Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

közélet

Kivitelezhetetlen a foglalkoztatási szaktárca koncepciója / Ülésezett a foglalkoztatási és munkaügyi bizottság Meghallgatta kedden Szűcs Erika miniszter asszony beszámolóját a parlament szakbizottsága, hogyan képzeli el a tárca a válság kezelését és a gazdaság élénkítését. Szűcs Erika 1400 milliárd forint közvetlen gazdaságfejlesztési támogatásról és további 2000 milliárd gazdaságélénkítő beruházásról beszélt. Elmondta, hogy szoros együttműködésben kívánnak dolgozni a jövőben a Pénzügyminisztériummal és a Nemzeti Fejlesztési Gazdasági tárcával. Bernáth Ildikó szerint a javaslatok megvalósulásának lehetősége bizonytalan. A fideszes képviselő, bizottsági alelnök még arra a kérdésére sem kapott választ, hogy a foglalkoztatás elősegítésére felhasznált 5-600 millió forintból hányan jutottak ténylegesen munkához. 2008. december 3. 14:35 "Tízezer fecske" a régióban / – jelentős volt a pályázói érdeklődés – November 5-én indult útjára az a konferencia sorozat, amely a Gazdasági Versenyképesség Operatív Program eredményeit foglalja össze. Az esemény közép-dunántúli régiós záró rendezvényeit a három megyeszékhelyen (Tatabányán, Veszprémben, Székesfehérvárott) rendezi a napokban, a szervező MAG Zrt. 2008. december 3. 13:26 Pannon Egyetem: nyilatkozati pingpong és struccpolitika Több mint négyszáz jelenlegi és végzett magyar szakos hallgató írta alá egy hét alatt azt a petíciót, amelyben a Magyar Irodalomtudományi Tanszék alapítója és vezetője, dr. Kovács Árpád elbocsátása ellen tiltakoznak. Véleményük szerint sem szakmailag, sem anyagilag nem indokolható meg a Kar dékánjának, dr. Szilágyi Istvánnak a döntése az elismert szakember menesztéséről. Az aláírásokat tartalmazó íveket kedden több mint száz diák és a sajtó jelenlétében szerették volna átadni a kar vezetőjének, aki végül zárt ajtók mögött vette azt át, majd sietve távozott. 2008. december 3. 9:24 Ma van a fogyatékos emberek világnapja / – fiatalok és idősek egyaránt életterünk részei – Ma van a fogyatékos emberek világnapja, aminek évenkénti megtartásáról 1992-ben döntött az ENSZ. Ezen a napon világszerte felhívják a figyelmet a betegség, baleset vagy katasztrófa következtében fogyatékossá vált emberek problémáira. 2008. december 3. 9:01 Központi kérdés: szakképzés A megfelelő oktatók hiánya az oktatási szférában mindenhol problémát jelent, és ez alól a szakképzés sem kivétel. Mennyiségi és minőségi hiányosságokról is szó van, melyek felszámolásához nem elegendőek a strukturális átalakítások, forrásokra és szemléletváltásra is szükség van. A Területi Integrált Szakképző Központok létrehozása jó kezdeményezés, de több problémára nem nyújt megoldást. Sándor Mátyás, a Medgyaszay István Szakképző Iskola és Kollégium igazgatója értékelte a vehir.hu számára a szakképzés jelenlegi helyzetét. 2008. december 2. 23:27 Egy órán belül két körözött December elsején éjszaka balatonfüredi rendőrök igazoltattak egy 25 éves hölgyet, akinél azonban személyazonosságot igazoló okmány nem volt, ezért a kapitányságra előállították. A priorálásnál azonban kiderült, hogy nevezett személyt az Ajkai Rendőrkapitányság körözi. 2008. december 2. 23:16 A normatíva-csökkentés ellehetetleníti a kistérségeket / Törvénymódosítást kezdeményez nyolc többcélú kistérségi társulás elnöke Egy november 18.-i egyeztető fórumon fogalmaztak módosító indítványt a többcélú kistérségi társulások, melyet a közelmúltban Szili Katalinhoz, az Országgyűlés elnökéhez is eljuttattak. Az ügyet Szedlák Attila, Litér polgármestere, a Kelet-Balatoni Kistérség Többcélú Társulásának elnöke vette a vállára. 2008. december 2. 17:00 „Mi lesz veletek kisiskolák?” / Országos iskolamegmentő kampány indul Országjáró helyzetértékelési kampányt indított a Fidesz és a KDNP a vidéki kisiskolák helyzetéről. Az akciót Soltész Miklós, a Fidesz–KDNP parlamenti frakciószövetség népjóléti kabinetjének vezetője jelentette be Márokpapiban. Egy hosszú távra építkező országban nem lehet kérdés a kis iskolák fenntartása – jelentette ki a politikus. 2008. december 2. 16:06 És ha mégis eljön… / – gondolatok 2008 adventjén – Mi lesz, ha eljön, mégis eljön? – kérdezte tőlem a minap valaki. Mi lesz, ha mégis eljön, s ítél aszerint, amit lát? Mi lesz, ha mégis eljön, s ítél aszerint, amit mondanak neki? Mi lesz, ha mégis eljön, s ítél aszerint, amint azt megírták róla? 2008. december 2. 15:40 Átnyomták az adótörvényt, húztak a 13. havi nyugdíjból is / „Bernáth Ildikó: nem ilyen ajándékot várt karácsonyra az ország!” Az Országgyűlés hétfőn 198 igen szavazattal, 181 ellenében megszavazta az adó- és járuléktörvények módosítását. Változik a személyi jövedelemadó kedvezménye, a képviselőknek fizetniük kell költségtérítésük után. A nyugdíjasoknál is faragtak. A nyugdíjtörvény a jövő évre 80 ezer forintban maximálja a 13. havi nyugdíjat, de azt is csak azok kaphatják, akik betöltötték a 62. életévüket. Míg az SZDSZ nem, addig az MDF megszavazta Gyurcsány adócsomagját. Kóka János szerint a kormány által benyújtott adócsomag nem szolgálja a munkahelyteremtést, nem egyszerűsíti az adórendszert. Herényi Károly azt mondja, az adócsomag támogatásától függetlenül, a költségvetési fő számokat nem szavazza meg az MDF frakciója. 2008. december 2. 14:58 Irodalmi-díjat alapít az EU Irodalmi díjat alapít az Európai Unió - jelentette be Ján Figel kulturális biztos Brüsszelben. Elsősorban fiatal, új tehetségeket szeretnének jutalmazni, olyanokat, akik írásaikkal hozzájárulnak az unió sokszínűségének megőrzéséhez. A kitüntetést először jövőre ítélik majd oda az írók és kiadók európai egyesületeinek szervezésében. A díjazottak műveit segítenek hazájukon kívül is terjeszteni. 2008. december 2. 14:10 Wass Albert szobrot avattak Tapolcán Wass Albert erdélyi írófejedelemnek avattak mellszobrot a hétvégén, Tapolcán, a Batsányi utca Fő tér felőli végén, a szintúgy az író nevét viselő könyvtárnál. A szobor a tapolcai születésű Kossuth-díjas Marton László, tapolcai születésű szobrászművész utolsó alkotása, 3 héttel halála előtt készült el vele. 2008. december 2. 12:16 Nem kacsa – jönnek a dubaiak! / 300 szobás szálloda élményfürdővel, már csak helyszínt kell választani Hetekkel ezelőtt röppent fel a hír, hogy egy dubai befektető csoport luxus sporthotelt építene Veszprémben, ám ezt sokan máig kétkedve fogadták. Debreczenyi János kedden sajtótájékoztatón megerősítette a korábbi információkat. A múlt héten ismételten itt jártak a befektetők, akikkel több helyszínt is bejártak és jelen állás szerint a tárgyalások olyan fázisba érkeztek, amikor komolyan lehet venni az érdeklődést – mondta a polgármester. 2008. december 2. 11:36 Bekeményít az APEH / – több a szigorítás, mint a könnyítés – Az adótörvényeket végül elfogadta a Parlament, annak ellenére, hogy az SZDSZ tegnap határozottan kijelentette: nem szavazza meg. Kóka János frakcióvezető most kezdett volna újabb variációk kidolgozásába, holott a törvény annyit csúszott, hogy egy része csak februárban léphet hatályba. 2008. december 2. 9:27
... 1530 1531 1532 1533 1534 ...
sport
Bajnokok Ligája: kétgólos hátrányban Szoboszlaiék és a Barcelona is A Szoboszlai Dominikkal és Kerkez Milossal felálló Liverpool FC a címvédő Paris Saint-Germain otthonában, az FC Barcelona pedig hazai pályán az Atlético Madridtól kapott ki 2-0-ra a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjének szerdai, első mérkőzésén. Férfi kézilabda BL: a Kielce búcsúztatásával negyeddöntős a Szeged A Szeged negyeddöntőbe jutott a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában, mivel a rájátszás első fordulójának 26-23-ra megnyert első mérkőzését követően a szerdai visszavágón 32-32-es döntetlent játszott a lengyel Kielce otthonában. Női kézilabda Eurokupa: könnyed magyar siker Törökországban Az Európa-bajnoki bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott 42-23-ra nyerte meg szerdai Eurokupa-mérkőzését Törökország vendégeként. MotoGP/Superbike-vb - Schmidt Ádám: több szempontból is fontos mindkét verseny Több szempontból is fontos, hogy a gyorsaságimotoros-világbajnokság és a Superbike-vb magyar futamait az idén is megrendezik a balatonfőkajári Balaton Park Circuiten a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökséggel (NRÜ) és a Hungaroring Sport Zrt.-vel együttműködésben - mondta szerdán Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár. Női kézilabda MK: Győr-Ferencváros rangadóval kezdődik a négyes döntő A címvédő Ferencváros és a bajnok Győri Audi ETO KC játssza majd az első elődöntőt a női kézilabda Magyar Kupa tatabányai négyes döntőjében. Xavier Pascual: Párizsban is a győzelem a célunk! Nem a hazai pályán kiharcolt nyolcgólos előny megtartásáért, hanem a győzelemért lép pályára csütörtökön (kezdés: 20.45) Párizsban a One Veszprém férfi kézilabdacsapata a Bajnokok Ligája rájátszásában. Bajnokok Ligája: Madridban nyert a Bayern, Lisszabonban az Arsenal A Bayern München 2-1-re nyert a Real Madrid otthonában a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjének keddi, első mérkőzésén, az Arsenal pedig 1-0-ra győzött a Sporting CP vendégeként. Férfi kézilabda EL: az Elverum kiesett, a Melsungen továbbjutott A két magyar válogatott játékossal felálló norvég Elverum HB a rájátszás első fordulójában búcsúzott a férfi kézilabda Európa Ligában, a három magyart foglalkoztató német MT Melsungen viszont a negyeddöntőbe jutott. Elhunyt Mircea Lucescu, a román válogatott szövetségi kapitánya Elhunyt Mircea Lucescu, a román válogatott szövetségi kapitánya - írja az Agerpres a bukaresti sürgősségi egyetemi kórház közleménye alapján. Szerződést hosszabbított szlovén átlövőjével az OTP Bank-Pick Szeged Az OTP Bank-Pick Szeged férfi kézilabdacsapata a hivatalos honlapján jelentette be, hogy meghosszabbította Borut Mackovsek szerződését.
kézilabda
Férfi kézilabda BL: a Kielce búcsúztatásával negyeddöntős a Szeged A Szeged negyeddöntőbe jutott a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában, mivel a rájátszás első fordulójának 26-23-ra megnyert első mérkőzését követően a szerdai visszavágón 32-32-es döntetlent játszott a lengyel Kielce otthonában. Női kézilabda Eurokupa: könnyed magyar siker Törökországban Az Európa-bajnoki bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott 42-23-ra nyerte meg szerdai Eurokupa-mérkőzését Törökország vendégeként. Női kézilabda MK: Győr-Ferencváros rangadóval kezdődik a négyes döntő A címvédő Ferencváros és a bajnok Győri Audi ETO KC játssza majd az első elődöntőt a női kézilabda Magyar Kupa tatabányai négyes döntőjében. Xavier Pascual: Párizsban is a győzelem a célunk! Nem a hazai pályán kiharcolt nyolcgólos előny megtartásáért, hanem a győzelemért lép pályára csütörtökön (kezdés: 20.45) Párizsban a One Veszprém férfi kézilabdacsapata a Bajnokok Ligája rájátszásában. Férfi kézilabda EL: az Elverum kiesett, a Melsungen továbbjutott A két magyar válogatott játékossal felálló norvég Elverum HB a rájátszás első fordulójában búcsúzott a férfi kézilabda Európa Ligában, a három magyart foglalkoztató német MT Melsungen viszont a negyeddöntőbe jutott. Szerződést hosszabbított szlovén átlövőjével az OTP Bank-Pick Szeged Az OTP Bank-Pick Szeged férfi kézilabdacsapata a hivatalos honlapján jelentette be, hogy meghosszabbította Borut Mackovsek szerződését. Női kézilabda EL: a házigazdával játszik az Esztergom az elődöntőben A négyes döntő házigazdájával, a francia Dijonnal találkozik a MOL Esztergom a női kézilabda Európa Liga elődöntőjében. Európai kézilabdaligák: Tóth Rajmond és Jánosi is remekelt Spanyolországban Tóth Rajmond és Jánosi Tamás is csapata legeredményesebb játékosa volt a spanyol férfi kézilabda-bajnokság vasárnapi játéknapján. Férfi kézilabda EK: a bosnyák RK Izvidac vár a Tatabányára az elődöntőben A bosnyák RK Izvidac lesz a MOL Tatabánya KC ellenfele a férfi kézilabda Európa Kupa elődöntőjében. Európai kézilabdaligák: Vámos Petra csapata idén is kupadöntős Vámos Petra három góljával a címvédő Metz HB 41-23-ra verte a Paris 92 csapatát a női kézilabda Francia Kupa szombati elődöntőjében.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.