Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

közélet

Az ukránok kiegészítés nélkül aláírták a gázszerződést Ukrajna újra aláírta az Európába irányuló orosz gázszállítások tranzitját ellenőrizni hivatott megfigyelőkről szóló megállapodást, immár kiegészítések nélkül – jelentette be a Gazprom. Az orosz monopólium küldöttsége reggel Kijevben tárgyalt, és ennek eredményeként jött létre az aláírás. 2009. január 12. 9:58 Bizonytalan még a gázhelyzet / – Ukrajna aláírna – Egyre nagyobb nemzetközi érdeklődés övezi az orosz-ukrán gázcsatát, melynek egészen bizonyos, hogy nyertese nem nagyon lesz, de vesztese nagyon sok. Jó hír a sok rossz között, hogy Magyarország – tartalékai és saját kitermelése révén – még hosszú ideig képes kitartani (sőt: „baráti” gesztussal szomszédunknak is jut belőle). Aggasztó viszont, hogy Európa több országa is fogyasztói határon van (igaz, Ausztriának például egyéb forrásból van pótlási lehetősége). 2009. január 12. 9:45 Ezer csendes felvonuló a Budapesten eltűnt francia lányért Megközelítőleg ezren vettek részt Párizsban vasárnap azon a csendes felvonuláson, amelyet a Budapesten eltűnt Ophélie Bretnacher barátai szerveztek, hogy így fejezzék ki szolidaritásukat a francia diáklány hozzátartozóival. A menetben a családon és a barátokon kívül részt vett Reims városának nemzetgyűlési képviselője, Catherine Vautrin volt miniszter, s hivatalosan képviseltette magát Magyarország párizsi nagykövetsége Nott Miklós főkonzul személyében. A részvevők az Eiffel-torony mellett lévő Mars-mezőről a XVI. kerületben található magyar nagykövetség elé vonultak, ahol Nikicser László, Magyarország párizsi nagykövete a külképviselet épületében fogadta a család tagjait és a sajtó képviselőit. 2009. január 12. 8:55 Országszerte magas légszennyezettségre figyelmeztet a zöldtárca A kedvezőtlen meteorológiai helyzet miatt a levegő szennyezettsége az elmúlt napokban az ország egész területén jelentősen megemelkedett. A szállópor koncentrációja több mérőállomás környezetében elérte vagy meghaladta a tájékoztatási küszöbértéket. A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium arra kéri a lakosokat, egészségük védelme érdekében ne tartózkodjanak hosszú ideig a településeken belül a szabadban. Aki teheti, hagyja otthon az autóját, használja a tömegközlekedést, hogy a légszennyezettség ne növekedjen. 2009. január 10. 20:54 Ötven éve kezdte pályáját / – sportoló és ügyvéd – Dr. Tóth Béla ügyvéd életpályáját üdvözölte, illetve megköszönte a korábbi és jelenlegi együttműködést Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke, valamint dr. Zsédenyi Imre, Veszprém megye főjegyzője abból az alkalomból, hogy életpályáját ötven évvel ezelőtt a megyeházán kezdte meg pénzügyi előadóként, majd csoportvezetőként, illetve élvonalbeli focistaként. 2009. január 10. 20:22 Gázszünet - reagálás nyílt levélben / megoszlik az érintettek véleménye Levélben kereste fel a Vehír szerkesztőségét Katanics Sándor országgyűlési képviselő (MSZP), aki - volt igazgatóként - másképp vélekedik a gázszünetről. Szerkesztőségünk a levelet változatlan formában adja tovább. Megjegyezzük: a téma fontosságára való tekintettel várjuk a szakértő hozzászólásokat. 2009. január 10. 20:05 Továbbra is veszélyes a Balaton jege / – ne várjunk áldozatokra! – A Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata és a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság közös közleményben erősítették meg, hogy továbbra is életveszélyes sok helyütt a Balaton jege. 2009. január 9. 21:06 Megemlékezés a Brusznyai-emlékműnél / – gyertyafénynél tisztelegtek a veszprémiek – A mártírhalált halt pedagógusra, Brusznyai Árpádra emlékeztek péntek este a veszprémiek a megyeháza előtti parkban. 2009. január 9. 20:48 Még készül a Pannon Egyetem költségvetése A felsőoktatásban dolgozókat nagyban érintheti a 2009-es költségvetés, azonban az intézmények még nem kaptak meg minden információt tervezetük elkészítéséhez. Zsiborácsné Petró Máriától, a Pannon Egyetem gazdasági igazgatójától megtudtuk, hogy már rendelkezésükre állnak az első irányszámok, ezekben azonban december óta változások történhettek. Bár a 13. havi fizetések elmaradnak, ennek részleges kompenzálására a Kormány egyszeri kereset-kiegészítést hagyott jóvá. Az egyetem költségvetési tervezetét február 28-ig köteles az Oktatási Minisztériumnak benyújtani, melyben tavalyhoz képest átrendeződés történt a személyi és dologi keretek között, ezutóbbi javára. A tervek azonban a legfrissebb mutatók hiányában még nem véglegesek, ezeket az intézmény januárban várja. 2009. január 9. 14:04 Sümeg továbbra is hátrányban marad? / – több fórumon is elutasították a képviselő kérdéseit – Vannak-e, s ha igen, akkor miféle lehetőségek arra, hogy a megye munkanélküliség szempontjából egyik leghátrányosabb városában, Sümegen és környékén javuljon a helyzet? Erre igyekezett választ kapni több minisztériumnál is Bernáth Ildikó (Fidesz) országgyűlési képviselő, aki tapasztalatairól pénteken számolt be a sajtó munkatársainak. 2009. január 9. 13:49 Szénszünet az iskolákban? Nem lesz tanítás hétfőn / – nem tudja a jobb kéz? – Pakoljon-e a kis- és nagydiák hétfőre valamit a táskájába? Avagy maradjon otthon három napig? Úgy tűnik, ennek a hétnek az utolsó tanítási napján is nehéz biztosat mondani a nebulóknak. A hétfő azonban biztosnak tűnik. 2009. január 9. 10:06 Mégsem lesz munkanap szombat A miniszterelnök kezdeményezése alapján úgy döntött az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT), hogy január 10-e, szombat mégsem lesz munkanap - közölte a kormányszóvivő. Daróczi Dávid elmondta: a javaslatot az energiaügyekért felelős miniszter tolmácsolta az OÉT ülésén, amelyen a munkaadói és a munkavállalói oldal is egyetértett a felvetéssel. A miniszterelnök a javaslatát azzal indokolta, hogy a meteorológiai előrejelzések szerint péntek és szombat is az egyik leghidegebb nap lesz ezen a télen, s ez a szokásosnál magasabb gázfelhasználást eredményezhet - tette hozzá. Január 10-e így pihenőnap lesz, helyette március 28-án lesz munkanap. 2009. január 9. 8:40 Magyarország mégis ad gázt Szerbiának Magyarország 1-2 millió köbméter gázt ad el Szerbiának, ami 4-6 órán belül már ott lehet - jelentette be Gyurcsány Ferenc miniszterelnök csütörtökön. A kormányfő szerint erre az ad lehetőséget, hogy szerdán elmaradt Magyarországon az esti fogyasztási csúcs, amellyel az emberek hárommillió köbméter gázt spóroltak meg. A gázeladást naponta újratárgyalják, és csak addig folytatják, amíg nem jár Magyarország számára aránytalan korlátozással. Szerbia napi 10 millió köbméteres gázfogyasztásának mintegy 95 százalékát eddig az Ukrajnán és Magyarországon keresztül érkező orosz gáz fedezte, de a szállítás kedd délután óta szünetel. 2009. január 8. 15:36 Verseny az Európai Ifjúsági Károly-díjért: módosított határidő / – van már magyar díjazott – Az Európai Parlament és az aacheni Nemzetközi Károly-díj Alapítvány második alkalommal hirdeti meg az Európai Ifjúsági Károly-díjért folytatott versenyt. A pályázat azokat a 16 és 30 év közötti fiatalokat célozza meg, akik olyan európai szintű projektekben vesznek részt, amelyek elősegítik egymás kölcsönös megértését Európában. A pályázat kiírói február 16-ra módosították a beadási határidőt. 2009. január 8. 11:28
... 1516 1517 1518 1519 1520 ...
sport
Megőrizte nyolcgólos előnyét Párizsban, BL-negyeddöntős a Veszprém! Múlt heti, hazai nyolcgólos sikere után csütörtök este idegenben 35–35-ös döntetlent ért el a Paris Saint-Germain ellen a One Veszprém férfi kézilabdacsapata, amely így bejutott a legjobb nyolc közé az elitsorozatban. Mozgásba jöttek a szeniorok A sportrégió szenior korosztálya számára rendeztek rendszeres testmozgásra ösztönző sportprogramot április elején. Női kézilabda Eurokupa: Kovács helyett Grosch került a keretbe Kovács Anett helyett Grosch Vivien került a magyar női kézilabda-válogatott keretébe, amely az Eurokupa utolsó fordulójára készül. Tehetségkutató táborban bizonyíthattak a VESC fiatal birkózói A Veszprémi Egyetemi Sport Club (VESC) két fiatal versenyzője, Magyarósi Zsombor és Sipos János is megmutatta tehetségét a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia által szervezett táborban. Az első a második ellen – csúcsrangadó a vármegyei fociélvonalban Az éllovas Balatonalmádi a második helyezett Sümeghez látogat a Vehir.hu vármegyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság 20. fordulójának szombati rangadóján. Bajnokok Ligája: kétgólos hátrányban Szoboszlaiék és a Barcelona is A Szoboszlai Dominikkal és Kerkez Milossal felálló Liverpool FC a címvédő Paris Saint-Germain otthonában, az FC Barcelona pedig hazai pályán az Atlético Madridtól kapott ki 2-0-ra a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjének szerdai, első mérkőzésén. Férfi kézilabda BL: a Kielce búcsúztatásával negyeddöntős a Szeged A Szeged negyeddöntőbe jutott a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában, mivel a rájátszás első fordulójának 26-23-ra megnyert első mérkőzését követően a szerdai visszavágón 32-32-es döntetlent játszott a lengyel Kielce otthonában. Női kézilabda Eurokupa: könnyed magyar siker Törökországban Az Európa-bajnoki bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott 42-23-ra nyerte meg szerdai Eurokupa-mérkőzését Törökország vendégeként. MotoGP/Superbike-vb - Schmidt Ádám: több szempontból is fontos mindkét verseny Több szempontból is fontos, hogy a gyorsaságimotoros-világbajnokság és a Superbike-vb magyar futamait az idén is megrendezik a balatonfőkajári Balaton Park Circuiten a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökséggel (NRÜ) és a Hungaroring Sport Zrt.-vel együttműködésben - mondta szerdán Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár. Női kézilabda MK: Győr-Ferencváros rangadóval kezdődik a négyes döntő A címvédő Ferencváros és a bajnok Győri Audi ETO KC játssza majd az első elődöntőt a női kézilabda Magyar Kupa tatabányai négyes döntőjében.
kézilabda
Női kézilabda Eurokupa: Kovács helyett Grosch került a keretbe Kovács Anett helyett Grosch Vivien került a magyar női kézilabda-válogatott keretébe, amely az Eurokupa utolsó fordulójára készül. Férfi kézilabda BL: a Kielce búcsúztatásával negyeddöntős a Szeged A Szeged negyeddöntőbe jutott a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában, mivel a rájátszás első fordulójának 26-23-ra megnyert első mérkőzését követően a szerdai visszavágón 32-32-es döntetlent játszott a lengyel Kielce otthonában. Női kézilabda Eurokupa: könnyed magyar siker Törökországban Az Európa-bajnoki bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott 42-23-ra nyerte meg szerdai Eurokupa-mérkőzését Törökország vendégeként. Női kézilabda MK: Győr-Ferencváros rangadóval kezdődik a négyes döntő A címvédő Ferencváros és a bajnok Győri Audi ETO KC játssza majd az első elődöntőt a női kézilabda Magyar Kupa tatabányai négyes döntőjében. Xavier Pascual: Párizsban is a győzelem a célunk! Nem a hazai pályán kiharcolt nyolcgólos előny megtartásáért, hanem a győzelemért lép pályára csütörtökön (kezdés: 20.45) Párizsban a One Veszprém férfi kézilabdacsapata a Bajnokok Ligája rájátszásában. Férfi kézilabda EL: az Elverum kiesett, a Melsungen továbbjutott A két magyar válogatott játékossal felálló norvég Elverum HB a rájátszás első fordulójában búcsúzott a férfi kézilabda Európa Ligában, a három magyart foglalkoztató német MT Melsungen viszont a negyeddöntőbe jutott. Szerződést hosszabbított szlovén átlövőjével az OTP Bank-Pick Szeged Az OTP Bank-Pick Szeged férfi kézilabdacsapata a hivatalos honlapján jelentette be, hogy meghosszabbította Borut Mackovsek szerződését. Női kézilabda EL: a házigazdával játszik az Esztergom az elődöntőben A négyes döntő házigazdájával, a francia Dijonnal találkozik a MOL Esztergom a női kézilabda Európa Liga elődöntőjében. Európai kézilabdaligák: Tóth Rajmond és Jánosi is remekelt Spanyolországban Tóth Rajmond és Jánosi Tamás is csapata legeredményesebb játékosa volt a spanyol férfi kézilabda-bajnokság vasárnapi játéknapján. Férfi kézilabda EK: a bosnyák RK Izvidac vár a Tatabányára az elődöntőben A bosnyák RK Izvidac lesz a MOL Tatabánya KC ellenfele a férfi kézilabda Európa Kupa elődöntőjében.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.