Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Kórházi dolgozókat fenyegetett egy férfi

2020. május 7. 4:00 // Forrás: mti
Még a koronavírus járvány előtt történt, az ügyészség most emelt vádat.

Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt emeltek vádat egy férfi ellen, aki egészségügyi dolgozókat utasítgatott és fenyegetett Veszprém megye egyik kórházában.

A Veszprém Megyei Főügyészség kedden az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: a vádirat szerint a 47 éves férfi édesapját 2017 szeptemberétől 2019 februárjáig kezelték a megye egyik kórházában, ahol a férfi rendszeresen látogatta őt. Ezen alkalmakkor többször megfenyegette a nővéreket - többi között kirúgatásukat emlegette -, arra kényszerítve őket, hogy édesapja ápolására a többi beteg érdekeit háttérbe szorítva aránytalanul több időt fordítsanak. A nővérek, abban a tudatban, hogy befolyásos emberről van szó, tartottak az erőszakosan fellépő férfitól, aki többször azt is kikényszerítette, hogy hagyják ott azt a beteget, akivel éppen foglalkoztak, és édesapját lássák el azonnal.

 A férfi édesapját 2018 őszén addigi kórterméből a krónikus osztályra akarták áthelyezni, ekkor a vádlott a kórház igazgatóját is megfenyegette. Az apát végül nem vitték át a krónikus osztályra, hanem a beteg kórtermét alakították át krónikus kórteremmé.

Az ügyészség a férfit négyrendbeli, közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettével vádolta meg, és pénzbüntetés kiszabására tett indítványt az ügyben eljáró Veszprémi Járásbíróságnak.

vehir.hu
további cikkek
Megnyílt a 18 évesek számára ingyenes európai utazási bérletet biztosító EU-pályázat közélet Megnyílt a 18 évesek számára ingyenes európai utazási bérletet biztosító EU-pályázat Megnyílt szerdán a 18 évesek számára ingyenes európai utazási bérletet biztosító uniós pályázat: az úgynevezett DiscoverEU-program keretében több mint negyvenezer európai, köztük - kvóta alapján - 892 magyar fiatalnak oszt ki ingyenes európai utazási bérletet az Európai Bizottság. ma 16:05 Pillanatképek a Magyar Vöröskereszt életéből közélet Pillanatképek a Magyar Vöröskereszt életéből A Magyar Vöröskereszt 2026-ban fennállásának 145. évfordulóját ünnepli. A jubileumi évben a szervezet célja meghatározó pillanatok felelevenítése, és hazai humanitárius jelenlétének összegzése, hogy az önkéntesek, munkatársak és támogatók közösen mutathassák meg, mit jelent ma vöröskeresztesnek lenni. Ennek jegyében hirdeti meg a szervezet a „Pillanatképek a Magyar Vöröskereszt életéből” című fotópályázatot, amelyre 2026. április 15-ig várják a pályaműveket. ma 12:21 Fegyházbüntetés kiszabását kérte az ügyészség a férfira, aki rágyújtotta a házat ismerőseire kék fény Fegyházbüntetés kiszabását kérte az ügyészség a férfira, aki rágyújtotta a házat ismerőseire Fegyházbüntetés kiszabását kérte az ügyészség arra az 54 éves férfira, aki négy ismerősére gyújtott rá egy faházat 2023 márciusában Várpalota mellett - közölte a Veszprém Vármegyei Főügyészség szerdán. ma 10:58

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.