Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A korai juhar az év fája 2025-ben

2025. január 3. 23:19 // Forrás: Országos Erdészeti Egyesület
Az Országos Erdészeti Egyesület mozgalma 1996 óta minden évben megválasztja az év fafaját.

Az Országos Erdészeti Egyesület és az Év Fája Kuratórium 2013 óta minden évben ajánlást tesz három fafajra, melyek közül az Év Fáját szavazással választják meg. Idén október 29-től november 20-ig lehetett szavazni az év fája tematikus honlapon a jelöltekre, melyek a kecskefűz, a korai juhar és a rezgő nyár voltak – számolt be honlapján az egyesület.

Összesen 2248 szavazat érkezett be. Az első helyet 825 szavazattal a korai juhar, a második helyet 739 szavazattal a rezgő nyár, míg a harmadik helyezést 684 szavazattal a kecskefűz nyerte el.

Illusztráció: Rabensteiner / WikipediaIllusztráció: Rabensteiner / Wikipedia

A korai juhar a hegy- és dombvidékek üde erdeinek elegyfája, lombfakadás előtti, korai virágzása árulja el jelenlétét. Alföldi területeinken szívesen költözik be az alsó lombszint nélküli természetszerű állományokba. Számos fajtáját alkalmazzák a kertészek.

A távoli észak kivételével csaknem mindenütt megtalálható Európában, a Kárpát-medencében főleg a hegyvidékeken. Eredeti termőhelyein ma már ritkább, de parkfának gyakran ültetik. A Kárpát-medencében főleg a párás, üde vagy mérsékelten nyirkos talajú erdőket kedveli. Mintegy 200 évig élhet. Avarja könnyen lebomlik, és ezzel serkenti a biológiai aktivitást. Virágai a néhány nappal a lombfakadás előtt vagy azzal egy időben, március–április–májusban nyílnak. – Wikipedia

vehir.hu
további cikkek
Megnyílt a 18 évesek számára ingyenes európai utazási bérletet biztosító EU-pályázat közélet Megnyílt a 18 évesek számára ingyenes európai utazási bérletet biztosító EU-pályázat Megnyílt szerdán a 18 évesek számára ingyenes európai utazási bérletet biztosító uniós pályázat: az úgynevezett DiscoverEU-program keretében több mint negyvenezer európai, köztük - kvóta alapján - 892 magyar fiatalnak oszt ki ingyenes európai utazási bérletet az Európai Bizottság. ma 16:05 Pillanatképek a Magyar Vöröskereszt életéből közélet Pillanatképek a Magyar Vöröskereszt életéből A Magyar Vöröskereszt 2026-ban fennállásának 145. évfordulóját ünnepli. A jubileumi évben a szervezet célja meghatározó pillanatok felelevenítése, és hazai humanitárius jelenlétének összegzése, hogy az önkéntesek, munkatársak és támogatók közösen mutathassák meg, mit jelent ma vöröskeresztesnek lenni. Ennek jegyében hirdeti meg a szervezet a „Pillanatképek a Magyar Vöröskereszt életéből” című fotópályázatot, amelyre 2026. április 15-ig várják a pályaműveket. ma 12:21 A kannabisz legalizálása, alkotói szabadság a tanároknak, szabad szerda azoknak, akik szűrésekre járnak - elolvastuk a Kutyapárt programját választás 2026 A kannabisz legalizálása, alkotói szabadság a tanároknak, szabad szerda azoknak, akik szűrésekre járnak - elolvastuk a Kutyapárt programját Sokáig egy politikai performanszként, a hazai közélet fricskájaként lehetett csak a Kutyapártra tekinteni, a poénokból mára azonban kézzelfogható eredmények lettek, a tét pedig immár a parlamenti küszöb átlépése. Az MKKP átfogó szakpolitikai programja egyértelmű kísérlet arra, hogy megmutassák, a humor mögött kőkemény munka és határozott vízió áll. Elolvastuk a transzparens tervezetet és örök élet, ingyen sör helyett jóval reálisabb programokat találtunk, amiben olyan elemek szerepelnek többek közt, mint a kannabisz legalizációja, a tanárok hétévenkénti alkotói szabadsága, de azért az impotens szúnyogok betelepítése is helyet kapott benne. ma 14:57

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.