Szerdai végrehajtóbizottsági ülését követően az UEFA a honlapján tette közzé, hogy a Nemzetek Ligájában az eddigi négy helyett három divízióban rendeznek mérkőzéseket, mindegyikben 18 csapattal. A tervek szerint mindhárom osztályt három hatcsapatos csoportra osztják, de mivel 55 tagország szerepel a sorozatokban, ezért a C liga egyik csoportjában hét csapat lesz majd.
Mindegyik együttes hat mérkőzést vív majd, öt különböző ellenféllel. A csapatok a saját kalapból sorsolt ellenféllel hazai pályán és idegenben is megmérkőznek, míg a többi négy riválissal otthon vagy idegenben.
Az Eb- és világbajnoki selejtezőket is hasonló rendszerben rendezik a Nemzetek Ligájában elért eredményeket figyelembe véve: eszerint két liga alakul majd - az elsőbe a Nemzetek ligája két legmagasabb osztályának résztvevői kerülnek, a másodikba a többiek.
Az első ligában három 12 csapatos csoportot alakítanak ki. Minden válogatott hat mérkőzést vív, hazai pályán, illetve idegenben, kalaponként két ellenféllel.
A második liga a Nemzetek Ligája C divíziója alapján épül fel, három hatcsapatos csoporttal (vagy két hatcsapatos és egy hétcsapatos csoporttal - amennyiben az orosz válogatott visszatérhet).
Az UEFA egyelőre csak azt közölte, hogy az első divízió csoportgyőztesei kvalifikációt szereznek majd, azonban a további helyek eldöntésével kapcsolatban, illetve a részleteket illetően a szervezet még a jövőben dolgozza ki a pontos tervet. Legközelebb szeptemberben foglalkozik ezzel a végrehajtó bizottság.
"Ezek a változtatások növelni fogják a válogatott mérkőzéseket értékét, nagy várakozással tekintünk az új versenyrendszerek bevezetése elé" - fogalmazott Aleksander Ceferin, az UEFA elnöke.