Egy Nő és egy Férfi. A Férfi gyereket szeretne. A Nő nem. A gyerekvállalással kapcsolatos dilemmák egész sora vetődik fel: érdemes-e, kell-e, egyáltalán jogunk van-e gyereket szülni erre a világra, és ezen túl - egészen különös, költői, újszerű színházi nyelven elmesélve - kibontakozik a Nő és a Férfi bonyolult és felkavaró közös története. – áll a szöveg a műsorfüzetben.
A színdarabot már évekkel ezelőtt bemutatták a fővárosban, a veszprémi közönség most láthatta először. Amikor arról kérdeztük Pálos Hannát, hogyan fogadta anno a hírt, miszerint a kétszereplős darab női szerepét ő alakíthatja, a következőket mondta: „Az én munkamódszerem az, hogy az olvasópróbán rögtön pánikolni kezdek az előttem álló feladattól. Három lépést hátrább lépek, majd szépen lassan közelíteni kezdek.
Ez valami önvédelmi mechanizmus lehet részemről, de ennél a darabnál ez most kifejezetten hamar átfordult, mert már az elején nagyon tudtam és értettem, hogy ki is ez a lány.
Nem csupán magamból, de konkrét ismerőseimből is táplálkoztam. Adott egy kérdéskör, amit minden irányból körbejár az ember, állandóan fél valamelyik oldalától, ahelyett, hogy néha belemerülnénk a gondolatba: lesz, ahogy lesz.”
Fotó: Katona József Színház
Amióta műsoron van az előadás, sok minden változott, hiszen épp az, ami a dráma fő kérdésköre, vagyis a gyermekvállalás, aktuális lett a színésznő életében: „Minden előadás folyamatosan érik az emberben, az idő egyébként is jót tesz, sőt, színészileg kifejezetten izgat, hogy miként tudok újra fogalmazni dolgokat. Jelen esetben egy kardinális kérdéskörről van szó: mi a helyzet a gyermekvállalással? Közben ez nálam aktuális lett, vagyis anya lettem, ez pedig az az egész előadásra kihatott, kihat. Amikor a terhességem alatt játszottuk a darabot, akkor a példányomban követtem a terhesség szakaszát. Kár, hogy az előadás nem foglalkozik bővebben arról, mi történik a szülés után… „
A Katona József Színház színésznője nagycsaládban nőtt fel, és, mint mondja, tudta, hogy eljön az életében az idő, amikor ő maga is családot alapít: „Előtte nem volt bennem semmi kétség, vagy kérdés; amikor megtudtam, hogy növekszik a hasamban, azt éreztem, most kezdődött el az életem, és, hogy ez mindennél fontosabb. Valahogy úgy éreztem, egész életemben erre készültem, még ha nem is mondtam ki. Innentől pedig gyakorlatilag akármi történik a világban, azon gondolkodom, vajon hogy hat majd a fiamra, és ilyen szemmel nézem a következő generációt is.
Sokkal jobban értem, hogyan is tartozunk felelőséggel a bolygónkért, ahogy ezzel az előadás is foglalkozik. Próbálok tehát a saját határaimon belül tudatosan élni.
Leginkább most az foglalkoztat, hogyan tudom a fiamnak megmutatni, hogy mi az igazi érték. Most, hogy ennyire előtérbe került az online világ, nem erőszakosan, de nagyon szeretném átadni, hogy milyen nagyszerű dolog a tűz körül ülni és énekelni… Fontos, hogy ez is az életünk része legyen. Nagyon hiszek a közösségekben, és hát a színház is egy közösségi élmény.”
Fotó: Katona József Színház
Sok színésznő nyilatkozza miután anya lesz, hogy egészen máshogy lép azóta színpadra. Pálos Hanna a következőképpen fogalmazott: „Amióta megszületett Jakab, én pihenni járok színházba. Előtte nagyon tudatosan készültem, minden előadás előtt rettenetesen rákészültem, már-már, mint egy stréber. Most viszont, amikor beesem a próbára, tudom, hogy tíztől kettőig van időm itt lenni, ez alatt koncentráltabb, ugyanakkor sokkal lazább is vagyok.
Egyfajta természetes lazaság költözött belém, ami nagyon jót tett a színészetemnek. Eddig valahogy nagyon eminensként fogtam fel ezt az egészet.
Mindig is bennem volt, hogy addig szeretnék a színházzal foglalkozni, ameddig fontos nekem. A legnehezebb az, hogy amikor már esetleg évtizedek óta csinálod, akkor miként tudod a saját érdeklődésedet fenntartani. Fontos, hogy a rutint elkerüljük, én próbafolyamaton még nem éreztem ilyet, de azért olyan néha előfordul, hogy adott este rajta kapom magam, hogy most bizony nem úgy haltam bele ebbe a szerepbe, mint ahogy kellett volna. Ilyenkor kicsit elszégyellem magam. Persze van olyan, hogy azt érzi az ember, végre megtalálta a figurát, és minden egybe volt, aztán odajön a rendező és megkérdezi, hogy hol jártam… De ez így működik fordítva is, ez benne van. „
