A szervezők ezúttal a „Sportos kalandok” témában hirdettek pályázatot, amelyre összesen 150 alkotás érkezett. A nagy számú nevezés miatt a zsűrinek nem volt könnyű dolga, végül három korosztályban értékelték a rajzokat. A résztvevőket elsőként Sótonyi Mónika alpolgármester köszöntötte, aki beszédében kiemelte, hogy a Cholnoky(s) Juniális immár negyedik éve teremti meg a lehetőséget arra, hogy a lakótelepen élők, az intézményekbe járó gyerekek és családjaik közösen töltsenek el egy vidám délutánt. Az alpolgármester megköszönte a Cholnoky Kerekasztal tagjainak és minden közreműködőnek a munkáját, valamint hangsúlyozta, hogy a rendezvény legfontosabb szereplői maguk a gyerekek, akiknek örömet szeretnének szerezni a programokkal.
A sport került a középpontba
A rendezvényen Porga Gyula polgármester is köszöntötte a résztvevőket. Beszédében emlékeztetett arra, hogy Veszprém idén viseli az Európa Sportrégiója címet, ezért különösen örömteli, hogy a rajzpályázat témája is a sporthoz kapcsolódott. A polgármester gratulált minden pályázónak, hangsúlyozva, hogy a rajzolás önmagában is értékteremtő tevékenység, függetlenül attól, hogy valaki dobogós helyezést ér el vagy sem.
Ők lettek a díjazottak
Óvodás kategória:
1. hely: Polyák Ignác
2. hely: Fürst Noémi
3. hely: Polyák Illés
Alsó tagozatos kategória
Különdíj: Kiss Liliána (1. osztály)
1. hely: Medve Boglárka (1. osztály)
2. hely: Hódosi Ádám (4. osztály)
3. hely: Kulik Petra (3. osztály)
Felső tagozatos kategória
Különdíj: Balogh Péter (8. osztály)
1. hely: Tamás Kitti Anna (5. osztály)
2. hely: Sárác Emília (5. osztály)
3. hely: Szenecsár Nóra (5. osztály)
Az eredményhirdetést követően közös fotó készült a díjazottakkal, majd a szervezők meglepetéssel kedveskedtek a gyerekeknek, jégkrém formájában. A délután hátralévő részében a családok tovább élvezhették a Juniális programjait.