Kezdek megbarátkozni a ténnyel, hogy mára már nem a férfias, hanem a nőies és kisfiús arcú férfi a menő. Minden női szív érte dobban, kiment a divatból a megmentő hős szerepe. Talán Hollywood sara, vagy az emancipációé, nem az én tisztem ennek a végére járni. Mindenesetre az új film, a Napfogyatkozás tömegeket vonzott.
Megnéztem a filmet a veszprémi premieren. Nem tudom, hervasztó-e vagy vicces amit észleltem, hogy a mozizó tinédzserektől a változó korba lépő hölgyekig mindenki egy férfit szeretne: Robert Pattinsont, a filmbeli Edwardot. Ha másnak nem is, de a mozinak biztos jó üzlet, megtelnek a nézőterek, dől a pénz.
A rendező, David Slade munkásságából csak a Cukorfalatot ismerem, bár filmjeinek listája ezzel majdnem véget is ért. Bizonyára ő is tisztában volt azzal, hogy a női szíveknek érdemes kedvezni, ezért döntött úgy, hogy akár egy kezdő, csak kevés beállítást és képkivágást alkalmaz. Számomra zavaró volt, hogy a mozi kilencven százalékát ansnitten keresztül voltam kénytelen nézni, még rosszabb, hogy ezt is a nagyközeli és a super-plán beállításából. Hiányzott a tér, túl közel kerültem a szereplők intim szférájához.
„Majd a csatajelenet”- gondoltam magamban. Természetesen a vámpírok és farkasok meccsét le lehet játszani úgy is, hogy csak a szemek villanását látjuk és a fejeket a vásznon. Nem muszáj az egész mezőt megmutatni, ahogy tette ezt a rendező is. A könyvet úgy is mindenki olvasta, Stefani Meyer vizualitását oda lehet képzelni. Védelmében szóljon, hogy a több száz oldalból ki tudta ragadni azokat a pontokat, melyeket érdemes filmen is láttatni, de nekem ez mind kevés volt.
Mégis, ahogy a zsúfolt moziban körbenéztem, olvadozó lányokat és unatkozó fiúkat láttam. Egyre hangosabbá vált a kérdés: miért? Teóriámat csak igazolta egy női magazin, ahol pszichológus megerősíti, bizony a lányok vágyott világa teljesedik ki a vásznon. Edward az a romantikus férfi, akit sokan szeretnének magukénak tudni. Verseket mond, ajándékoz, egész nap csak dicsér, kényeztet. Ez könnyű, mivel egy régebbi korban született, ahol még tisztelték a nőket. Hozzá tenném, hogy akkor még mi nők is tiszteltük magunkat, így könnyű dolga volt a férfinak.
A filmekben szereplő férfi az, akit a valóságban is keres a nő. Hölgyeim, Edwardról mondjanak le! Se vámpírok, se ilyen úriemberek nem léteznek. Most is akad olyan férfi, akit érdemes szeretni, de ha a hibái listájához soroljuk azt is, hogy nem viselkedik romantikus hősként, majd egyedül élünk az Alkonyat sorozattal.
Nem értem a rajongást. A könyvek olyanok, melyekkel az agyam kikapcsolhatom, nem igényel nagy erőfeszítést. A filmek sötétek, unalmasak és csak arról szólnak, hogy Bella (Kristen Stewart), hogyan tart két vasat a tűzben. A vérfarkas és a vámpír között ingázik folyamatosan, ami nekem ellenszenves. Látszik, hogy egy bizonytalan tinilány, aki még nem tud semmit az életről. Majd a negyedik részben megállapodik, de az még várat magára a vásznon.
