első mérkőzésén, az Arsenal pedig 1-0-ra győzött a Sporting CP vendégeként. Férfi kézilabda EL: az Elverum kiesett, a Melsungen továbbjutott A két magyar válogatott játékossal felálló norvég Elverum HB a rájátszás első fordulójában búcsúzott a férfi kézilabda Európa Ligában, a három magyart foglalkoztató német MT Melsungen viszont a negyeddöntőbe jutott. Elhunyt Mircea Lucescu, a román válogatott szövetségi kapitánya Elhunyt Mircea Lucescu, a román válogatott szövetségi kapitánya - írja az Agerpres a bukaresti sürgősségi egyetemi kórház közleménye alapján. Szerződést hosszabbított szlovén átlövőjével az OTP Bank-Pick Szeged Az OTP Bank-Pick Szeged férfi kézilabdacsapata a hivatalos honlapján jelentette be, hogy meghosszabbította Borut Mackovsek szerződését.
kézilabda
Férfi kézilabda BL: a Kielce búcsúztatásával negyeddöntős a Szeged A Szeged negyeddöntőbe jutott a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában, mivel a rájátszás első fordulójának 26-23-ra megnyert első mérkőzését követően a szerdai visszavágón 32-32-es döntetlent játszott a lengyel Kielce otthonában. Női kézilabda Eurokupa: könnyed magyar siker Törökországban Az Európa-bajnoki bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott 42-23-ra nyerte meg szerdai Eurokupa-mérkőzését Törökország vendégeként. Női kézilabda MK: Győr-Ferencváros rangadóval kezdődik a négyes döntő A címvédő Ferencváros és a bajnok Győri Audi ETO KC játssza majd az első elődöntőt a női kézilabda Magyar Kupa tatabányai négyes döntőjében. Xavier Pascual: Párizsban is a győzelem a célunk! Nem a hazai pályán kiharcolt nyolcgólos előny megtartásáért, hanem a győzelemért lép pályára csütörtökön (kezdés: 20.45) Párizsban a One Veszprém férfi kézilabdacsapata a Bajnokok Ligája rájátszásában. Férfi kézilabda EL: az Elverum kiesett, a Melsungen továbbjutott A két magyar válogatott játékossal felálló norvég Elverum HB a rájátszás első fordulójában búcsúzott a férfi kézilabda Európa Ligában, a három magyart foglalkoztató német MT Melsungen viszont a negyeddöntőbe jutott. Szerződést hosszabbított szlovén átlövőjével az OTP Bank-Pick Szeged Az OTP Bank-Pick Szeged férfi kézilabdacsapata a hivatalos honlapján jelentette be, hogy meghosszabbította Borut Mackovsek szerződését. Női kézilabda EL: a házigazdával játszik az Esztergom az elődöntőben A négyes döntő házigazdájával, a francia Dijonnal találkozik a MOL Esztergom a női kézilabda Európa Liga elődöntőjében. Európai kézilabdaligák: Tóth Rajmond és Jánosi is remekelt Spanyolországban Tóth Rajmond és Jánosi Tamás is csapata legeredményesebb játékosa volt a spanyol férfi kézilabda-bajnokság vasárnapi játéknapján. Férfi kézilabda EK: a bosnyák RK Izvidac vár a Tatabányára az elődöntőben A bosnyák RK Izvidac lesz a MOL Tatabánya KC ellenfele a férfi kézilabda Európa Kupa elődöntőjében. Európai kézilabdaligák: Vámos Petra csapata idén is kupadöntős Vámos Petra három góljával a címvédő Metz HB 41-23-ra verte a Paris 92 csapatát a női kézilabda Francia Kupa szombati elődöntőjében.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.