Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. május 19. Ivó, Milán
Veszprém
19°C
2026. május 19. Ivó, Milán
Veszprém
19°C

Tovább szárnyal a VPSE

2019. november 18. 20:38
Újabb parádés hazai győzelmet aratott a Veszprém Pannon SE, amely vasárnap délután tizenöt góllal múlta felül a Tamási együttesét a női kézilabda harmadosztály Dél-nyugati csoportjának nyolcadik fordulójában.

Vasárnap délután, a harmadosztály Dél-nyugati csoportjának 8. körében városunk kézilabdázónői ismét hazai parketten, a Városi Sportcsarnokban készültek bizonyítani: vendégül látott ellenfelük a Tamási KC együttese volt.

Már az első játékrész elején kirajzolódtak a találkozón az erőviszonyok. Ugyanis az átlövő Ács Anna vezetésével a VPSE már a 15. minutumban öttel vezetett (10-5). Ács után pedig Regovics, valamint Takács is bőséggel tüzelt, így már a szünetre is nyolcgólos fórral vonulhattak a bakonyiak (félidő: 19-11).

Ács Anna 13 gólt vágott a találkozónÁcs Anna 13 gólt vágott a találkozón

A második játékrészben egy percig sem forgott veszélyben a vendéglátók győzelme: a szélső Lozsi többször is megvillantotta tudását, Németh, Takács, valamint Ács ugyanakkor hozta szokásos, penge formáját (43. perc: 26-16). Tízgólos előnyüket pedig végül öttel növelték a veszprémiek, akik 36-21-re múlták felül a Tamási leányait.

Legközelebb november 23-án, szombaton 18.00 órakor bizonyíthat a VPSE, amely a kilencedik körben a Tolna otthonában vendégeskedik majd.

Női kézilabda NB II Dél-nyugati csoport, 8. forduló:
Veszprém Pannon SE–Tamási KC 36-21 (19-11)
Veszprém, Városi Sportcsarnok, 100 néző. Vezette: Bab, Szincsák.
A VPSE góldobói: Ács 13 (3), Takács 9, Németh 4, Regovics 4, Lozsi 3, Végh 2, Kun 1. Edzőik: Sulyok Erzsébet, Bankó Zsuzsa.
A Tolna legeredményesebb góldobói: Gulyás 6, Horváth 6. Edző: Varga László.
Hétméteresek: 3/3, ill. 4/3.
Kiállítások: 4, ill. 4 perc.

Galéria
Veszprém Pannon SE – Tamási KC 36-21 (19-11)
Simon Dániel
Események
Sorozat
Női kézilabda NB II Észak-Nyugat (A-B) felsőház 20
Hazai
Veszprém Pannon SE
Vendég
Büki TK Bükfürdő
Időpont
2024. május 11. 15:00
Helyszín
Veszprém, Wartha Vince utcai sportcsarnok
Eredmény
23-24
részletek
Sorozat
Női kézilabda NB II Észak-Nyugat (A-B) felsőház 20
Hazai
Győri ETO KC U21
Vendég
Veszprém Pannon SE
Időpont
2024. május 17. 19:30
Helyszín
Győr, Magvassy Mihály Sportcsarnok
Eredmény
32-18
részletek
Sorozat
Női kézilabda NB II Észak-Nyugat (A-B) felsőház 20
Hazai
VKL SE Győr
Vendég
Veszprém Pannon SE
Időpont
2024. május 25. 17:00
Helyszín
Ikrény, Kulturális és Sportközpont
Eredmény
29-30
részletek
további cikkek
Bánhidi: apróságok döntöttek férfi kézilabda-válogatott Bánhidi: apróságok döntöttek Bánhidi Bence szerint apróságok döntöttek Szerbia javára a magyar férfi kézilabda-válogatottal szemben az olimpiai kvalifikációs világbajnokság selejtezőjének vasárnapi visszavágóján. 2026. május 17. 21:57 Palasics: úgy küzdöttünk, mint bármikor máskor férfi kézilabda-válogatott Palasics: úgy küzdöttünk, mint bármikor máskor Palasics Kristóf szerint a magyar férfi kézilabda-válogatott tagjai úgy küzdöttek az utolsó pillanatig, mint bármikor máskor, nem ezen múlt, hogy nem tudták egy gólnál nagyobb különbséggel legyőzni Szerbiát az olimpiai kvalifikációs világbajnokság selejtezőjének vasárnapi visszavágóján. 2026. május 17. 21:15 Sterbikék újra a kapuban Veszprémi Kézilabdázás Napja Sterbikék újra a kapuban Vajon hány olyan város van az országban, akiknek saját újkori ünnepük van? Nem olyan történelmi alapokon nyugvó megemlékezés, mint például Veszprémben a Gizella Napok, vagy a Székesfehérvári Királyi Napok. Azt, hogy Veszprém nemzetközi ismertségét is mennyire határozza meg a kézilabda, nem kell különösebben bemutatni, ugyanakkor ez a sportág nem csak az itteni klub aktuális szereplésének függvényében van jelen a hétköznapokban. Erre pedig jó bizonyíték volt a vasárnapi I. Veszprémi Kézilabdázás Napja, ahol számos izgalmas meglepetés várta az érdeklődőket. 2026. május 17. 22:07

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.