Amerikai kutatók publikálták az American Journal of Psychiatry című szaklapban annak a kutatásnak az eredményeit, mely során a kognitív viselkedésterápiának az agyban okozott, műszerrel kimutatható hatásait vizsgálták.
A kutatásban hatvankilenc serdülő korú (átlagosan nagyjából 13 éves), szorongással küzdő fiatalt vizsgáltak. A fiatalok agyáról funkcionális MR-rel készítettek felvételeket a kognitív viselkedésterápia előtt és után, és arra jutottak, hogy a homloklebeny túlműködése normál értékre nyugodott le a terápia hatására.
Hogy alakultak ki a rossz beidegződések és hogyan változtathatunk rajtuk?
Amikor tanulunk, az agyunkban új kapcsolódások jönnek létre az idegsejtek között, kialakulnak olyan pályák, amelyeket az agy rutinszerűen használni fog.
Képzeljünk el egy parkot, amit egyenletesen beültettek fűvel! Amikor az emberek használni kezdik, eleinte még kissé bizonytalanul rövidítik le az utat azon a szép zöld gyepen keresztül. Idővel azonban a gyakran használt útvonalakon kitapossák a növényzetet és láthatóvá válik az ösvény. Innentől kezdve a folyamat önmagát generálja: az újonnan érkezők gondolkodás nélkül ezt a meglévő, kialakult utat használják. Így jönnek létre az új kapcsolódások az agyunkban is.
Új utakat kitaposni nehéz, de késbőbb előnyünkre válnak (Illusztráció: Janiere Fernandez)
Csakhogy időnként rossz beidegződések rögzülnek, olyanok, amiket használva kárunk származik, de mivel gondolkodás nélkül, automatikusan lépünk ezekre az utakra, nehéz elszakadni tőlük. A terápiának ebben van szerepe: a terapeuta segít abban, hogy új ösvényeket tapossunk ki magunknak, olyanokat, amik előnyösebbek lesznek a számunkra.
Hogyan működik a kognitív viselkedésterápia?
A pszichológiának számos irányzata és eszközkészlete létezik – mivel a fentebb említett tanulmány kifejezetten a kognitív viselkedésterápia hatásait vizsgálta, érdemes röviden összefoglalni, ez mit jelent és hogyan működik.
A „kognitív” rész a gondolkodásmódon igyekszik változtatni. A gondolkodásunkat gyakran a félelmünk vezérli: nem merünk jelentkezni az iskolában, mert mi lesz, ha rossz választ adunk; nem merünk randizni, mert mi lesz, ha kiderül, hogy nem vagyunk elég jók? A terápia abban segít, hogy végiggondoljuk, valójában mi a legrosszabb, ami történhet, és milyen egyéb lehetséges kimenetelek fordulhatnak elő?
A „viselkedés” rész pedig nagyjából abból áll, hogy szembenézünk a félelmeinkkel, és szándékosan olyan helyzetekbe sodorjuk magunkat, ahol ezek megtörténnek velünk. Önként jelentkezünk a tanórákon, akkor is, ha esetleg nem tudjuk a választ. Elmegyünk randizni akkor is, ha nem teljesen hangolódtunk rá a másikra. Mert jellemzően a legrosszabb, ami történhet, valójában nem történik meg; és felszabadító újra meg újra megtapasztalni, hogy a félelmeink alaptalanok voltak.
A terápia tehát több, mint beszélgetés: megfelelő szakember vezetésével valódi, mérhető változásokat tud létrehozni.
