Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. április 6. Vilmos, Bíborka
Veszprém
16°C
2026. április 6. Vilmos, Bíborka
Veszprém
16°C

egyéb

3D projektorral a jövőbe Eljött Yoda mester ideje! Bár személyesen találkozni egy darabig még nem fogunk a görcsös botra támaszkodó smaragdzöld fülesbagollyal, a Kalifornia Egyetem kutatói már megteremtették a lehetőséget, hogy a Star Wars fanok térben is megcsodálhassák az erő urának kalandjait. Mindezt, akár a jövő szórakoztató elektronikáját is megreformáló 3 dimenziós, tükrökkel vezérelt kijelző teszi lehetővé. 2008. november 11. 10:18 Űrhajónkra mágnespajzsot! Ugyan 15-20 évre becsülik a kutatók a technológia gyakorlati megvalósítását, de már megvan az elve annak a mágneses pajzsnak, mely megóvná az űrhajókat a gonosz űrsugárzástól. 2008. november 10. 20:06 Gondolatvezérelt számítógép A számítógépet ezentúl gondolatainkkal is irányíthatjuk egy brit egyetemen kifejlesztett készüléknek köszönhetően. Elsősorban azonban a súlyos agysérültek ember-gép kommunikációját kívánják lehetővé tenni a kutatók. 2008. november 10. 16:06 Gyerek és konténer szimbiózisa Budapesten átadták az első úgynevezett mobil óvodát, amely gyerekekből és konténerekből áll. 2008. november 10. 15:38 Érzelmes android A Jules nevű robotfej már-már megtévesztően emberi. Már-már majdnem. Körülbelül. 2008. november 10. 11:48 Atlantisz projekt Bulgáriában Nem újkeletű, hogy elárasztott városokat fedeznek fel a kutatók vagy építőmunkások, az azonban már kevésbé gyakori, hogy a nemzetközi érdeklődés hatására ezeket újra napvilágra akarják hozni. Így történhet, hogy néhány éven belül a bolgár Koprinka tó mélyén rejtőző település több, mint 1600 évvel annak létrejötte, majd tragikus pusztulása után ismét meglátja a napvilágot. 2008. november 10. 11:32 Ingyen szoftver induló cégeknek A Microsoft bizonyos programjaihoz induló vállalkozások három éven át ingyen juthatnak hozzá. Utána meg pénzért, persze. 2008. november 8. 12:10 Letölthető drog A világhálón keresztül egyre több kábítószer kerül a fogyasztókhoz, és az egyes országok és régiók drogpiacai állandóan változnak - derül ki a Kábítószer és Kábítószer-függőség Európai Megfigyelőközpontja (EMCDDA) magyarul is elérhető aktuális jelentéséből. 2008. november 8. 11:04 Számba vehetjük a hajszálainkat Ezentúl pontosan megmondhatjuk, hány hajszálunkba került a válásunk vagy a gyerekünk hisztije, egy Ausztráliában fejlesztett szoftver ugyanis nagy pontossággal képes megszámolni a haj- és szőrszálainkat. Az ember bőrére nyomott szkenner által beolvasott képen képes elkülöníteni a szálakat, tovább azt is meg tudja különböztetni, hogy hajról, szőrről vagy egyéb képződményekről - ráncról, sebhelyről - van szó. A fejlesztők szerint a program hasznos lehet például az epilálókrémeket gyártó cégek számára, mivel nagyon pontosan mérni tudja a készítmények hatékonyságát. Pascal Vallotton projektvezető az ABC-nek elmondta, hogy a szoftver pontosságának ellenőrzése manuálisan történt: több tucat önkéntes haj- és szőrszálait számolták meg egy-egy kezelés előtt és után, és minden egyes szálat külön megjelöltek. 2008. november 8. 10:45 A csúnya nem szép, a szép meg nem jó / A női fotómodellek rossz hatást gyakorolnak a férfiak önmegítélésére A korábbi évek kutatásai kimutatták, hogy a divatmagazinok lapozgatása negatív hatást gyakorol a női olvasók magukról alkotott képére. A médiában azonban ezt már évek óta harsogják különbüző módokon. Számtalanszor hallhattuk-láthattuk már, hogy a csontsovány, szilikonnal kitömött szexszimbólumok miatt a természetes nőiesség szenved csorbát, azonban a Missouri Egyetem munkatársai most az ellenkező nem esetében indítottak vizsgálatokat. Céljuk az volt, hogy kiderítsék, a férfi magazinok vajon milyen hatást gyakorolnak a "teremtés koronájának" tudatalattijára? 2008. november 7. 15:41 Elektronikus szem Pár év múlva valószínűleg már alapfelszereltség lesz az autókban a sofőrnél jobban látó szenzor. Ezzel élesebben és pontosabban tájékozódhatunk majd az utakon rossz látási viszonyok esetén is. 2008. november 7. 14:29 A Windows halála Milyen szép is volt, amikor nem kellett 20 percet várni a bootolásra és nem szidtuk cifra szavakkal a szövegszerkesztőt. Emlékszünk még erre? A linuxosok napjainkig e stresszmentes életet élik, nekünk meg marad az Xp, vagy a Vista. Főleg november végétől, amikor is 15 év sikerei után véget ér Windows 3.11 története. A Microsoft által piacra dobott, mára szakállasnak számító ablakos kezelőfelület végleg visszavonul, teret engedve ezzel a robosztusabb, labilisabb, bugosabb, de kétségtelenül szebb rendszereknek. 2008. november 7. 11:22 A mobil segítőtárs A naprakészség, az internet hozzáférés, a mobilitás korunk alapvető elvárásai közé tartoznak. De miként oldják meg ezt a nem látó emberek? Egy magyar fejlesztésű szoftver segítségével mára ez sem lehetetlen. 2008. november 6. 12:21 Instant tudás / Tudjuk, hogyan tudjunk, ha nem tudunk Probléma esetén minden lehetséges megoldást számba vesz a homo sapiens, és egy kis gondolkodás után általában a legkönnyebbet választja. Korán megtanulja, hogy nem feltétlenül a tudást díjazzák az életben, sem az arra felkészítő intézményekben. Elő tehát a farbával: milyen módszerekkel él az egyetemista, ha kifogyott a belső tőkéből? 2008. november 6. 12:16
... 272 273 274 275 276 ...
közélet
Békét sürgetett XIV. Leó pápa XIV. Leó vasárnap délelőtt a Szent Péter téri szabadtéri oltárnál mutatott be misét, majd délben a bazilika központi lodzsájáról olvasta fel olasz nyelvű húsvéti beszédét. Szemerei János: a húsvéti örömhír összeköt Nagy szükségünk van a húsvéti örömhírre, amely összeköt és nem szétforgácsol - mondta Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület püspöke, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke a húsvétvasárnapi istentiszteleten a győri Öregtemplomban. Steinbach József: van bátorítás, igazi isteni bátorítás A feltámadás örömüzenete az, hogy van bátorítás, nem is akármilyen bátorítás, isteni bátorítás - jelentette ki a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke húsvétvasárnapi igehirdetésén, Balatonalmádiban. Udvardy: az erőszak sosem vezet megbékélésre Krisztus feltámadása új perspektívát ad nekünk, megváltoztat minket: apostolai lehetünk az életnek. Udvardy György veszprémi érsek a Szent Mihály-főszékesegyházban tartott ünnepi szentmisén mondott szentbeszédet. Nagy erejű robbanóanyagot találtak Szerbiában a Magyarországot Szerbiával összekötő gázinfrastruktúra közelében Nagy romboló erejű robbanóanyagot és annak működésbe hozásához szükséges gyutacsokat találtak Szerbiában a Magyarországot Szerbiával összekötő gázinfrastruktúra közvetlen közelében - tájékoztatta Aleksandar Vucic szerb elnök vasárnap Orbán Viktor miniszterelnököt. Erdő Péter: húsvét az egész életünket mássá teszi Húsvét az egész életünket mássá teszi, segít, hogy boldogok legyünk. A mi feladatunk pedig az, hogy elmondjuk ezt a titkot a világnak - hangsúlyozta Erdő Péter húsvétkor.  A panelházak között is megjött a húsvéti nyúl Mindegy, hogy éppen melyik évszak és melyik ünnep van, a Haszkovó-lakótelep közössége időről időre vidám összejövetellel ünnepli azt. Nem volt ez másképpen a mostani húsvéti ünnepnél sem, amikor szombaton a Kálvon János Parkba egy jó hangulatú közösségi programra várták elsősorban a környéken élőket. A színpadi zenés programok mellett a gyermekeknek számos foglalkoztatóval készültek, valamint csatlakozva a Sportrégió programsorozatához, egy közös futás is volt a házak között Ovádi Péter országgyűlési képviselő vezetésével. Képriportunk az eseményről. Több százan kutattak a színes tojások után a Veszprémvölgyben Interaktív húsvéti játékra hívta a veszprémieket a VKSZ Zrt. a Kolostorok és Kertekbe, ahol a kisgyermekes családok a Veszprémvölgy kövei és bokrai közé elrejtett színes tojásokat kellett megtalálniuk. Budaházy György: Egyéniben a Fidesz jelöltjére szavaznék a Mi Hazánk helyett Meglepő kijelentést tett a nemzeti radikális oldal ismert alakja, aki arra buzdítja a jobboldali szavazókat, hogy a választási rendszer sajátosságai miatt az egyéni körzetekben a kormánypártokat támogassák. Több mint 30 ezren vettek részt a XIV. Leó pápa vezette keresztúton a római Colosseumnál A hatóságok közlése szerint több mint 30 ezren vettek részt a római Colosseumnál a nagypéntek esti keresztúton, amelyen XIV. Leó pápa maga vitte a keresztet minden stáción.
sport
Férfi kosárlabda NB I/B: szoros meccsen zárta az alapszakaszt az Insedo Veszprém KK Az alapszakasz utolsó fordulójában az éllovas Phoenix-MT Fót látogatott a Vetési Albert Gimnáziumba, ahol az Insedo Veszprém KK végig szoros mérkőzésen, nagy küzdelemben végül 91-84-es vereséget szenvedett.  Férfi kézilabda EK: a bosnyák RK Izvidac vár a Tatabányára az elődöntőben A bosnyák RK Izvidac lesz a MOL Tatabánya KC ellenfele a férfi kézilabda Európa Kupa elődöntőjében. VSC Veszprém: bravúros döntetlen az éllovas ellen A listavezető Gyirmót FC először veszített pontokat hazai pályán a bajnokságban: a VSC Veszprém remek játékkal 2-2-es döntetlent ért el a labarúgó NB III vasárnapi rangadóján. Vármegyei foci: vendégsikerek jellemezték az ünnepi fordulót Lejátszották a VEHIR.HU Veszprém vármegyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság 19. fordulójának valamennyi mérkőzését nagypénteken. A játéknap egyértelműen a vendégcsapatokról szólt: öt pályán is idegenbeli siker született, míg hazai oldalon csak a listavezető Balatonalmádi tudott győzni. Európai kézilabdaligák: Vámos Petra csapata idén is kupadöntős Vámos Petra három góljával a címvédő Metz HB 41-23-ra verte a Paris 92 csapatát a női kézilabda Francia Kupa szombati elődöntőjében. Rosta Miklós visszatér a Szeged kézilabdacsapatához Rosta Miklós nyártól visszatér az OTP Bank-Pick Szeged kézilabdacsapatához - jelentette be a Magyar Kupában címvédő klub vasárnap. Férfi kézilabda NB I/B: alulmaradtak a veszprémi csapatok A Veszprémi Kézilabda KFT idegenben szenvedett vereséget az OTP Bank–Pick Szeged U21 otthonában, míg a Veszprém Handball Academy U21 hazai pályán maradt alul a Mezőkövesdi KC ellen a férfi kézilabda NB I/B hétvégi fordulójában. Férfi kézilabda EK: elődöntős a Tatabánya A Tatabánya elődöntőbe jutott a férfi kézilabda Európa Kupában, mivel 37-35-re nyert a török Nilüfer Belediyespor otthonában a negyeddöntő szombati visszavágóján. A One Veszprém nyerte a vármegyei derbit A címvédő One Veszprém HC magabiztos, 32-20-as győzelmet aratott a vármegyei rivális Balatonfüredi KSE otthonában a férfi kézilabda NB I alapszakaszának szombati fordulójában, így matematikailag is bebiztosította helyét a bajnoki döntőben. Gyirmóton vár nehéz feladat a VSC Veszprémre A listavezető Gyirmót FC Győr otthonában lép pályára vasárnap 17 órától a VSC 2015 Veszprém a labdarúgó NB III újabb fordulójában.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.