Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

közélet

Történelmi mélypontra zuhant a forint / – már várható volt – A forint 287,50/80 forintra gyengült az euróval szemben ma reggelre a budapesti bankközi piacon, ez újabb történelmi rekordnak számít, ilyen magas forint/euró árfolyamot még sohasem jegyeztek. 2009. január 20. 9:17 Zirci rendőr mentette meg a 14 éves lányt / – hátán vitte egy darabon – Szombat délután 15 órakor az MRFK ügyeletére érkezett segélyhívás egy 14 éves lánytól, aki elmondta, hogy Dudar és Kardosrét között a vasúti sínek mellett eltévedt, ezért segítséget kér. A Zirci Rendőrőrs szolgálatparancsnoka, Komenda József törzszászlós azonnal a segítségére indult, közben a szolgálatban lévő járőröket Dudarra küldte, hogy a vasúti töltés mellett induljanak el Zirc irányába a kislány keresésére. A gépkocsit Kardosrét belterületén hagyva gyalog elindult az eltévedt lányért, közben a rendőrség központi ügyeletével folyamatos telefonkapcsolatot tartott. A segélykérő a telefonban közölte az ügyelettel, hogy elesett, nem tud lábra állni, és úgy hallja, a vonat közeledik felé, ő pedig a síneken fekszik. 2009. január 19. 15:12 Hamis navigációs szoftverek Veszprémben Megtévesztő, hamis Nav'N'Go szoftverek jelentek meg veszprémi és szolnoki boltokban – jelentette be a szoftverfejlesztő cég márkavédelmi képviselete, az IPR Consulting Kft. A Vám- és Pénzügyőrség által tartott ellenőrzések során olyan megtévesztő "iGO My way" szoftverek kerültek elő, melyeket a fogyasztók könnyen eredetinek gondolhatnak. 2009. január 19. 11:55 Környezettudatos nevelés már apró korban / – szelektív hulladékgyűjtés az Egry úti óvodában – Évek óta tudatos környezetvédelmi nevelés folyik a veszprémi Egry úti óvodában, ahol mától a kicsik a foglalkoztató helyiségekben is szelektíven helyezhetik el a napi hulladékot. A gyűjtőket Veszprém alpolgármestere, Czaun János adta át a gyermekeknek. 2009. január 19. 11:35 Februártól új irányítási rendszerben működik a Fidesz Nemcsak az EP-kampány miatt, hanem az előttünk álló parlamenti választás miatt is egy teljesen új irányítási rendszerben működik majd a Fidesz: az egész szervezetet egészen más rendszerben, más emberekkel fogják irányítani - mondta Orbán Viktor az MR1-Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorának adott interjúban. A Fidesz szombaton meghirdetett európai parlamenti választási listájával kapcsolatban Deutsch Tamás szerepéről - aki a pártelnöki kabinetet vezeti, s aki befutó helyet kapott a listán - Orbán Viktor közölte: ezen a poszton szükségszerű a változás. 2009. január 19. 9:07 Gyurcsány: édes és keserű pirula is lesz A világgazdasági válságra adandó válaszok között lesznek olyanok, amelyek egyeseknek tetszeni fognak, másokat pedig érzékenyen érintenek - jelentette ki Gyurcsány Ferenc miniszterelnök pénteken Budapesten. "Lesz édes és lesz keserű pirula ebben a dobozban" - fogalmazott a kormány által javasolandó válságkezelő intézkedések kapcsán a kormányfő az MSZP-frakció tagjaival kezdeményezett konzultáció előtt. A miniszterelnök úgy értékelte, hogy az elmúlt hatvan év legbonyolultabb gazdasági átalakulása folyik, és "fel fog fordulni a világ gazdasága". 2009. január 19. 9:03 Kalózpárt Svédországban A világ egyik legismertebb kalózszervezete, a Pirate Bay már régóta dédelget politikai ambíciókat, szeretnének bejutni a helyi és államközi törvényhozói testületekbe – s erre kedvező körülmények esetén talán meg is van az esélyük –, ezért hozták létre a nemzetközi mozgalmat elindító Svéd Kalózpártot, melynek van egy ifjúsági tagozata is, az Ung Pirat (Fiatal Kalózok), amely a TorrentFreak tegnapi tudósítása szerint több mint 1,3 millió svéd korona (kb. 33,6 millió forint) dotációt kapott a kormányzat ifjúsági politikai szervezeteket támogató alapjától. 2009. január 19. 8:21 Cáfol az alpolgármester / – vádemelési javaslat Czaun János ellen? – Vádemelési javaslattal élt a balatonfüredi rendőrkapitányság Veszprém alpolgármesterével, Czaun Jánossal szemben. A megalapozott gyanú szerint magánokirat-hamisítás és hűtlen kezelés vétségét követte el az alpolgármester – tájékoztatta Biró Barna őrnagy, a füredi kapitányság bűnügyi osztályvezetője szombaton az MTI-t. 2009. január 17. 21:39 Végleges a Fidesz EP-listája Véglegesítette európai parlamenti jelöltjeinek listáját a Fidesz. A párt országos választmánya szombati ülésén határozott a lajstromról, amelyet Orbán Viktor pártelnök ismertetett. A jelöltek között szerepel Ékes József, Veszprém megyei parlamenti képviselő is. 2009. január 17. 16:46 Jáhni Istvánt köszöntötték Hetvenedik születésnapja alkalmából köszöntötték Jáhni Istvánt barátai, a jelenlévő volt munkatársak nevében Zsebe Tibor, Debreczenyi János polgármester, Molnár Ernő és Gyimesi Károly képviselők. 2009. január 16. 19:03 Költségvetési egyeztetés: marad a négymilliárdos hiány / – várjuk meg az állami leosztást? – Késő délutánig tartott a veszprémi közgyűlés tagjainak költségvetési egyeztető tárgyalása, ám a négymilliárdos hiány lefaragására nem rukkolt elő senki érdemi javaslattal. A megbeszélésről a Vehír Brányi Mária (Védegylet Veszprémért), Czaun János alpolgármester (Fidesz–MPP), Hartmann Ferenc (MSZP) és dr. Szalay András (SZDSZ) véleményét kérdezte. 2009. január 16. 18:01 Levél a miniszterelnöknek / – középpontban a gázhelyzet – Veszprém Megyei Jogú Város polgármestere, Debreczenyi János január 16-i datálással levelet küldött Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek, melyben a gazdasági és pénzügyi válsággal kapcsolatos gondolatait foglalja össze. A levelet változtatás nélkül bocsátjuk a Vehír olvasói részére. 2009. január 16. 13:45 Paul Badura-Skoda Veszprémben! A világhírű zongoraművész, Paul Badura-Skoda és a Prágai Kamarazenekar lép fel 2009. február 26-án Veszprémben (Egyetem Aula) és 27-én Szombathelyen (MMIK). 2009. január 16. 13:29 Mátyás király krónikái / – gyermekelőadás a Petőfi Színházban – Mátyás király krónikái címmel január 18-án, vasárnap délután három órakor látható a veszprémi Petőfi Színház zenés gyermekelőadása. A Forrás Színház produkcióját Komáromi Sándor rendezte. 2009. január 16. 10:38
... 1513 1514 1515 1516 1517 ...
sport
Megőrizte nyolcgólos előnyét Párizsban, BL-negyeddöntős a Veszprém! Múlt heti, hazai nyolcgólos sikere után csütörtök este idegenben 35–35-ös döntetlent ért el a Paris Saint-Germain ellen a One Veszprém férfi kézilabdacsapata, amely így bejutott a legjobb nyolc közé az elitsorozatban. Mozgásba jöttek a szeniorok A sportrégió szenior korosztálya számára rendeztek rendszeres testmozgásra ösztönző sportprogramot április elején. Női kézilabda Eurokupa: Kovács helyett Grosch került a keretbe Kovács Anett helyett Grosch Vivien került a magyar női kézilabda-válogatott keretébe, amely az Eurokupa utolsó fordulójára készül. Tehetségkutató táborban bizonyíthattak a VESC fiatal birkózói A Veszprémi Egyetemi Sport Club (VESC) két fiatal versenyzője, Magyarósi Zsombor és Sipos János is megmutatta tehetségét a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia által szervezett táborban. Az első a második ellen – csúcsrangadó a vármegyei fociélvonalban Az éllovas Balatonalmádi a második helyezett Sümeghez látogat a Vehir.hu vármegyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság 20. fordulójának szombati rangadóján. Bajnokok Ligája: kétgólos hátrányban Szoboszlaiék és a Barcelona is A Szoboszlai Dominikkal és Kerkez Milossal felálló Liverpool FC a címvédő Paris Saint-Germain otthonában, az FC Barcelona pedig hazai pályán az Atlético Madridtól kapott ki 2-0-ra a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjének szerdai, első mérkőzésén. Férfi kézilabda BL: a Kielce búcsúztatásával negyeddöntős a Szeged A Szeged negyeddöntőbe jutott a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában, mivel a rájátszás első fordulójának 26-23-ra megnyert első mérkőzését követően a szerdai visszavágón 32-32-es döntetlent játszott a lengyel Kielce otthonában. Női kézilabda Eurokupa: könnyed magyar siker Törökországban Az Európa-bajnoki bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott 42-23-ra nyerte meg szerdai Eurokupa-mérkőzését Törökország vendégeként. MotoGP/Superbike-vb - Schmidt Ádám: több szempontból is fontos mindkét verseny Több szempontból is fontos, hogy a gyorsaságimotoros-világbajnokság és a Superbike-vb magyar futamait az idén is megrendezik a balatonfőkajári Balaton Park Circuiten a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökséggel (NRÜ) és a Hungaroring Sport Zrt.-vel együttműködésben - mondta szerdán Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár. Női kézilabda MK: Győr-Ferencváros rangadóval kezdődik a négyes döntő A címvédő Ferencváros és a bajnok Győri Audi ETO KC játssza majd az első elődöntőt a női kézilabda Magyar Kupa tatabányai négyes döntőjében.
kézilabda
Megőrizte nyolcgólos előnyét Párizsban, BL-negyeddöntős a Veszprém! Múlt heti, hazai nyolcgólos sikere után csütörtök este idegenben 35–35-ös döntetlent ért el a Paris Saint-Germain ellen a One Veszprém férfi kézilabdacsapata, amely így bejutott a legjobb nyolc közé az elitsorozatban. Női kézilabda Eurokupa: Kovács helyett Grosch került a keretbe Kovács Anett helyett Grosch Vivien került a magyar női kézilabda-válogatott keretébe, amely az Eurokupa utolsó fordulójára készül. Férfi kézilabda BL: a Kielce búcsúztatásával negyeddöntős a Szeged A Szeged negyeddöntőbe jutott a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában, mivel a rájátszás első fordulójának 26-23-ra megnyert első mérkőzését követően a szerdai visszavágón 32-32-es döntetlent játszott a lengyel Kielce otthonában. Női kézilabda Eurokupa: könnyed magyar siker Törökországban Az Európa-bajnoki bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott 42-23-ra nyerte meg szerdai Eurokupa-mérkőzését Törökország vendégeként. Női kézilabda MK: Győr-Ferencváros rangadóval kezdődik a négyes döntő A címvédő Ferencváros és a bajnok Győri Audi ETO KC játssza majd az első elődöntőt a női kézilabda Magyar Kupa tatabányai négyes döntőjében. Xavier Pascual: Párizsban is a győzelem a célunk! Nem a hazai pályán kiharcolt nyolcgólos előny megtartásáért, hanem a győzelemért lép pályára csütörtökön (kezdés: 20.45) Párizsban a One Veszprém férfi kézilabdacsapata a Bajnokok Ligája rájátszásában. Férfi kézilabda EL: az Elverum kiesett, a Melsungen továbbjutott A két magyar válogatott játékossal felálló norvég Elverum HB a rájátszás első fordulójában búcsúzott a férfi kézilabda Európa Ligában, a három magyart foglalkoztató német MT Melsungen viszont a negyeddöntőbe jutott. Szerződést hosszabbított szlovén átlövőjével az OTP Bank-Pick Szeged Az OTP Bank-Pick Szeged férfi kézilabdacsapata a hivatalos honlapján jelentette be, hogy meghosszabbította Borut Mackovsek szerződését. Női kézilabda EL: a házigazdával játszik az Esztergom az elődöntőben A négyes döntő házigazdájával, a francia Dijonnal találkozik a MOL Esztergom a női kézilabda Európa Liga elődöntőjében. Európai kézilabdaligák: Tóth Rajmond és Jánosi is remekelt Spanyolországban Tóth Rajmond és Jánosi Tamás is csapata legeredményesebb játékosa volt a spanyol férfi kézilabda-bajnokság vasárnapi játéknapján.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.