Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. június 10. Margit
Veszprém
22°C
2026. június 10. Margit
Veszprém
22°C

Rossi: a fiatalok frissességet hoztak a válogatottba

ma 8:15 // Forrás: MTI
Marco Rossi szövetségi kapitány szerint a sok újonc, akiket meghívott és bevetett az idei négy felkészülési mérkőzésen, frissességet hozott a magyar labdarúgó-válogatottba, amely kedden 3-1-re legyőzte a kazah csapatot Debrecenben.

Nem voltunk elégedettek az első félidőben nyújtott produkcióval. Olyan gólt kaptunk rögzített helyzetből, amit megakadályozhattunk volna. Ugyan nekünk is volt lehetőségünk, de nem használtuk ki. A másodikban harcosabb mentalitással mentünk ki a pályára, ennek köszönhetően uraltuk a meccset és fordítottunk

- kezdte értékelését a magyar állampolgársággal is rendelkező olasz szakember.

Kapcsolódó cikk
Magyar-kazah: a második félidőben három gólt szerezve fordított a válogatott
A magyar labdarúgó-válogatott 3-1-re legyőzte a kazah csapatot kedden a debreceni Nagyerdei Stadionban rendezett barátságos mérkőzésen.

Sok konfliktus volt a játékosok, sőt, még a kispadok között is. A kazahok győzni akartak, de túl vehemensen játszottak, ezért kerültek emberhátrányba. Mi viszont a meccs bizonyos periódusaiban rosszul olvastuk a játékot, például tíz ember ellen tarthattuk volna többet a labdát, hogy még jobban kifárasszuk a kazahokat

- tette hozzá.

Marco Rossi szövetségi kapitány a Magyarország - Kazahsztán barátságos labdarúgó-mérkőzésen a debreceni Nagyerdei Stadionban 2026. június 9-én. MTI/Czeglédi ZsoltMarco Rossi szövetségi kapitány a Magyarország - Kazahsztán barátságos labdarúgó-mérkőzésen a debreceni Nagyerdei Stadionban 2026. június 9-én. MTI/Czeglédi Zsolt

Rossi az MTI érdeklődésére beszélt Szoboszlairól is, ugyanis korábbi terveivel ellentétben végül nem cserélte le a csapatkapitányt. Mint elárulta, az volt megbeszélve, hogy pihenteti a meccs végén, de sokáig 1-1 volt az állás, ezért a Liverpool futballistája szeretett volna végig a pályán lenni, hogy segítse a társait. A 61 éves tréner úgy vélte, a végén már látszott rajta a fáradtság a hosszú szezon végén, emiatt nem tudott olyan minőséget hozni, mint szokott, de nagy szívvel játszott, ami a többiekre is hatással volt.

Ez a négy meccs megmutatta, miben kell fejlődni, mely posztokon kisebb a merítési lehetőség. Összességében jó munkát végeztünk, semmiben nem voltunk gyengébbek az ellenfeleinknél, de ennél bonyolultabb lesz a helyzet ősszel, amikor hozzánk hasonló riválisokkal játszunk majd, talán kicsit jobbakkal is. Ott százszázalékosan végig koncentrálnunk kell. Mivel nem tartozunk a tíz legjobb válogatott közé, nekünk nem szabad könnyedén állni egy Kazahsztán elleni meccshez sem

- tekintett előre a szakvezető, aki szerint a nemzeti együttesnek többnyire jó játékosai vannak, akad néhány nagyon jó és egy világklasszis.

Rossi két fiatalról hosszabban is beszélt újságírói kérdésre. A két gólpasszt adó Szűcs Tamásnak szerinte nagyon jó tulajdonságai vannak, "intelligens és iszonyatosan gyors". Úgy vélte, ha a debreceni középpályás fejlődik azokban a szegmensekben, melyeket négyszemközt kifejtett neki, akkor nagyon jó játékos lesz belőle.

Schäfer András (b) gólöröme a Magyarország - Kazahsztán barátságos labdarúgó-mérkőzésen a debreceni Nagyerdei Stadionban 2026. június 9-én. Mellette Szoboszlai Dominik. MTI/Illyés TiborSchäfer András (b) gólöröme a Magyarország - Kazahsztán barátságos labdarúgó-mérkőzésen a debreceni Nagyerdei Stadionban 2026. június 9-én. Mellette Szoboszlai Dominik. MTI/Illyés Tibor

Kovács Bendegúz kapcsán a remek bal lábát, a labdakezelését és a kemény munkavégzését emelte ki. Utóbbival kapcsolatban megjegyezte, fontos lesz számára, hogy rendszeresen futballozzon a holland Alkmaarban, de a posztján nagy a verseny a válogatottban is, mert a kezdőnek számító Varga Barnabás mellett Bárány Donátra is számít.

A magyar válogatott szeptembertől már a Nemzetek Ligája másodosztályát jelentő B divízióban játszik tétmérkőzéseket, elsőként 25-én Ukrajnát fogadja a Puskás Arénában.

vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.