Rendhagyó kortárs irodalmi programsorozat indul február 2-án, szerdán este hat órakor a Városi Művelődési Központban. A PárosÍrás estjein irodalmi párokkal beszélget a két műsorvezető (Csapody Kinga és Szabó Tibor Benjámin) életről, családról, irodalomról. Az első rendezvény vendége Garaczi László és Nagy Ildikó Noémi. A vállalkozásról, a tervekről és a Garaczi házaspárról Csapody Kingát kérdeztük.
– Mennyiben különbözik a PárosÍrás a „hagyományos” irodalmi estektől? Milyen új élményt ad a nézőknek?
– Mindketten évek óta vezetünk esteket külön-külön, és láttuk, hogy csak nagyon szűk szakmai réteg kíváncsi a tisztán irodalmi beszélgetésekre. Amikor egy szerző egy adott könyvét vesézik ki, azok a programok Budapesten is pár néző előtt futnak. Ha az irodalmat úgy hozzuk közelebb, hogy megmutatjuk, egyáltalán vannak élő szerzők, sőt, nem elvont csodabogarak, hanem emberek, akiknek hasonló problémái is vannak, mint mindannyiunknak – gyerekek, számlák, létfélelmek –, s nem csak ülnek otthon és szavakat morzsolgatnak, az szerethetőbbé teszi a művészetet is. Ráadásul ez a fajta „emberi arc” mindig hangsúlyosabban és spontánabbul mutatkozik meg, ha valódi diskurzus alakul ki, ott van még valaki, aki ugyanazt esetleg más szemszögből is látja és láttatja. Így adta magát az ötlet, hogy olyan embereket hívjunk meg, akik egy párt alkotnak. Bár első vendégeinknél a pár fogalma házaspárt takar, a későbbiekben gondolkodunk alkotó párokban is, régóta együtt dolgozó szerkesztőn és írón, vagy épp jó barátokon, akik szerzőpárost alkotnak. Mivel mi is egy pár vagyunk, így elég hamar kiderült, a férfi-női különbségeken túl mindkettőnket más-más dolog érdekel egy művel és a szerzőkkel kapcsolatban egyaránt, ez már önmagában garancia lehet arra, hogy sokszínű legyen az est.
Nagy Ildikó Noémi
– Miért éppen Garaczi Lászlót és Nagy Ildikó Noémit hívtátok először?
– Garaczi László neve a kortárs magyar irodalomban egyfajta brand, nem csak a József Attila-díj, a Márai-díj vagy a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje miatt, de ő a kölyökképű „nagyágyú”, akit valós tisztelet övez a fiatalabb generáció körében is, a Pompásan buszozunk!, és a lemúr sorozat kult-könyv lett, és legutóbbi kötete, az Arc és hátraarc is méltán vívta ki nem csak a kritikusok, de az olvasók elismerését és szeretetét is. Ez a kicsit Iskola a határonos – ’70-es évekbeli katonatörténeteket is bemutató, de azon messze túlmutató regény sokakban nagyon élőn idézheti fel azt a korszakot. Én, aki nem éltem akkor, s katona sem voltam, képes voltam nem csak befogadni, hanem maximálisan élvezni is a lapokon megelevenedő világot.
Nagy Ildikó Noéminek tavaly jelent meg első novelláskötete, de az már most látszik, hogy nem az utolsó. Nagy visszhangot váltott ki az Eggyétörve című könyv. Noémi különben is egy extravagánsan bájos, igazán szerethető karakter, kettősük – minden látszólagos(?) ellentéttel és (majd kiderül, hogy mennyi) hasonlósággal – izgalmas beszélgetőpartnernek ígérkezik.
Garaczi László
– Mi a célotok ezzel az esttel, kiket szólíthat meg egy ilyen rendezvény?
– Viccesen úgy szoktam fogalmazni, hogy kell az „irodalmi Story Magazin” is. A középiskolások, akiket tanítok – a még kisebbek meg főleg – még fel merik tenni azokat a kérdéseket, amelyeket sok komoly műsorvezető már cikinek érez: miből él egy magát költőnek valló ember, tényleg kell-e az alkohol az alkotáshoz, mi az, hogy ihlet, és hogy kell elképzelni azt, amikor megszállja az embert. Tehát ha nem is nullától kilencvenkilenc éves korig, de úgy gondolom, hogy a középiskolásoktól a nyugdíjasokig mindenkinek érdekesek lehetnek ezek a beszélgetések, amelyekbe igyekszünk kellő arányba vegyíteni irodalmat és életet. Így bízunk abban, hogy aki már ismerte a vendégek munkásságát, az is új adalékokkal távozik, de aki „csak úgy beül”, annak is izgalmas este lesz, ami után elmegy egy könyvtárba vagy könyvesboltba, hogy olvasson valamit azoktól, akiket hallott az előző este a színpadon.
