Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Modern turisztikai centrum épül

2009. november 27. 9:01 // Forrás: MTI / vehir.hu
A Biró-Giczey palota épületében alakítja ki az érsekség 2011 tavaszára a Szalézi Szent Ferenc Kommunikációs Központot.

A 881 millió forintból megvalósuló fejlesztéshez 747 millió forintot az érsekség a Közép-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács pályázatán nyert el. A támogatásról szóló szerződést csütörtökön adta át Márfi Gyula veszprémi érseknek Pál Béla, a fejlesztési tanács elnöke.

A több mint ezer négyzetméter alapterületű, kétemeletes épületnek a földszintjén lesz információs szolgálat, számítógépes kabinet, kávézó és ajándékbolt, vetítőterem, gyermekfoglalkoztató; a látogatók megismerkedhetnek majd a halimbai „füves pap” gyógynövényeivel, receptjeivel, gyógyteáival, bepillanthatnak az ostyasütés folyamatába.

Az első emeletre barokkenteriőr-kiállítást terveznek, és láthatóak lesznek Veszprém barokk kori épületeinek makettjei. A második emeleten egy idealizált templombelsőt alakítanak majd ki, s az élményt audiovizuális és akusztikus elemek is fokozzák.

Márfi Gyula szerint a legnagyobb és leggondosabb munkát a festmények, freskók restaurálása jelenti majd, az épület teljes rendbetétele mellett. Az érsek elmondta, a fejlesztésben szimbólumát látja annak, hogy az államnak és az egyháznak, illetőleg a civil és az egyházi szervezeteknek igenis együtt kell dolgozniuk. Reményei szerint a fejlesztés által még látogatottabb lesz a vár, s a modern kommunikációs és turisztikai centrumba betérők talán egy kicsit közelebb kerülnek az egyházhoz, a valláshoz is.

Évente legalább 24 ezer látogatót remélnek, ami reális az érsek szerint, hiszen a székesegyházban évente 66 ezer látogatót fogadnak, de a szezonálisan nyitva tartó Tűztoronyban is 20 ezren fordulnak meg.

vehir.hu
további cikkek
Együtt kampányol a heremutogató rapper és a Tisza Párt balatonfüredi jelöltje, Forsthoffer Ágnes közélet Együtt kampányol a heremutogató rapper és a Tisza Párt balatonfüredi jelöltje, Forsthoffer Ágnes Egy közelmúltban készült fotó bizonyítja, hogy a Hősök zenekar tagja, Eckü nemcsak a tiszás budapesti rendszerbontó nagykoncerten vállalt szerepet az ellenzék kampányában többek közt azzal, hogy nemi szervét elővéve üzent Gulyás Gergely miniszternek, hanem Forsthoffer Ágnessel, a Tisza Párt balatonfüredi jelöltjével is szoros kapcsolatot ápol. 2026. április 11. 15:27 Porga: A hip-hop zenész nem a nevünkben cselekedett, mégis mi, veszprémiek kell szégyenkeznünk közélet Porga: A hip-hop zenész nem a nevünkben cselekedett, mégis mi, veszprémiek kell szégyenkeznünk Hamar országos botránnyá fajult a pénteki Rendszerbontó Nagykoncerten a veszprémi Hősök zenekar tagjának, Eckünek a heremutogatása. Azóta több közéleti szereplő, többek közt Porga Gyula, Veszprém polgármestere is megszólalt az eset kapcsán. 2026. április 11. 14:14 Autizmus világnapja: együtt vonult a város közélet Autizmus világnapja: együtt vonult a város Felvonulással és egész napos programokkal csatlakoztak szombaton az április 2-i autizmus világnapjához. Az Autispektrum Egyesület szervezésében megvalósuló rendezvény célja az volt, hogy felhívja a figyelmet az autizmussal élők helyzetére, valamint erősítse a társadalmi elfogadást. 2026. április 11. 17:00

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.