Nem túl fontos, de főleg már nem divatos holnapi nőnapunk jutott eszembe a vasárnapi rántott hús zsírgőzében. Gondolom eltekintenék a kedvenc ám közel sem népszerű nőnapi témáimtól, mint amilyenek például a nemzetközi feminista mozgalmak törekvéseinek ismertetése. Minek is magyaráznám, hiszen évek hosszú során még nagyra becsült kollégáim sem voltak hajlandóak tudomásul venni, hogy a feminizmusnak semmi köze sincs a melltartót sutba dobó és a férfiaknak a nemzés szerepkörére való degradálását hirdető véresszájú amazonokhoz, hogy nekünk nőknek nincs szándékunkban egyenrangúvá, egyenértékűvé és egyenjogúvá válni a férfiakkal.
Csak úgy éppen eszembe jutott a nőnap, a vasárnapi ebéd gőzében.
Eszembe jutott a lipcsei Moebius pszichológus-professzor, aki a század elején A nő élettani gyengeelméjűsége címmel írt tudományos disszertációt. És milyen igaza volt. Végül nem is vagyok én normális. Itt állok, forgatom a rántott húst a zsírban, ahelyett hogy nyelveket tanulnék, tovább képezném magam, vagy a karosszékben szépirodalmat vagy világgazdaságot olvasnék, netán szörfölnék a neten. És amikor a család lelegeli az asztalról a levest, húst, főzeléket, salátát meg a palacsintát, akkor mosogatok, ahelyett hogy testedzésre járnék, kirándulnék, sétáltatnám a kutyám vagy szaunáznák. Sőt, talán lefeküdhetnék pihenni, egy újsággal a kezemben. De nem! Dehogyis, mert még felporszívózok, ki-be rámolok a mosógépből , hozzáolvasok a másnapi munkámhoz és írok is valamit a kampányról, ahelyett hogy elmennék a Szépművészeti Múzeumba.
S míg rotyog a főzelék eltűnődöm Moebiuson. Kérem tévedett. Mert a gyenge-elméjűségünk nem veleszületett. Na, jó, van ilyen is, de az elmebaj általában csak később jelentkezik, úgy az érett kor felé. Amikor évekig terhesek vagyunk, szoptatunk, gyermekszarban turkálunk, bébipapikat kotyvasztunk, mosunk, vasalunk, gyereket sétáltatunk, öltöztetünk, vetkőztetünk, mesékkel álomba ringatunk, házi feladatokat írunk, tanulunk, házi olvasmányokat olvasunk és egykori latin tudásunk morzsát visszük át az új nemzedékre. Ja, és eljárunk dolgozni.
Nem szeretném, ha valaki félreértene, nem azt mondom, hogy ebben nincs valami nagyon csodálatos, ami csak nekünk nőknek adatott meg. És mondom, nem a feminizmus beszél belőlem, és nem is panaszkodom. Csak a hangosan gondolkodván nagytiszteletű és kedvenc Moebius professzoromat igyekezem rehabilitálni.
Majdnem sikerült.
