Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

közélet

Felborult egy teherautó A Haszkovó és a Stromfeld utca kereszteződésében található körforgalomban felborult egy teherautó. 2011. március 9. 10:55 Melegedés kezdődik Lassan lerakhatjuk a téli kabátot, fokozatos melegedés jellemzi a következő napokat. A hajnali fagyok is megszűnnek. 2011. március 9. 10:15 Merjünk közösségi lények lenni! Március 15-ének mindig lesz aktuális üzenete. Figyelmeztet, hogy legyünk hűek ahhoz, amit ifjonti hevületünkben egykor megfogadtunk. 2011. március 9. 5:00 Kinyitott a Bugyuló Tér Játszóház nyílt a plázában, amit egy szociális szövetkezet működtet, így a legkisebbek mellett a felnőtteknek is segítséget nyújtanak. 2011. március 9. 5:00 Hópárducok érkeztek Március 8-án mutatták be az állatokat, akik még bátortalanok, így egyelőre csak a szerencsés látogatók csodálhatják meg őket. 2011. március 9. 4:00 A piarista iskola többet ad Piaristák Magyarországon címmel nyílt kiállítás a Lovassy László Gimnáziumban a 300. tanév alkalmából. 2011. március 9. 4:00 Életmód „receptek” Az ifjúság biztonságos jövőjéért indítottak programot Veszprémben, amely során a fiatalok több fontos témában is felvilágosítást kapnak. 2011. március 9. 3:00 Az Európai Tanács elnöke Budapesten Az Európai Tanács elnöke, Herman Van Rompuy gyümölcsöző, sikeres elnökséget kívánt Magyarországnak 2011-re. 2011. március 9. 3:00 A hónap könyve a Vetésiben Tari Annamária Az Y generáció című könyvéről tart előadást és beszélgetést „A hónap könyve” akció keretében. 2011. március 9. 2:00 Torkos Csütörtök akció lesz ismét Március 10-én több mint 1200 vendéglátóhely vesz részt a Torkos Csütörtök akcióban. Ezen a napon 50 százalékos kedvezménnyel ehetünk. 2011. március 9. 2:00 Bébi-mentő fotókiállítás A veszprémi gyermek intenzív osztály mindennapjait bemutató, adománygyűjtő fotókiállítás nyílt a veszprémi kórházban. 2011. március 8. 12:45 További fejlesztések Brányi Máriát, a városstratégiáért felelős alpolgármestert kérdeztük Veszprém város 2011. évi költségvetéséről. 2011. március 8. 10:07 Sok napsütés Az időjárás is a nőknek kedvez, hiszen napos, száraz időben lesz részünk. A hőmérséklet 3°C közelében tetőzik. 2011. március 8. 9:21 Kreativitás, tehetség, alázat Oravetz Danival média, kommunikáció címszó alatt valójában az életről, életszemléletről „filozofáltunk”. 2011. március 8. 5:00
... 1188 1189 1190 1191 1192 ...
sport
Európai kézilabdaligák: Hlogyik Petra 13 védése a német élvonalban A junior világbajnok Hlogyik Petra 13 védéssel járult hozzá a Göppingen 33-29-es győzelméhez a TuS Metzingen otthonában a német női kézilabda-bajnokság alsóházi rájátszásának szombati játéknapján. Férfi kézilabda NB I/B: nem szereztek pontot a veszprémi csapatok A másodosztályú férfi kézilabda-bajnokság második helyén álló Veszprém Handball Academy U21 pénteken hét góllal alulmaradt az éllovas, már bajnok Dabas vendégeként. A biztosan kieső Veszprémi KKFT szombaton hazai pályán kapott ki a Ceglédtől. Női kézilabda BL: búcsúzott a negyeddöntőben a Ferencváros A Ferencváros nem jutott tovább a női kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjéből, mivel a hazai 31-31-es döntetlen után 31-28-ra kikapott a két magyar válogatott játékost foglalkoztató francia Metz HB otthonában a párharc szombati visszavágóján. Érdi Mária bronzérmes lett a franciaországi Grand Slam-versenyen Érdi Mária a harmadik helyen végzett az év második vitorlás Grand Slam-állomásán, a hyeres-i Francia Olimpiai Hét elnevezésű versenyen. Női kézilabda BL: kettős győzelemmel négyes döntős a címvédő Győr A címvédő Győri Audi ETO KC kettős győzelemmel jutott négyes döntőbe a női kézilabda Bajnokok Ligájában, mivel a szombati, hazai visszavágón 40-25-re győzte le a dán Odensét. Premier League: sorozatban harmadszor nyert a Liverpool Szoboszlai Dominikkal a kezdőcsapatban a Liverpool hazai pályán 3-1-re nyert a Crystal Palace ellen az angol labdarúgó-bajnokság 34. fordulójának szombati játéknapján, és sorozatban három győzelemnél tart. Nyíltvízi úszó vk: Betlehem Dávid az ibizai három kilométeres versenyben is aranyérmes lett Betlehem Dávid aranyérmet nyert három kilométeren a férfiaknál a nyíltvízi úszók világkupa-sorozatának ibizai második fordulójában szombaton. Ultrabalaton: Bódis Tamás pályacsúccsal győzött Bódis Tamás 15:44:45 órás pályacsúccsal nyerte az NN Ultrabalaton 209 kilométeres férfi egyéni versenyét. Diákolimpiai sikerek a grappling szőnyegen A VESC-Weapon Group két fiatal veszprémi tehetsége, Ivanovici Attila és Győrffy Gergely Árpád is eredményesen szerepelt az országos döntőn.   VEHIR-VESC: Jön a szezon legfontosabb párharca! A VEHIR-VESC és a BVSC-Zugló vívja a női röplabda NB I Liga döntőjét, amelynek első mérkőzését vasárnap (kezdés: 16.00) rendezik Veszprémben, a Táncsics iskola termében.
kézilabda
Európai kézilabdaligák: Hlogyik Petra 13 védése a német élvonalban A junior világbajnok Hlogyik Petra 13 védéssel járult hozzá a Göppingen 33-29-es győzelméhez a TuS Metzingen otthonában a német női kézilabda-bajnokság alsóházi rájátszásának szombati játéknapján. Férfi kézilabda NB I/B: nem szereztek pontot a veszprémi csapatok A másodosztályú férfi kézilabda-bajnokság második helyén álló Veszprém Handball Academy U21 pénteken hét góllal alulmaradt az éllovas, már bajnok Dabas vendégeként. A biztosan kieső Veszprémi KKFT szombaton hazai pályán kapott ki a Ceglédtől. Női kézilabda BL: búcsúzott a negyeddöntőben a Ferencváros A Ferencváros nem jutott tovább a női kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjéből, mivel a hazai 31-31-es döntetlen után 31-28-ra kikapott a két magyar válogatott játékost foglalkoztató francia Metz HB otthonában a párharc szombati visszavágóján. Női kézilabda BL: kettős győzelemmel négyes döntős a címvédő Győr A címvédő Győri Audi ETO KC kettős győzelemmel jutott négyes döntőbe a női kézilabda Bajnokok Ligájában, mivel a szombati, hazai visszavágón 40-25-re győzte le a dán Odensét. Hanusz: három gól, hét gólpassz Hanusz Egon három gólja és hét gólpassza ellenére a Cesson-Rennes házigazdaként 34-31-re kikapott a címvédő és listavezető Paris Saint-Germaintől a francia férfi kézilabda-bajnokság pénteki játéknapján. Fazekas Gergő nagyon kemény párharcra számít a szerbek elleni vb-selejtezőn Fazekas Gergő nagyon kemény ütközetre számít a szerbek elleni kézilabda világbajnoki selejtezőn, mert szerinte a magyar csapat májusi ellenfele egy-egy mérkőzésen bárkit képes legyőzni. Magabiztosan nyert a Veszprém, Marguc megszerezte 800. gólját A címvédő One Veszprém HC 41-30-ra nyert a vendég Csurgói KK ellen a férfi kézilabda NB I 23. fordulójában csütörtök este, ezzel pedig matematikailag is bebiztosította alapszakasz-elsőségét. Bodó Richárd távozik a Szeged kézilabdacsapatától Bodó Richárd 140-szeres válogatott kézilabdázó a nyáron tíz év után távozik az OTP Bank-Pick Szegedtől. Női kézilabda Eb: este nyolctól játssza csoportmeccseit a magyar válogatott A magyar női kézilabda-válogatott mindhárom mérkőzését - közép-európai idő szerint - 20 órától játssza a decemberi Európa-bajnokság csoportkörében, Nagyváradon. Férfi kézilabda vb-selejtező: Bodó és Kukics nem játszhat a magyar-szerb párharcban Bodó Richárd és Lazar Kukics nem játszhat a magyar, illetve a szerb válogatottban a férfi kézilabda-világbajnokság májusi selejtezőjében.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.