Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. május 18. Erik
Veszprém
10°C
2026. május 18. Erik
Veszprém
10°C

Négy újabb magyart kimenekítettek Szudánból, hat másik evakuálása jelenleg is zajlik

2023. április 24. 11:55 // Forrás: MTI
Négy újabb magyar állampolgárt kimenekítettek a fegyveres harcok sújtotta Szudánból, míg hat másik személy evakuálása folyamatban van - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Luxembourgban.

Szudánban második hetébe lépett az országot a 2021. évi katonai hatalomátvételt ténylegesen vezető Abdel-Fattah Burháni tábornok vezette hadsereg, valamin ellenlábasának és egykori helyettesének, Mohamed Hamdán Daglo tábornoknak az irányítása alatt álló félkatonai Gyorsreagálású Támogató Erők (RSF) közötti véres erőszak. Az összecsapásoknak már több száz halálos áldozata van.

 A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be, hogy négy magyar már biztonságban van Dzsibutiban, közülük hárman a Franciaországgal folytatott evakuációs együttműködés keretében jutottak ki az országból, amiért köszönetét fejezte ki Franciaországnak. Rajtuk kívül három magyar az ENSZ-együttműködés keretében tart jelenleg biztonságos helyre, illetve három másik magyar kimenekítése is zajlik.

"Őket konzul kollégáim a Szudánnal határos egyes országokban meghatározott határátkelőkön várják" - mondta, hozzátéve, hogy ennél pontosabb információkat egyelőre nem árulhat el biztonsági okokból. Szijjártó Péter tudatta, hogy további öt magyar állampolgár még mindig a szudáni fővárosban tartózkodik, velük a rossz műszaki feltételek ellenére időre-időre sikerül kapcsolatba lépni, s ilyenkor a kormány különböző lehetőségeket ajánl számukra, hogy miként hagyhatnák el az országot.

"Azt tudni kell, hogy minden egyes evakuációs műveletnek az a feltétele, hogy mindenki, aki abban részt szeretne venni, a saját felelősségére és a saját maga által szervezett módon kell, hogy eljusson vagy valamely megadott gyülekezőpontra, vagy valamely repülőtérre" - jelentette ki.  "Ez nyilvánvalóan, a körülményeket tekintve, már önmagában is egy kockázatos vállalás, és nem mindenki vállalja ezt fel".

 

vehir.hu
további cikkek
Sterbikék újra a kapuban közélet Sterbikék újra a kapuban Vajon hány olyan város van az országban, akiknek saját újkori ünnepük van? Nem olyan történelmi alapokon nyugvó megemlékezés, mint például Veszprémben a Gizella Napok, vagy a Székesfehérvári Királyi Napok. Azt, hogy Veszprém nemzetközi ismertségét is mennyire határozza meg a kézilabda, nem kell különösebben bemutatni, ugyanakkor ez a sportág nem csak az itteni klub aktuális szereplésének függvényében van jelen a hétköznapokban. Erre pedig jó bizonyíték volt a vasárnapi I. Veszprémi Kézilabdázás Napja, ahol számos izgalmas meglepetés várta az érdeklődőket. tegnap 22:07 Nemcsak sport, hanem vallás a kézilabda Veszprémben Veszprémi Kézilabdázás Napja Nemcsak sport, hanem vallás a kézilabda Veszprémben Vasárnap délelőtt elkezdődött a Március 15. utcai sportcsarnokban az első Veszprémi Kézilabdázás Napja, ami nem túlzás, egy olyan ünnep, amit Veszprémben értenek meg igazán az emberek. tegnap 12:15 Vasárnap a kerékpár és a kézilabda is hasít Veszprémben sport Vasárnap a kerékpár és a kézilabda is hasít Veszprémben Két kiemelt sporteseménynek is otthont ad Veszprém. Az idén debütáló Kézilabdázás Napja a Március 15. utcai sportcsarnokot tölti meg változatos programokkal, közben a délután folyamán Veszprémben ér véget a Tour de Hongrie országos kerékpáros verseny. Mindkettő felejthetetlen élményeket kínál. 2026. május 16. 19:07

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.