A vámosi úti temető katonai parcellái között külön helyen áll azon katonák sírkertje és kopjafája, akik nem élhették túl a balesetet. Reájuk a VREVE elnöke, Soós Lajos nyugállományú alezredes emlékezett. Az 1941. április 12-én délvidéki bevetésre indulók gépe röviddel a felszállás után földnek csapódott. A lángok közt húszan lelték halálukat - mondotta.
A koszorúzást követően a megemlékezők (köztük leszármazottak is) a jutaspusztai emlékműhöz vonultak, ahol a sokéves hagyományoknak megfelelően katonai tiszteletadás mellett emlékeztek meg azokról, akik idejekorán "csatlakoztak az égi kötelékhez".
A Himnusz, a Légierő és az Ejtőernyős induló után Soós Lajos köszöntötte a megjelenteket, köztük Varga Tamást, Veszprém alpolgármesterét, aki beszédében kifejtette: Veszprém katonaváros, így szinte mindenkinek van valamilyen kapcsolódási pontja a honvédelemmel. Nehéz teher az 1941-es tragédia a városnak - folytatta -, hiszen mindannyian tudjuk, milyen áldozatokkal és felelősségvállalással is jár katonának lenni. Azok a férjek, apák, fiatalok, akik akkor elindultak végzetes útjukra, más, boldogabb sorsra lettek volna érdemesek, ezért a ma élőknek kötelessége, hogy őrizzék emléküket.
A folytatásban Négyesi Lajos ezredes, hadtörténész idézte föl a történteket: 1941. április 12-én a pápai ejtőernyős zászlóalj 1. századának mintegy 200 katonája készült élete első harci bevetésére. Az akkori Jugoszlávia elleni hadművelet során ejtőernyős ugrással tervezték elfoglalni a Szenttamásnál található Ferenc-csatornát, ezzel támogatva a 2. gépkocsizó dandár támadását. A Pápáról Jutaspusztára áttelepült Savoia Marchetti gépek felsorakoztak a hangárok előtt, majd a vitéz Bertalan Árpád parancsnoksága alatt álló vezérgép a levegőbe emelkedett, s szinte azonnal le is zuhant. A baleset legfájdalmasabb vonatkozása a meg nem valósult sorsokban és beteljesületlen álmokban rejlik - folytatta Négyesi ezredes, aki szólt Bertalan Árpád kiemelkedő hadtörténeti szerepéről is, hiszen az ő nevéhez köthető a magyar katonai ejtőernyőzés megalapozása.
Az ünnepség (szintén hagyományos) eleme volt az elhunytak nevének egyenkénti felsorolása egy-egy harangütés kíséretében. Ezt követően Oláh Emil ezredes kiemelt tábori protestáns lelkész mondott imát, Istent kérvén az elesettek örök nyugalmáért.
Befejezésül a díszőrség felállítása és a koszorúzás következett, melyet a Szózat és a Magyar takarodó zárt.
A délután folyamán - immáron az Agórában - Négyesi Lajos rendkívül precíz előadását hallgathatták meg az egybegyűltek. A vetítettképes beszámoló felölelte a baleset előzményeit, a szemtanúk vallomásait, a felvételekre és a roncsokra vonatkozót tényeket.