Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

közélet

Főszerepben a gyerekek Főszerepben a gyerekek A Coop Segély Alapítvány 20 millió forint értékű élelmiszer-adománnyal segíti országosan a lakásotthonban élő gyerekeket. 2011. június 14. 11:41 Nagyobb nyomozati hatáskör A nyomozás szabályainak módosításával kapcsolatban az FBI-nak nem kell külön engedélyt kérnie a terroristák megfigyelésére. 2011. június 13. 19:36 Javuló fogyasztóvédelem A törvényjavaslat megerősíti a fogyasztói jogokat azáltal is, hogy kiemelt figyelmet fordít az előfizetők, s ezen belül a fogyatékkal élők esetében a garanciákra. 2011. június 13. 19:30 Enyhül a hasmenésjárvány Németországban Enyhül a hasmenésjárvány Németországban A bejelentés szerint a halálos áldozatok száma mindennek ellenére 35-re emelkedett Németországban. 2011. június 13. 19:27 Dinnyeszezon Az évben országosan több mint ötezer hektáron termesztenek dinnyét a gazdák, a várható termés 50-60 százaléka Dél-Békésből fog kikerülni. 2011. június 13. 19:25 Nem tilthatják a házalást A helyi önkormányzatok nem tilthatják a házaló kereskedést - állapítja meg az állampolgári jogok országgyűlési biztosa. 2011. június 13. 19:23 Harley-Davidson fesztivál - képekben Harley-Davidson fesztivál - képekben Tekintse meg képgalériánkat a 12. Harley - Davidson nemzetközi motoros fesztiválról! 2011. június 13. 15:24 A gyermekmunka ellen Világszerte körülbelül 215 millió gyermekmunkás dolgozik, közülük nagyon sokan, 115 millióan veszélyes munkát végeznek. 2011. június 12. 19:45 Lazac a legjobb kezelés A koszorúérbetegség kezelésére az omega-3 telítetlen zsírsavakat meggyőző vizsgálatok eredményei alapján ajánlják a szívgyógyászok. 2011. június 12. 19:42 K+F közvetlen költségek kedvezménye Az adózó így - választása szerint - a kísérleti fejlesztés költségeinek aktiválása esetén is csökkentheti az adózás előtti eredményét. 2011. június 12. 19:40 Telitalálat az ötöslottón 1 milliárd 934 millió 388 ezer 935 forinttal lett, lettek gazdagabbak azok, akik a 11, 42, 45, 63 és 76 számot ikszelték be. 2011. június 11. 22:58 Falunap és díjátadó Falunap és díjátadó A kádártai falunapon adták át első alkalommal a Dévai Bíró Mátyás-díjat szombaton, amit L. László Gizella vehetett át a városrészért tett munkásságáért. 2011. június 11. 22:26 Fogyasztóvédelmi ellenőrzések kezdődnek A fogyasztóvédelmi felügyelők nyári idegenforgalmi főszezoni ellenőrzéseket tartanak országszerte június második felétől augusztus végéig 2011. június 10. 22:54 Harcsapusztulás a Balatonon A korábbi évekkel ellentétben harcsapusztulást is észleltek a Balatonban az elmúlt napokban a tavaszi halelhullás részeként. 2011. június 10. 22:53
... 1139 1140 1141 1142 1143 ...
sport
Női kézilabda BL: Faluvégi szerint csoda kell, hogy segíteni tudjon csapatának Az Európa-bajnoki bronzérmes Faluvégi Dorottya szerint csodának kellene történnie, hogy segíteni tudjon román csapatának, a CSM Bucuresti-nek a női kézilabda Bajnokok Ligája budapesti négyes döntőjében, ugyanis térdműtétje miatt a mostani idényben még egyetlen mérkőzést sem játszott. Női kézilabda BL: Johansson szerint minden elemében erős csapat a Brest Per Johansson, a Győri Audi ETO KC vezetőedzője szerint minden elemében erős csapat a francia Brest Bretagne, amellyel a női kézilabda Bajnokok Ligája elődöntőjében találkoznak a címvédő kisalföldiek. A Brest lesz a címvédő Győr ellenfele a BL-elődöntőben A francia Brest Bretagne lesz a címvédő Győri Audi ETO KC ellenfele a női kézilabda Bajnokok Ligája elődöntőjében, a budapesti négyes döntő első játéknapján. Európai ifjúsági kézilabdaliga: a Ferencváros a Debrecennel játszik az elődöntőben A Ferencváros a Debrecennel, a Győr pedig a román CSM Bucuresti-tel játszik a női európai ifjúsági kézilabdaliga elődöntőjében, Budapesten. Ultrabalaton: öten két kört teljesítettek Csingár István volt a leggyorsabb azok közül, akik két kört teljesítettek a 20. NN Ultrabalaton; Európa legnagyobb tókerülő futóeseményén minden eddigi rekord megdőlt. Magabiztos veszprémi siker a döntő első meccsén A vendéglátó VEHIR-VESC került előnybe a női röplabda NB I fináléjában, miután 3–0-ra nyert a BVSC-Zugló ellen a döntő első, vasárnapi meccsén. Férfi kézilabda EK: kétgólos hátrányban a Tatabánya az elődöntőben A Tatabánya 33-31-re kikapott a bosnyák RK Izvidac otthonában a férfi kézilabda Európa Kupa elődöntőjének vasárnap esti, első mérkőzésén. Egy tucat gólt rúgott a Tihany A vendéglátó Tihany 12–1-re kiütötte a sereghajtó TIAC csapatát a Vehir.hu Veszprém vármegyei első osztályú labdarúgó-bajnokság hétvégi fordulójában. Európai kézilabdaligák: Pergel Andrej csapata őrzi második helyét Pergel Andrej három góllal járult hozzá a CB Ciudad de Logrono 31-24-es hazai sikeréhez az Ángel Ximénez Puente Genil ellen a spanyol férfi kézilabda-bajnokság vasárnapi játéknapján. Gól nélküli döntetlent ért el a VSC Veszprém A vendéglátó VSC Veszprém gól nélküli döntetlent játszott Komárommal a férfi labdarúgó NB III északnyugati csoportjának vasárnapi találkozóján.
kézilabda
Női kézilabda BL: Faluvégi szerint csoda kell, hogy segíteni tudjon csapatának Az Európa-bajnoki bronzérmes Faluvégi Dorottya szerint csodának kellene történnie, hogy segíteni tudjon román csapatának, a CSM Bucuresti-nek a női kézilabda Bajnokok Ligája budapesti négyes döntőjében, ugyanis térdműtétje miatt a mostani idényben még egyetlen mérkőzést sem játszott. Női kézilabda BL: Johansson szerint minden elemében erős csapat a Brest Per Johansson, a Győri Audi ETO KC vezetőedzője szerint minden elemében erős csapat a francia Brest Bretagne, amellyel a női kézilabda Bajnokok Ligája elődöntőjében találkoznak a címvédő kisalföldiek. A Brest lesz a címvédő Győr ellenfele a BL-elődöntőben A francia Brest Bretagne lesz a címvédő Győri Audi ETO KC ellenfele a női kézilabda Bajnokok Ligája elődöntőjében, a budapesti négyes döntő első játéknapján. Európai ifjúsági kézilabdaliga: a Ferencváros a Debrecennel játszik az elődöntőben A Ferencváros a Debrecennel, a Győr pedig a román CSM Bucuresti-tel játszik a női európai ifjúsági kézilabdaliga elődöntőjében, Budapesten. Férfi kézilabda EK: kétgólos hátrányban a Tatabánya az elődöntőben A Tatabánya 33-31-re kikapott a bosnyák RK Izvidac otthonában a férfi kézilabda Európa Kupa elődöntőjének vasárnap esti, első mérkőzésén. Európai kézilabdaligák: Pergel Andrej csapata őrzi második helyét Pergel Andrej három góllal járult hozzá a CB Ciudad de Logrono 31-24-es hazai sikeréhez az Ángel Ximénez Puente Genil ellen a spanyol férfi kézilabda-bajnokság vasárnapi játéknapján. Női kézilabda BL: két francia, egy román és egy magyar csapat a négy között A címvédő Győri Audi ETO KC és a francia Metz HB után a román CSM Bucuresti és a francia Brest Bretagne jutott be a női kézilabda Bajnokok Ligája budapesti négyes döntőjébe. A Szeged első kézilabdás bajnokcsapatát köszöntötték Algyőn Skaliczki László vezetőedző szerint a vezetőség, a csapat és a szurkolók hármas egységének köszönhető, hogy a Szeged férfi kézilabdacsapata harminc évvel ezelőtt, története során először bajnok lett. Európai kézilabdaligák: Hlogyik Petra 13 védése a német élvonalban A junior világbajnok Hlogyik Petra 13 védéssel járult hozzá a Göppingen 33-29-es győzelméhez a TuS Metzingen otthonában a német női kézilabda-bajnokság alsóházi rájátszásának szombati játéknapján. Férfi kézilabda NB I/B: nem szereztek pontot a veszprémi csapatok A másodosztályú férfi kézilabda-bajnokság második helyén álló Veszprém Handball Academy U21 pénteken hét góllal alulmaradt az éllovas, már bajnok Dabas vendégeként. A biztosan kieső Veszprémi KKFT szombaton hazai pályán kapott ki a Ceglédtől.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.